Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is tart, megy a rettentő adok-kapok, amit az ukrán fél elveszít északon, visszanyeri délen, aztán holnap cserélnek, a politika sem nyugszik, az orosz és ukrán közélet sem, szóval ma sem fogunk unatkozni.

Nemrég már írtam a vietnámi Bao Ninh könyvéről, A háború szomorúságá-ról. A háború azonban nem „önmagában” háború, hanem az élet része. „Az élet háborús része”, helyesbíthetnek Önök.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója fontos pontjához látszik érkezni, ha nem is okvetlenül a napokban pecsételődik meg a háború sorsa, de sok minden változhat most Szeverodonyecknél, az pedig, hogy ott hogyan és mi történik, Moszkvában, Kijevben és Washingtonban dől el.

(paradicsomos káposztafőzelék vs Wellington bélszín faszénen sült osztrigával, desszertnek fagylalt, ez viszont valódi, már anyagi mivoltában legalábbis)

Oroszország Ukrajna elleni inváziója nem lanyhul, bár egyre több különös elmélet kering a harcterek ködében, jósok és névtelen bölcsek prófétálnak a homályban, közben pedig a különböző szolgálatok röhögnek a markukba és kiderül, hogy Oroszországban kevés a Polaroid.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója tovább zajlik, és a jelek arra mutatnak, hogy nem is várható egyelőre fegyvernyugvás: ellenkezőleg, mindkét fél beveti az utolsó tartalékait is, ami persze járhat azzal, hogy előbb-utóbb kifogynak mindenükből, de ez nem várható egyhamar.

Nos, kérem. Most egy három napos pauza következik. Vagy inkább csak kétnapos, péntek-szombat. Vasárnap már leszek, igazából talán szombaton is, de erre nem vennék mérget. Sajnos viszont, ha vagyok, se lesz benne sok köszönet. Nekem most a Malmot kell(ene) befelé fejeznem, ami messze nem egy egyszerű történet.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kilencvenegyedik napját írjuk, és egyelőre békének se híre, se hamva, de még a békekötés szándéka is kétséges – tegyük hozzá, mindkét fél részéről, ugyanis teljesen mást értenének ezen a fogalmon Moszkvában, mint Kijevben. De az elhangzó javaslatok sem megfelelőek, pedig jó nevű iparosoktól érkeznek.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is zajlik, nagy újdonságokról nem számolhatok be, csak a szokásos szokatlanról vagy inkább megszokhatatlanról: minden jel arra mutat, hogy elhúzódó, véres háborúra számíthatunk.

Mármint mit? Az újabb veszélyhelyzetet. Meg az egészet. Mindent, amit a magyar kormány csinál. Amit a magyar kormány rokonai, barátai és üzletfelei csinálnak, hogy Nyuszi se maradjon ki.

Ma van épp három hónapja annak, hogy Oroszország hadüzenet nélkül megtámadta Ukrajnát, inváziós, területszerző, agresszív céllal és a harcok nem csitulnak, ellenben a helyzet egyre bonyolultabb a harctereken és a hátországokban egyaránt.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója során beállt némi fordulat a harctéren, mindazonáltal nem becsülném túl a popasznai áttörés jelentőségét: hogy úgy mondjam, annak következményei egyelőre mind feltételes módban vannak, szóval nem érdemes az oroszbarátoknak pezsgőt bontani a hír hallatán.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról, melynek végét még távolról sem látni, nem is sejteni, egyet mindenképpen elmondhatunk: toxikus, szennyező folyamat, szó szerint is, fizikailag is, mentálisan is, amire ma alaposabban ki fogok térni.

Volt nekem anno – akkor még csak – két kutyám, (akkor még csak) mindkettő bobtail. Ez egyébként a mondandó szempontjából teljesen irreleváns, egyedül annyiban nem, hogy a bobtail szőrös. Nagyon szőrös, ha nem nyírják le.

Különösen fog hangzani, de az elmúlt huszonnégy órában tudomásunk szerint nem folyt annyi vér az Ukrajna elleni orosz invázió során, mint szokott. Mariupol teljes eleste nagy veszteség Kijev számára, de nem végzetes és nem helyrehozhatatlan, csak baj van a könyveléssel – ellenben a dolgok a Kreml szemszögéből nézve nem állnak a legkedvezőbben.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról a legrosszabb hírt tudom mondani: nem történt semmi különös. Mármint azon kívül, hogy patakokban folyik a vér, emberek halnak meg, egymást érik a háborús bűnök, és lassan erre érzéketlenné válunk. Sajnos kezdjük megszokni, ez benne a legrosszabb. Nem volna szabad.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának nyolcvanötödik napján cseppet sem enyhébb a helyzet, mint a nyolcvannegyediken volt: a háború zajlik, véresen, kegyetlenül, most már csak az a kérdés, ki meddig bírja munícióval és emberrel?

Oroszország Ukrajna elleni inváziója több szempontból fordulóponthoz érkezett, és meg kell mondanom, a lehető legrosszabb jelek mutatkoznak. A megszállás eseményei ürügyként szolgálhatnak egy nyíltan véreskezű zsarnokállam kiépítéséhez, aminek már végképp nem lesz köze a világ többi részéhez. Ennek a jogi alapjai már formálódnak.

Egyre különösebb Oroszország ukrajnai inváziója – legyünk pontosak, mivel hadüzenet nélkül zajlik, akkor sem nevezhetjük háborúnak, ha az – és a krónikás dolgát nem könnyítik meg az alacsonyan, ám nagyobb, sűrű rajokban szálló álhírek sem, melyeket nem egy magyar orgánum népszerűsít minden forráskritika nélkül.

Matolcsy Ádám feleségének a táskája, karkötője, az újabb Mészárosné órája, cipője, mindkét Rogánné mindene, et cetera, et cetera. Ráhelt hagyjuk is, végtére ő a trónörökösnő.