Iránban megkezdődtek a tömeges letartóztatások az iskoláslányok mérgezésének ügyében vagy inkább annak ürügyén – a valódi tettesekről még mindig nem tudni semmit, de az ellenzékieket és a szakszervezeti aktivistákat már viszik a biztonsági szervek, és próbálják minden áron rájuk bizonyítani, hogy ők a vétkesek az ügyben.

Ez a mai második anyag kivételesen nem véres vagy szenzációs lesz, bár ahogy vesszük. Akad majd benne mindenféle, ami bulvárnak ingere: hadakozás, paráznaság, házasságtörés, misztika, bálványok, sőt, még kultúra is. Mert mégiscsak kulturális hír a történet alapja. Azt írja ugyanis az orosz sajtó, hogy új etno-operát mutatnak be Saman (Jaroszlav Dronov) popénekes főszereplésével.

Az amerikai hírszerzés Moszkva-barát lázadás előkészítésének jeleit véli érzékelni Moldovában, ami bizony nem lehetetlen, mármint az, hogy Moszkva szervez ott valamit. Moszkvában és általában az Oroszországi Föderációban viszont zavartalanul folyik az esztelen pénzpazarlás, most éppen olyan helyeken építenek védvonalakat, ahova sosem jutnak el a harcok.

Iránban el akarják lopni az újévet. A karácsonyt nem lehet, az ott nincs, vagyis nagyon kevesen tartják, de az újév ellopásának semmi akadálya. Persze igazából arról van szó, hogy a hagyományos ünnepségek megtartását nem akarja engedélyezni a rendszer, amelyek egyrészt még a zoroasztriánus időkből maradtak fenn, másrészt sok ember gyülekezésével járnak.

Míg a harcoló orosz alakulatok apránként kóstolgatják Bahmutot, mindig egy-egy falatot lekanyarítva belőle, mert még forró, Oroszország az idei legsúlyosabb tömeges rakétatámadást hajtotta végre Ukrajna ellen tegnap. Csak épp minden jel arra mutat, hogy a támadás célja elsősorban nem az ukrán infrastruktúra rombolása volt, hanem az orosz ultranacionalista-militarista körök megnyugtatása.

Az iráni rendszer rá kell jöjjön arra, hogy a nők jogainak súlyos megsértését már nem tudja elintézni pusztán beszéddel, jóllehet próbál ragaszkodni ehhez az eszközhöz. A hidzsáb akkor is kényelmetlen és kínos viselet, ha dicsérik, ha vallási fontosságot tulajdonítanak neki, de az oktatási és munkahelyi numerus clausus alkalmazása egyenesen kimagyarázhatatlan.

Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy miként állnak az orosz fegyveres erők harckocsikkal. Az történelmi közhely, ami még babonává is változott, hogy korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésükre, erről egyáltalán nincs szó, sőt, fogynak ki belőlük, ahogyan minden másból is: azért hegesztenek össze sufnituning szintjén mindent bármivel és küldik a harctérre, ennek volt a példája tegnap a „Fr

Bahmut jelenleg félig orosz, félig ukrán kézen van, a város két felét a Bahmutka folyó választja el és a harcok még nagyon sokáig elhúzódhatnak. Ha megérkezik ukrán részről az ígért erősítés, könnyen elképzelhető, hogy Prigozsin mégis ott tölti az egész tavaszt, mert nem fog továbbjutni – és ha elfoglalja a várost, nem fog tudni mit kezdeni vele.

Iránban különös jelentősége van a Nemzetközi Nőnapnak, és idén nem is feledkezett meg róla sem a kormány, sem az ellenzék. Sőt, maguk az iráni hölgyek sem: ne feledjük, a mostani válság is a lehetetlen és embertelen kötelező hidzsábviselet elleni tiltakozásokkal kezdődött, és Mahsa Amini ártatlan halála váltotta ki az első tömeges tüntetéseket.

Ma ez a második rész csodafegyverekről fog szólni. Ne számítson senki olyasmikre, mint a Poszeidon torpedó, a Kindzsal hiperszonikus rakéta vagy a Burevesztnyik, a „repülő Csernobil”, ezek a gyakorlatban meglehetősen kevéssé léteznek, leginkább a számítógépes animációkban fordulnak elő. Most rendes, működő eszközöket veszünk elő.

