Szele Tamás: Csaták a csőben

Hogy az elején kezdjem: a vezetékes katona nem egy szolgáltatás, melynek igénybevételekor megnyitunk egy csapot és kiugrik belőle egy gyalogsági szakasz, de tény, hogy kell hozzá vezeték is, katona is. Tulajdonképen orosz találmány: tavaly októberben történt, hogy a kurszki térségben egy körülbelül 800 fős orosz alakulat mintegy 15 kilométert tett meg egy használaton kívüli, 1,42 méter átmérőjű gázvezetékben, majd Szudzsa közelében hátba támadták az ukrán állásokat.

Hogy ez mekkora sikerrel járt, afelől erősen megoszlanak a vélemények: az oroszok szokás szerint hatalmas győzelmet hirdettek, az ukrán fél azt mondja ezzel szemben, hogy már eleve kevés orosz élte túl a hat napig tartó, guggoló kúszást és nagyon sokan lélegeztek be maradék gázt, akik pedig mégis részt vettek a támadásban, azokat szétszórták – nos, mindenesetre komoly sajtója volt az ötletnek, annak dacára, hogy már tavaly sem volt új. Eredetileg 2024-ben támadták meg az oroszok Avdiivkát egy összesen két kilométer hosszú üzemicsatorna-vezetéken keresztül, ez a vállalkozás akkor egyértelműbb sikerrel járt.

Nos, az ukrán hadsereg igen tanulékony, így aztán a múlt héten híre jött, hogy az oroszok ellen fordították a saját módszerüket Kupjanszknál. A nem mindennapi harcmodor alkalmazásáról a „Donbássz Realii” című lap készített interjút, melyet átvett a „Jelen idő” („Настоящее Время”) című orosz ellenzéki orgánum, tőlük meg én, ezt mutatom be az alábbiakban. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Robogókkal a vezetékben

Robogóval száguldoznak az emberek egy gázvezetékben Kupjanszk vidékén. Ez nem extrém sportokat űző tinédzserek TikTok-videója, hanem az ukrán Nemzeti Gárda katonáinak felvételei a „Velesz” nevű, egyedülálló földalatti visszavágó hadműveletről. Az ukrán katonák több mint tíz kilométert tettek meg a föld alatt a jelenleg használaton kívül álló gázvezetékekben, és Kupjanszk közelében hátba támadták az orosz alakulatokat. Jelenleg ez a gázvezeték az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt áll, és megakadályozza, hogy az orosz katonák rohamcsapatokat küldjenek visszafelé, magába Kupjanszkba.

A „Velesz” hadműveletet október 22-én jelentette be az ukrán Nemzeti Gárda 2. „Hartija” hadteste. Az ukrán fegyveres erők közleménye szerint akkor 30 orosz katonát fogtak el, mintegy száz orosz katona elesett, emellett az ukrán katonák ellenőrzésük alá vonták a Kupjanszktól északra fekvő 15 km-es gázvezeték-szakaszt. Az orosz katonaság azóta sem nyilatkozott az ukrán műveletről.

Néhány nappal később az ukrán katonaság beszámolt arról, hogyan zajlott a Nemzeti Gárda földalatti hadművelete, és mit sikerült annak segítségével elérni.

Kupjanszk nagy vasúti csomópont a Harkivi Terület keleti részén. A várost az Oroszország és Ukrajna közötti háború első hónapjaiban elfoglalták, majd 2022 szeptemberében az ukrán fegyveres erők felszabadították. 2025 szeptemberében azonban az orosz rohamcsapatok ismét megkezdték az áttörést Kupjanszk felé – azóta a fronton zajló eseményeket figyelemmel kísérő ukrán DeepState projekt adatai szerint a város központja a „szürke zónában” található.

2025. november 20-án Oroszország bejelentette Kupjanszk második elfoglalását – erről Valerij Geraszimov, az orosz vezérkari főnök számolt be Vlagyimir Putyinnak. Az ukrán fegyveres erők vezérkara azonnal cáfolta ezeket az állításokat.

