Régi, ismert tény, hogy Oroszországnak szokása időnként jogot formálni mindenféle területekre. Ilyen volt a középkorban Livónia, ahonnan véres fejjel verték ki Rettegett Iván csapatait, ilyen volt Ingermanland, a mai Szentpétervár környéke és Karélia, amit sikerült megtartaniuk, ilyen Szibéria úgy általában, ilyen volt Lengyelország, amit elvesztettek, ilyen helyzetben van most Ukrajna, és épp for

Ha kellemesen – és hamisan – akarnék fogalmazni, most azt írnám, hogy Libanon és Izrael között kitört a béke. Erről azonban szó sincs, csak egy hatvan napos (bár talán hosszabbítható) tűzszünetet kötött a két állam, éspedig a Hezbollah bevonása nélkül, ám az egyezmény erre a terrorszervezetre is vonatkozik, ők meg vagy betartják a kötelmeket, vagy nem. De lássuk alaposabban is, mi történt. 

Sokan mondják, még többen sulykolják, hogy a végéhez közeledik az ukrajnai háború, melyet szerintük – természetesen – Kijev fog elveszíteni, és aztán majd béke lesz. Nos, én ebben egyrészt nem hiszek, mármint az ukrán vereségben, másrészt ha mégis sor kerülne rá, utána maximum a temetőkben lenne béke, ott is csak a föld alatt, míg egyetlen ukrán ember él. Ami nem sikerült a harctéren, pótolnák par

Mikor néhány napja orosz, állítólag interkontinentális rakéta csapódott a dnyiprói „Juzsmas” gyárba (ahol korábban a szovjet interkontinentális ballisztikus rakéták készültek, volt, hogy évente 120 darab is), a világ egy részének kicsit beleremegett a nadrágja. Néhány lampaszos, tábornoki pizsamát is beleértve, a világ másik része viszont megőrizte hidegvérét.

Úgy látszik, az Oroszországi Föderáció egyre inkább hajlamos feléleszteni a valamikori Szovjetunió internacionalista hagyományait. A Donbásszban már körülbelül tizenkétezer fős észak-koreai kontingens vár a bevetésre, pontos adataink vannak afrikaiakról, hindukról, nepáliakról, akik mind Oroszország-anyácskáért harcolnak, most pedig megérkeztek a Moscow Times tudósítása szerint a houthik is.

Régóta nem volt szó kellemetlen ismerőseinkről, a houthikról, akik Jemenből háborgatják a nemzetközi vízi utakat. Az ISW mostani tanulmánya rávilágít arra, hogy miért kéne tőlük nagyon hamar és nagyon határozottan megszabadulni: a tajvani helyzet eszkalációja esetén képesek lennének megakadályozni a sziget védelmét még akkor is, ha sok ezer kilométerre vannak tőle. Lássuk csak, hogy is van ez?

Most az egész világ – vagy legalábbis a hiszékenyebb fele – Moszkvát lesi megrettenve a dnyiprói rakétatámadástól, elvégre mégiscsak ICBM-ekkel hajigálózik Putyin gyéduska, azonban a világ szkeptikusabb és tájékozottabb része tudja, hogy szó sem volt a támadás során hiperszonikus Oresnyikről, egy régi Bulava rakéta alkatrészeit találták meg a helyszínen, márpedig az nem alkalmas – jobban mondva, n

A Zangezur-folyosó egy olyan kereskedelmi útvonal, amelyről egyelőre mifelénk kevés szó esik – nem is értem, miért – de amelyről a közeljövőben még sokat fogunk hallani. Hely hiányában nem tudom itt és most megmagyarázni teljesen a lényegét, de arról van szó, hogy ezt használva (illetve megépítve) az azeri-örmény-iráni övezetben, meg lehetne hatszorozni az áruforgalmat Európa és Kína között, illet

Úgy tűnik, meg kell világítanom a helyzetet, mert elég zavarosnak tűnik. Mikor ma dél körül az Index világgá kiáltotta, hogy „Putyin hajlandó tárgyalni a békéről” épp egy másik cikket írtam, csak közben erősen csóváltam a fejemet, mint a farkas a viccben, hogy hej, ez a mese is hogy megváltozott... aztán persze kiderült, hogy nem változott meg semmi.

