Különleges a mai nap, ugyanis Iránból véletlenül érkezett egy jó hír is. Meg több rossz, de a jó hír nagy jelentőségű: a mai nap folyamán az iráni főügyész bejelentette, hogy feloszlatják az „erkölcsrendőrséget”. Nem teljesen, ne ünnepeljen még senki, de az utcákon többet nem fognak járőrözni. Ez az első komolyabb repedés a rendszer falán.

Talán sosem tombolt még véresebben a háború, főleg Bakhmut környékén, de az orosz diplomácia boszorkánykonyháján is gyanús löttyök forrnak, zubognak: nagyon úgy néz ki, hogy ezt a harcot kizárólag fegyverrel nem lehet megnyerni sem, elveszteni sem, abbahagyni sem, szükség lesz a politikára is – csak hát pontosan tudjuk, mennyire tartja be Oroszország az ígéreteit és az általa kötött szerződéseket.

Ma megint vegyesbolt-napot tartunk ebben a második részben, kirakodó vásárt, száz forintos (most már egy eurós) boltot, lesz ma ebben a hírbazárban ezer apró cikk, amit összehordott a nap és valahogy mind a háborúval kapcsolatos. Még fontos is lesz közötte, azt veszem legelőre.

Iránban most kicsit kevesebb a tüntetés, mint korábban, de legalább tudjuk ennek az okát: már szervezik a három napos országos demonstrációsorozatot december 5-6-7-re, ami már kevésbé lesz spontán, mint az eddigiek, viszont elképzelhető, hogy sokkal hatékonyabb lesz és a résztvevőinek is kevesebb baja esik majd. Mindenesetre ezen a három napon nem lennék a Baszidzs tagja (igaz, máskor sem).

A mai második részbe mindenféle vegyes limlom kerül, a háború hírhordaléka, ami viszont gyakran mond többet ennek az abszurd kornak a hétköznapjairól, mint a komoly elemzések és statisztikák, közvélemény-kutatások. Hiába, a régészek is akkor örülnek a legjobban, ha egy antik szemétdombot találnak: abból többet tudnak meg a korról, mint egy palota romjaiból.

A harcok nem enyhülnek, sőt, erősödnek, Lukasenko politikai machinációi valószínűleg kizárólag azt a célt szolgálják, hogy az ukrán hadsereg egy része nem mozdulhasson a fehérorosz határról, de támadni nem fog, a jelek viszont arra mutatnak, hogy újabb dicső orosz visszavonulás készülődik, ezúttal Zaporizzsjában, ami viszont a háborút is eldöntheti.

Irán vezetése úgy tűnik, egészen egyszerűen nem érti, mi történik az országban és azt sem, hogy az események legfőbb felelősei ők maguk. Akár Khamenei, akár Raisi viselkedését nézzük, mintha valamiért biztosak lennének abban, hogy életük végéig ők lesznek a hatalom birtokosai, ami még alakulhat így is, mármint, ha elég hamar véget ér a földi pályájuk.

Ez a mai második rész teljes egészében az „idegen ügynökökről”, oroszosan „inoagentekről” és az őket mától érintő változásokról fog szólni. Csak jelezném, hogy bár a fogalom nagyon jellegzetesen orosz, Magyarországon is volt kísérlet a bevezetésére, konkrétan a „Stop Soros” törvény útján, amit ugyan a végén visszavontak, de paraszthajszál híja volt, hogy nálunk is ilyen világ legyen.

A Bakhmut körül dolgozó vérszivattyú és zajló anyagháború állapota azt mutatja, hogy az orosz hadsereg egy módját ismeri a háborúnak: a lassú, nagyon véres és mindent elpusztító előrenyomulást, kerüljön, amibe kerül. Kérdés, hogy fogják-e győzni emberrel és hadianyaggal, valamint hosszú távon megéri-e nekik Bakhmutért aránytalanul nagy áldozatokat hozni.

Az iráni helyzet jelenleg zavarosnak mondható: nem kevesebb a tüntetés, mint tegnap, de nem is több, megfigyelhető egyaránt a tiltakozások egységes szervezésére való törekvés és a széthúzás néhány jele, szóval ebből a dolgok jelenlegi állása szerint még sok minden lehet, csak egyvalami nem: a szeptember előtti állapotokhoz való visszatérés.