A kupjanszki ellentámadás az elmúlt néhány év első kifejezetten offenzív művelete volt az ukrán védelmi erők részéről, és az ukrán katonák és szakértők sikeresnek értékelik. Úgy döntöttek, hogy elfoglalják a használaton kívüli gázvezetéket, mivel az orosz katonák főként ezen a csövön keresztül „szivárogtak be” Kupjanszk központjába. A csővezetékben géppuskaállásokat alakítottak ki, barikádokat emeltek, sőt lakóhelyiségeket is kialakítottak. A The Wall Street Journal adatai szerint a „Velesz” hadművelet megkezdésekor az ukrán védelmi erők megpróbálták tűz alatt tartani a gázvezeték kijáratát – hogy megakadályozzák az új orosz rohamcsapatok behatolását a városba. Az orosz hadsereg katonái azonban folyamatosan új „lyukakat” vágtak a vezetéken, amelyeken keresztül így is bejutottak a városba.

Ezért – ahogyan a „Hartijánál” bejelentették – néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttek, hogy kiszorítják az orosz hadsereg állásait a csőből, és teljesen ellenőrzésük alá vonják azt. A „Velesz” hadművelet eredményeit az Ukrán Nemzeti Gárda 13. dandárjának operatív célú zászlóaljához tartozó drónkezelő század parancsnoka, a „Druid” hívójelű tiszt ismertette. Elmesélte a részleteket arról, hogy mi történt a csatornában, és hogyan ellenőrzik azt most az ukrán katonák.

„Metró” a logisztika számára és kamerákkal felszerelt tűzállások

– A „Hartija” dandár közzétett egy videót, amelyben az áll: „Elsajátítottuk a föld alatti hadviselés taktikáját”. Kérem, mesélje el, mi ez a taktika, miben áll?

– Valójában inkább úgy mondhatnánk: új frontot nyitottunk, a háború új szintjét – a föld alatti hadszínteret. Egyrészt visszatértünk az első világháború, a vietnámi háború és a középkori háborúk korába. Ugyanakkor megtöltöttük csúcstechnológiával ezt a terepet. És elvileg éppen ennek köszönhetően tudtuk „kiszorítani” belőle az ellenséget.*

*Igen, hiszen tanultak a két korábbi orosz kísérlet hibáiból, ugyanakkor viszont rájöttek a csővezeték-harc legnagyobb előnyére: a katonákat nem látják a drónok!

Videóinkon láthatóak olyan emberek, akik elektromos robogókon közlekednek a csőben – a cső jelenleg metróként működik, vagyis el lehet rajta jutni A pontból B pontba, illetve B pontból A pontba. Ennek célja többnyire logisztika, élelmiszer-, víz- és generátorokhoz szükséges üzemanyag-szállítás, személyzet szállítása és így tovább. Így biztonságos, gyors és sokkal kiszámíthatóbb, mint az emberek és a rakományok gyalogos elszállítása az állásokba, amivel mind a mi hadseregünknek, mind az ellenséges hadsereg legtöbb egységének foglalkoznia kell.

– És drónok egyelőre nem jutnak be a csőbe, ha jól értem, ezért is biztonságosabb ott?

– Pontosan így van. Elvileg ez a cső fő előnye. Vannak hátrányai is, de mégis több az előnye: biztosak lehetünk abban, hogy az állomány eljut az egyik pontról a másikra, hogy ellátják őket étellel, hogy elegendő vizük lesz, és hogy stabilabb lesz a kapcsolat. A csőben van internet – vagyis a kamerák segítségével teljes képet kapunk arról, mi történik a frontvonalon, a csőben lévő állásokon. Ha pedig megszakad a rádiókapcsolat, akkor a régi technológiákra, a „tapikra” (tábori telefonra) és a vezetékes kapcsolatra is támaszkodhatunk.

Nagyobb az ellenőrizhetőség, jobban előre jelezhetőek az események, és több lehetőségünk van arra, hogy hatást gyakoroljunk az ellenségre anélkül, hogy visszaütnének.*

*Internet, telefon, elektromos robogó és biztos fedezék a drónok elől. Mindenképpen jobban hangzik, mint egy gyalogsági előrenyomulás egy szétlőtt városban.

– Az ukrán fegyveres erőknek jelenleg vannak állásaik közvetlenül a csatornában?