Bahmut ostroma olyan, mint a létező szocializmus volt: lehet, hogy Oroszország számára az benne a legpocsékabb, ami utána jön. Zelenszkij most mindenképpen meg szeretné védeni a települést, hogy az orosz hadsereg ne foglalhasson el könnyen néhány kulcsfontosságú donbásszi várost, de meglehet, felesleges az aggodalma: valószínűleg erre nincs is eszköze és lehetősége az oroszoknak.

Khamenei és Raisi keményvonalas rendszere most sem tagadta meg magát: az iráni diáklányok mérgezésének ügyében megtörténtek az első letartóztatások, bár keveset lehet tudni róluk, de az eléggé riasztó. Arról van szó, hogy a kormánypárti, rendszerhű letartóztatottakat kihallgatták, aztán hazaküldték, az ellenzékieket kihallgatták és bent tartották.

Akárhogy is vélekedtünk eddig, Bahmut sorsa még mindig nem dőlt el véglegesen. Illetve, az valószínűleg eldőlt, hogy Ukrajna feladja, az nem világos még, hogy előbb vagy utóbb: ugyanis minél elitebb alakulatokat vet be az orosz hadsereg a város ostromában, annál fájóbb veszteségeket képesek nekik okozni. Szóval, nem kizárt, hogy még egy darabig eltartanak ott a harcok.

Iránban folytatódnak az iskolák elleni, vegyi anyagokkal történő támadások és az egekig csapnak az indulatok. Az eddigi bajokra mégis lehetett valamiféle, bár nem feltétlenül kormánypárti magyarázatot adni, például a gazdasági válságra azt, hogy alkalmatlan vezetőket nevezett ki a keményvonalas Raisi kormány, a női jogok megsértésére azt, hogy bigott, vaskalapos vénember áll az ország élén – de er

Ez a mai második rész arról szól, hogy sikerült megoldani az Oroszországi Föderáció összes problémáját, mindenestől. Még csak nem is nekem sikerült, hanem a Roszsztat statisztikai intézetnek, nekem csak annyi a tisztem, hogy egy kis rugalmasságra noszogatom az orosz intézményrendszert, bár azt hiszem, nem kell nekik kétszer mondani a dolgot.

Hétfő van, így az ISW újból elméleti napot tart, de ideje is, mert változik a harci helyzet. Mivel az ukrán kivonulás Bahmutból már majdnem kész ténynek tekinthető (bár a részletei még nem tisztázottak) azzal foglalkozott ma Grace Mappes, Riley Bailey, Kateryna Stepanenko, Nicole Wolkov, és Frederick W. Kagan, hogy ennek mik lehetnek a következményei.

Ahogyan Moltke mondta, egyetlen haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást, azt meg már én teszem hozzá, hogy ugyanez érvényes a laptervekre és a hírekre. Tegnap még úgy volt, hogy nem lesz ma CTP-jelentés, ma reggel döbbenten látom, hogy van – igaz, nem jelentés, hanem egy elméleti összefoglaló az iráni diáklányok elleni mérgezéses merényletekről.

A mai második rész teljes egészében arról fog szólni, mit érdemes tudnunk így, hogy nemsokára valószínűleg véget ér, Bakhmut tavaly nyár óta tartó ostromáról. Legalább utólag legyünk okosak – én a továbbiak alapján úgy látom, hogy az egész vérszivattyú félreértés, makacskodás és figyelmetlenség miatt alakult ki.

Bakhmutban már csomagol az ukrán hadsereg, a város – mint hadszíntér – megtette a magáét, épp elég orosz harci kapacitást kötött le és morzsolt fel, a civil lakosságot még időben sikerült evakuálni (kevés kivétellel, akik oroszbarátok és maradni akartak), most már nem érdemes védeni azt a kősivatagot, rommezőt, bár lefogadom, hogy nem teljesen ingyen fogják feladni a települést.

A mai (és holnapi) iráni hírek kicsit kevésbé lesznek pontosak, ugyanis a hétvégén a megbízható forrásnak számító CTP pihen, de ettől még az információk áramlanak, az események zajlanak és én is követem őket, tehát nem maradunk beszámoló nélkül, legfeljebb kevesebb lesz benne az egzakt számadat. Ami hiba ugyan, de emiatt kihagyni a híradást több lenne: bűn.