Nos, a mai második rész teljes egészében kulturális hírekkel foglalkozik. Igen, ilyenkor, háború idején: de olyan kultúra az, amit bemutatok, amilyen. Háborús, haldokló vagy már egyenesen halott is. Nem kiállításmegnyitókról, könyvbemutatókról, hangversenyekről lesz szó most, nagyon nem a lila és rózsaszín ködök világáról.

Bakhmut környékén teljes a zűrzavar, minden forrás mást mond, szinte lehetetlen megállapítani ebben a hírkáoszban, mi a helyzet – az oroszok talán, de csak talán minimális előnyre tettek szert, de olyan áldozatok árán, amelyek kétségessé teszik Bakhmut bekerítésének sikerét. A területen első világháborús típusú lövészárokharc látszik kialakulni, aminek rengeteg áldozata lesz.

Többször gondolkodtam a napokban, hogy Önök mire lehetnek kíváncsiak. Hát nem arra, amire én, és ezt teljességgel megértem. Különösen megértem, ha egy újságban jelenik meg valami tőlem. Abból nem lesz sláger, hacsak nem változtatok.

Ma kevés a hír Iránból, de ami mégis van, legalább borzalmas. A tüntetések takaréklángon ugyan, de zajlanak – lévén, hogy a labdarúgás Iránban nagyon népszerű, tegnap csak az ment el tiltakozni, aki nem sportrajongó, ez magyarázza, hogy viszonylag kevés demonstrációról lehet beszámolni.

Ez a mai második rész ugyan nem csak egy témával foglalkozik majd, de mégis úgy alakult, hogy ma három olyan hír is érkezett, ami valamiképpen mind ugyanarról szól: a Wagner PMC és Jevgenyij Prigozsin sajátos viszonyáról Afrikához. Valami különös kényszerképzettől hajtva ugyanis azt képzelik, hogy afrikai katonákkal fognak győzni Ukrajnában.

Hogy Bakhmut környékén most mi a helyzet, azt tán csak a Jóisten tudja, de amekkora ott a „fog of war”, a háború köde, az sincs kizárva, hogy még Ő sem látja tisztán. Az orosz források ukrán alakulatok „katlanba zárásáról, bekerítéséről” rikoltoznak, az ukrán források ilyent nem említenek, a semleges ISW meg csak ül és vakarja a fejét.

Irán csendesen forrong, mint a kuktafazék, nő benne a hőmérséklet és a nyomás, de egyelőre a gőz még nem dobta szét az edényt, csak annyit tudni, hogy fogja, mert a szelepet eldugaszolták. Mikor hangosabb a rotyogás, mikor csendesebb, de Kahemenei és a Forradalmi Gárda nem hagyják abba a tűz szítását, szóval csak idő kérdése a robbanás.

A mai második részben egyetlen témát járunk körül: azt, hogy miért nem áll szóba Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök senkivel. Hej, galambocskáim, nem volt ez mindig így, évente kétszer is leereszkedett mindenféle emberekhez (több alkalommal azért nem), egyszer télen, decemberben, az volt a monstre éves sajtótájékoztatója, egyszer nyáron, amikor „a nép” kérdezhetett tőle.

Hétfő van, és mint azt már lassan megszokhattuk, az ISW ilyenkor elméleti napot tart, ami nem baj, ugyanis komoly harci cselekményekről, átfogó támadásokról ugyan érkezett hír – a Bakhmutért vívott csata most lép döntő szakaszába, mint azt majd részletezem is – de nem árt egyet hátralépve megszemlélni a „nagy képet” és elgondolkodni a várható eseményeken.

Iránban csitulnak a demonstrációk és egyre hangosabbak a rendszerpárti, vérbosszút követelő hangok, Khamenei és a Forradalmi Gárda vezetése pedig szorgosan dolgozik egy Azerbajdzsán elleni háborún, de azért az iraki Kurdisztánban is elég feszült a helyzet.