– Igen, igen, a frontvonalon a fiúk géppuskaállásokat építettek, homokzsákokból épített, kamerákkal is ellátott barikádokat emeltek. Ezeken zajlik a védekezés. Vagyis a védekezés irányítása – mondjuk úgy – online történik – az internetnek, a stabil kapcsolatnak és az események teljes ellenőrizhetőségének köszönhetően. Az ellenségnek, amennyire a foglyoktól tudjuk, csak rádiókapcsolata és tábori telefonvonalai vannak. Internet, kamerák – ilyen formában nincs nekik.

– Mi a helyzet a levegővel? Láttunk olyan beszámolókat, hogy orosz katonák meghaltak ezekben a csövekben, amikor megpróbálták ostromolni Szudzsát amiatt, hogy gáz maradt a vezetékben. Vagy később tüdőproblémáik voltak. Van az ukrán katonáknak mit lélegezni a csövekben? Ott nyirkos a levegő, ha jól értem? Kérem, írja le!

– A légzéshez szellőzőnyílásokat alakítottak ki. Az első vonalbeli szakaszokon, illetve azokon a helyeken, ahol a gázterhelés kérdéses, a gázkoncentrációt CO2-érzékelőkkel ellenőrzik. És természetesen, amikor megvizsgáljuk, hogy be lehet-e lépni egy adott csőszakaszba, azt úgy tesszük, hogy előzetesen oxigénmaszkot veszünk fel.

Ha egy részt problémásnak ítélünk – nem jelent egészségügyi veszélyt, de, mondjuk úgy, az ember kényelmetlenül érzi ott magát –, akkor ilyen helyzetekben is maszkokat használunk.

Ha valamely szakasz gázkoncentrációja meghalad egy bizonyos szintet, akkor szellőzőnyílásokat alakítunk ki. Egy ideig nem használjuk azokat, és a személyzet nem lép be oda, amíg a szellőztetés folyik.*

*Érzek némi, nem is kevés különbséget az orosz és az ukrán hadvezetés mentalitása között: az oroszok behajszoltak 800 katonát a vezetékbe Szudzsánál, kibírta, aki kibírta, aki nem, az megfulladt – az ukránok ezzel szemben vigyáznak az embereikre.

„Néha egyszerre több száz métert haladtunk előre, míg egyes szakaszokon 10–20 méteren álltunk hetekig”

– Hogyan űzték ki az orosz rohamcsapatokat a csőből? Hány rohamcsapat volt ott, és mennyi ideig tartózkodtak ott? A jelentések szerint az ukrán katonaság 15 kilométernyi csőszakaszt kerített hatalmába, így van?

– Hogy hány orosz katona volt összesen a csőben, azt nem tudom pontosan megmondani, most nem jut eszembe a pontos szám. Erről a foglyoktól szereztünk információkat, akik körülbelül harmincan vannak. Tudom, hogy több mint száz, egyértelműen megerősített „kettőszázas” (elesett) ellenséges katonáról beszéltek.

Fontos szempont az, hogy mielőtt közvetlenül megkezdődtek volna a mi oldalunkról indított ellentámadási műveletek, csak egy kis szakaszon védekeztünk, míg az ellenség a csövön keresztül küldte át azokat a katonákat, akik Kupjanszk északi részére, a szomszédos településekre tartottak. De nem minden ellenséges katona tartózkodott állandóan a csőben, sokan csak „átutazóban” haladtak át rajta. És a személyi állomány nagy részét a cső kijáratainál semmisítettük meg, mivel ezeket körülbelül egy éven át a mi „Mavikjaink”, FPV-drónjaink és nehéz bombázó drónjaink tartották ellenőrzés alatt. Ők szó szerint „szétcincálták” az ellenséget a csőből való kilépés során.*

*Igen,, a csővezeték egyik nagy hátránya, hogy ezen a szűk helyen nem nagyon lehet benne megfordulni. Valahol el kell hagyni, akkor is, ha a kijárat tűz alatt van, és hátrálni nem lehet, csak előre menni – míg el nem fogy. Persze, ha az oroszok is elektromos robogókat használnának, más lenne a helyzet.

A gázvezeték felszabadítására irányuló művelet tervezése és az ellenség logisztikai útvonalának blokkolása akkor kezdődött meg igazán, amikor sikerült kielemeznünk, mit csinál az ellenség, hogyan csinálja, és miért sikerülnek az akciói. Ekkor már megkezdtük a saját offenzíívánkat, de technológiailag kifinomultabban dolgoztunk, mint ők.

