Herszon készülődik, csak még nem tudni, mire, mert egyelőre azt sem tudja az orosz hadvezetés, megmarkolja-e a várost vagy inkább engedje el, a Kreml falain belül és kívül vígan folynak az összeesküvések, cselvetések, kavarják a mérget a bojárok, mintha csak kávé volna, közben pedig a moszkvai metrónak ritkítani kell a járatait, annyi gépkezelőt mozgósítottak.

Lázadnak, tüntetnek a diákok, a tanárok, a szülők, a munkások, a kereskedők. Nem Budapesten: Iránban mindenfelé, a karhatalom pedig már középiskolásokat gyilkol, majd letagadja. Az állami propagandának már senki sem hisz, bár mindenhonnan az harsog, a rebelliseket csapdába próbálják csalni, de nem sok sikerrel. Ennek a rendszernek már nem sok lehet hátra.

A mai második rész különös szintézise lesz a katonai és külpolitikai témáknak, kissé összefolynak benne Oroszország és Irán ügyei (mily meglepő: mindkét állam mély válságban van és mindkettő a háborúskodástól várja a helyzete megoldását) és megtudjuk, miféle különös események zajlanak mostanság Herszonban, ideértve az elkószáló köztéri szobrok esetét is.

Megint nehéz helyzetben van a krónikás, mert nincs krónika: az ISW Sojgu mester telefonos tárgyalásainak hatása alá került és inkább azt elemezte, a harctéri híreket csak röviden foglalták össze, majd holnap bepótolják. A többi megbízható forrás pedig igen keveset vagy semmit sem ír a csapatmozgásokról, hadmozdulatokról.

Az iráni tiltakozások különös módon kezdenek egyre inkább 1968-as jelleget ölteni, abban az értelemben, hogy a nanterre-i diáklázadás egyik oka is a különböző nemű hallgatók egymástól való elszigetelése volt – a teheráni diákok ezt találják a legsérelmesebbnek, és igazuk is van. A szexualitás olyan alapvető ösztön, amin semmiféle ajatollah nem írhat felül.

Hogy miért tüntettek tegnap tanárok, diákok, szülők Budapesten és országszerte, azt laptársaink megírták már sokszor. Hogy hányan voltak, arról is szólt több hír, ebbe a versenybe nem érdemes beszállni, a kormánymédia pár „tucatnyi”, „maximum ötven” résztvevőt emleget, ennek az ellentéte a másik oldal becslése, ami nyolcvanezer főről szól.

Ma csak egy hírről lesz szó ebben a második részben, de az elég friss, és meglehetősen fontos. Ugyanis a nukleáris fegyverek potenciális bevetéséről szól az Ukrajna elleni háborúban – és nagyon jellemző, nagyon oroszos manipulációnak vagyunk tanúi. Sőt, még az orosz kormánysajtó is érintett ebben a mocskos történetben.

Herszon kiürítése már folyik, az orosz alakulatok és megszálló hatóságok úgy döntöttek, hogy ha lehet, a város minden lakóját is magukkal vigyék, bár ez lehetetlen feladat.

Tegnap azt írtam, hogy „Teherán csendes, újra csendes”, szerencsére azt nem tettem hozzá, hogy „elzúgtak forradalmai”, ugyanis ez mára nagyon megváltozott: bizony nincs vége a megmozdulásoknak, sőt, nagy mennyiségben, sok résztvevővel éledtek újjá.

1. 1956. október 23-án Dózsa László több százezer példányban elindult Debrecenben az egyetemtől, egyidejűleg Budapesten a Műegyetem rakparton, azonnali béketárgyalásokat sürgetve az oroszokkal.

A mai második részbe jut mindenféle hír, egyik sem világrengető de mindegyik fontos a maga módján és mindegyik segít képet alkotni arról a kétségbeesett, kaotikus zűrzavarról és – nem túlzás – rettegésről, amiben most az orosz társadalom él. Meg időnként hal is.

Vonulnak szépen kifelé Herszonból az orosz csapatok, hosszú, tömött sorokban, de meg kell hagyni, legalább rendezetten teszik, nem ész nélkül menekülve, mint ahogy Harkiv és Liman alól futottak, nem is hagynak ott annyi felszerelést. Sőt: azt is viszik, ami nem az övék, mi több, a lakosságot is próbálják magukkal hurcolni, ami szép, régi mongol szokás.

„Teherán csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai” – mondaná Petőfi, ha ma élne és híreket szerkesztene Iránról. De azért nincs vége még mindennek, viszont pillanatnyilag úgy tűnik, most a népmozgalmak átmenetileg elcsitultak. Azért hírek vannak, a rendszer nem javult meg, sőt, szóval még ne mondjuk ki, hogy vége a megmozdulásoknak.

Ez a mai második rész teljes egészében az orosz mozgósítással foglalkozik, bár nem véletlenül, hiszen olyan módon szervezték meg, hogy azt európai ésszel felfogni nem lehet: tekintve a megismert tényeket, az sem világos, hogy igazából mi a célja, mert a harcoló alakulatok támogatása semmiképpen sem lehet. Az nem is sikerül, de mintha nem is próbálkoznának vele.

Az ukrajnai harcok nem enyhülnek, Oroszország hamis zászlós támadásra készül a kakhovkai vízi erőmű ellen, hogy több százezer otthon elöntése árán akár, de biztonságban vonulhassanak vissza a csapatai, gyanús mozgolódásokat észlelnek a fehérorosz határon, viszont a pripjatyi mocsarak halálosak lehetnek a támadók számára, szóval minden megy a maga útján.

Ma bizony elég kevés hír érkezett Iránból, ami mégis, az sem túl biztató: a demonstrációk ritkulnak, a résztvevők száma csökken, ellenben a rendszer sem erősödik: kérdés, hogy ha esetleg elcsitul a népmozgalom, miféle bel- és külpolitikai célok elérésére fogja majd felhasználni Khamenei, Khamenei és rendszere az eddigi eseményeket?

Ma elég sokféle hír kerül az összefoglalónak ebbe a második részébe, de egyikük sem békés – szó lesz arról, a propagandisták hogyan kell emlegessék a hadiállapotot, hamleti elmélkedésbe merülünk a „Geran vagy Shahed” kérdésen, ha már a Közel-Keleten járunk, benézünk kicsit Szíriába is, és végül bemutatom, mit művelt Putyin a lőtéren.

Putyin elnök kihirdette a hadiállapotot az Oroszországi Föderációban, bár nem mindegyik területen azonos mértékű ez, ellenben mivel hivatalosan még mindig nincs háború, mindenképpen érdekes lépést látunk. Ami valószínűleg inkább a hátország megrendszabályozását, vagyis az orosz nép ellen folytatott harcot szolgálja, de kevés a haszna Ukrajna ellen.

Olvasóim elnézését kell kérnem, tegnap nem jelent meg a lap, ugyanis technikai akadályok támadtak, melyek mostanra elhárultak. Térjünk tehát vissza a megszokott munkamenethez. Ismertetném a tegnapi nap iráni híreit – a helyzet perzsa földön rossz, de nem reménytelen.

A teheráni rezsim a széthullás összes jeleit mutatja: Izlandot kivéve kezd nem lenni ország a bolygón, amit meg ne vádolt volna a tömeges tiltakozások szításával, harcol a kamaszoktól a vénekig minden polgára ellen de lassan eljut odáig, hogy a tulajdon karhatalmában sem bízik. Ez már a vég kezdete: az már biztos, hogy Irán mostani rendszere rövidesen megváltozik.