Ma van pont ezer napja, hogy az orosz csapatok elindultak Kijevbe. Három nap alatt terveztek odaérni, de még mindig nincsenek ott, ugyanis a teljes körű inváziót az ukrán nép hősies ellenállása visszaverte – nos, majdnem mindenhol, de Ukrajna teljes területének 19 százaléka még mindig orosz megszállás alatt áll, és a helyzet egyre bonyolultabb.

Ma sajnos csak rövid összefoglalóval szolgálhat a Zóna a közel-keleti hírekről, de mindenkit megnyugtatnék (illetve egyeseket felizgatnék): az IDF a győzelem útján jár, ha a teljes diadal messze is van még. Lássuk akkor a híreket az ISW nyomán.

Én csak annyit mondok, hogy érdekes idők jönnek, az Egyesült Államokban is, a világpolitikában is. Donald Trump megválasztott elnök olyan emberekből kezdi összeállítani kabinetjét, akiket még kormányközelbe sem volna szabad engedni, nemhogy magába a kormányba... ma csak kettőt mutatok be közülük, de még akadnak bőven hozzájuk hasonlók.

Nagyívű eszmefuttatást írt a Jamestown Alapítvány honlapján az orosz fegyveres erők talán legkiválóbb szakértője, Pavel Luzin, melynek lényege, hogy szerinte semmilyen körülmények között nem szabad Ukrajna fegyverszünetet kössön az Oroszországi Föderációval. De lássuk, miért gondolja így?

Az utóbbi időben kissé elhanyagoltuk a közel-keleti helyzet elemzését, bár bőven lett volna mivel foglalkozni ebben a tárgykörben, de az amerikai választások és azok várható következményei minden egyebet elsodortak. Lássuk tehát ma a CTP-ISW aktuális (vagyis tegnapi), ellenőrzött jelentését a helyzetről.

Míg az Európai Unió számára Donald Trump megválasztása hamleti kérdést jelent – lenni, vagy nem lenni, ugyebár, különös tekintettel a populista politikai vezetőkre, melyek valósággal hemzsegnek az öreg kontinensen – Washington és Moszkva jövendő viszonya ennél árnyaltabb. Mint a CEPA rövid tanulmánya rávilágít, Putyin egyáltalán nem biztos, hogy Trump nyakába fog borulni a közeljövőben, és ez ford

Norvégia gyanakszik Oroszországra, és joggal teszi: utóbbi időben megszaporodtak a gyanús határsértések, berepülő drónokat észleltek, egy hadgyakorlatot is le kellett fújni... nos, a tét Európa téli gázellátása lehet, melynek jelentős részét ez idő szerint Norvégia biztosítja. Erről írt rövid, ám velős tanulmányt a Jamestown Alapítvány honlapján Sigmund Brandvold.

Az amerikai választások javában tartanak és egyhamar nem is lesz értelmezhető eredményük, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Azonban még így, befejezetlenül is van világpolitikai hatásuk, mégpedig eléggé negatív – hogy ez miképpen lehetséges? Ezt mutatja be a Jamestown Alapítvány rövid elemzése. 

Boldogult úrfikoromban – nevezzük így – nem volt tévéhíradó győztes afrikai felszabadító mozgalmak nélkül, legalábbis az 1970-es években, az ember csak ült, nézte a tábortűz körül vígan táncikáló, énekelgető gerillákat és hát nem lehetett nem észrevenni, hogy kizárólag szovjet fegyverzetük volt, igaz, az sem valami híres. De az AK–47-es így is bekerült Mozambik címerébe, annyira általános volt arr

Gyakran idézem a Zónában is, máshol is Andrej Percev kiváló írásait, ugyanis nézetem szerint a legkiválóbb orosz politikai elemzők közé tartozik, aki úgy ismeri az Oroszországi Föderáció minden sarkát, mint a tenyerét. Népszerű is, keresett szerző is, bár azt hiszem, a keresettségnek azt a formáját, amiben tegnap részesült, nem igazán kívánja. Percev ugyanis körözési listára került. Mint anyalapja

Kezd keserű tragikomédiává válni az, amit a hivatalos orosz politika a népességszaporulat emelésének érdekében tesz, jobban mondva próbál tenni, a lehető legkevesebb sikerrel. Ráadásul az Orosz Ortodox Egyház is beáll mellé kontrázni, ami néha egészen abszurd eredménnyel jár. Egy ilyen esetről számol be a Moscow Times tegnapi írása is.