– És pontosan hogyan foglalták el a gázvezetéket?

– Először is, áttörtünk a csővezetéken. Alagutat ástunk a csővezeték felől, áttörtünk rajta, bejuttattuk a katonákat, majd fokozatosan felszabadítottuk a vezetéket.

Mivel a cső alapvetően egy darabból állt, szakaszokra bontottuk: nehézbombázókkal és FPV-kkel szétrobbantottuk a csövet, eltorlaszoltuk a kijáratokat, nagy számban támadtunk ugyanazokkal a nehéz bombázókkal, és lépésről lépésre blokkoltuk az ellenséget. Néha egyszerre több száz métert haladtunk előre. De egyes szakaszokon 10–20 méterért hetekig harcoltunk, hogy előre tudjuk tolni a barikádot, az előőrsünket.

– Vagyis elég sokáig folytattak tűzharcokat az orosz rohamcsapatokkal, akik ezekben a csövekben rejtőztek?

– A tűzharcok folyamatosak voltak, de a legnagyobb előnyünk éppen a különféle támadóeszközökben rejlett. És a blokádban. A különálló szakaszok blokádja nagyon fontos volt. Mert amikor az állomány – függetlenül attól, hogy két vagy 20 blokád alá került emberről van szó – el van vágva a hátországból érkező utánpótlástól, végül vagy megadja magát, vagy meghal.

De a legfontosabbak nem a „szemtől szembe” történő rohamok voltak, hanem az oldalról zajló megkerülések és a mi oldalunkról végzett árokásás. Ide tartozott a csővezetékekbe való elzárás is, valamint egyszerűen az ellenség kísérleteinek visszaverése, amikor FPV-kkel vagy nehéz bombázókkal próbáltak utánpótlást szállítani nekik. Blokkoltuk azokat a réseket is, amelyeket a csőben ástak ki, miközben már el voltak zárva, és a szállítmányra vártak: megsemmisítettük az utánpótlásukat, és lelőttük a közeledő repülőgépeket. Ha ez mind megtörténik, akkor a legtöbb orosz inkább a túlélést választja – és a fogságot.

„Elvágták az oroszok fő logisztikai artériáját”

– Most tenném fel a legfontosabb kérdést: mi lett ennek a műveletnek az eredménye? Mi változott most Kupjanszk biztonsága szempontjából? Megállapítható-e, hogy az orosz katonák Kupjanszk északi részébe történő beszivárgásának fő útvonalát elzárták?

– Inkább igen, mint nem. Nem mondom, hogy egyetlen orosz katona sem juthat be többé Kupjanszkba, ezt nem tudom garantálni. De a fő logisztikai útvonalat elvágtuk, mert a fő probléma az volt, hogy az oroszok új rohamcsapatokat csempészhettek át a vezetéken az Oszkil innenső partjára, és ezt meg is tették.

– Mi történik jelenleg magában a városban? Az orosz rohamcsapatok folyamatosan beszivárogtak oda, és még mindig ott vannak: a DeepState térképe szerint a város központja továbbra is gyakorlatilag „szürke zóna” marad, ami az orosz katonák jelenlétét jelzi.

– Igen, vannak ott elszórt, kis rohamcsapatok. De ezek nem igazán támadó alakulatok, inkább „telepített ügynököknek”, egyfajta felderítőknek nevezném őket, akik elfoglalnak valamilyen félig romos pincét vagy összedőlt lőállást, és egyszerűen jelentik a drónjaink átrepüléseit, valamint a gyalogos csoportjaink mozgását. Az ilyen elszigetelt csoportokat, vagy akár a hónapokig ott tartózkodó magányos katonákat is felderítjük, és apránként felszámoljuk őket.

Nos, úgy tűnik, Kupjanszk sorsának alakulásában komoly szerepe lesz a gázvezetéknek – és ki tudja, hány ukrán városban vagy másféle csatatéren lesz még alkalmazható ez a harcmodor. Mindenesetre elmondható, hogy Ukrajna technikai fölényével most csőbe húzta az orosz hadsereget.

Szele Tamás