Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak ma nem volt könnyű napja, estére kicsit el is fáradt, de egy ilyen erős férfinak meg se kottyan pár rossz hír meg egy átdolgozott nap. Csak a gerince ne fájna. Házikabátot vett, leült a fotelbe, töltött magának szto gram rénszarvasvért és maga elé bámult. Hogy is volt csak?

Röviden, pontosan fogalmazva: menekül az orosz hadsereg Ukrajna bizonyos részeiről. Az Izjum környéki front lényegében véve harc nélkül omlott össze, az orosz erők inkább elhagyták a várost, minthogy vállalják az ostrom kockázatát. A háborúnak ezzel még egyáltalán nincs vége, de egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá. Egy igen nagy lépéssel.

(a brit monarchia, a nagy Oroszország, Észak-Korea megelőző atomcsapása, szegény Oswald és szegény mi)

Ma is sok hírünk lesz, egyik különösebb, mint a másik, az orosz társadalomban már senkiről sem lehet tudni, valójában kicsoda, ahogy valamikor a Neurotic énekelte: „Ez már dupla pszeudó, ez már tripla csavar” – de kezdjük egy hézagpótlással.

Az ukrajnai orosz invázió megakadni látszik, bár világos, hogy „döntő csata”, hirtelen, mesébe illő fordulat nem várható, de a hadiszerencse mintha egyre inkább az ukrán fél mellé szegődne. Az is igaz azonban, hogy annak van szerencséje, aki tesz is valamit a céljai érdekében – és az ukránok tesznek is.

Pontosabban máj. Billel még nem találkoztam, Hobóval már igen, legelőször a Kopaszkutya margitszigeti vetítésén (akkor még volt szabadtéri mozi), pont előttem nézte magát, én meg, ha kilestem mögüle, de így legalább élőben is láttam, a vásznon is.

Ma elég sok hírünk lesz ebben a második részben, és sajnos nem mindegyik kellemes, illetve nincs közöttük egyetlen jó hír sem. Sajnos ilyen ez a háborús világ, bár arról, hogy a magyar vonatkozásúak kellemetlenek, bizony mi magunk tehetünk és csak mi magunk változtathatnánk ezen az állapoton. Kéne is.

Különös folyamatok zajlanak az orosz invázió dúlta Ukrajnában, nem kizárt, hogy Izjum környékén katlancsata van kialakulóban, az eddigiekhez képest azzal a finom különbséggel, hogy most az oroszok vannak a katlanban, és az ukránok őrlik fel őket kívülről. Mármint, ha sikerül a teljes bekerítés.

Ma inkább különös híreink lesznek ebben a második részben, mint nagyon fontosak és meghatározóak, de ha egyszer ilyen a termés, akkor ilyen.

Oroszország ukrajnai inváziója megtörni látszik, de messze lehet még a vége: egyelőre ott tartunk, hogy ketten kártyáznak a harctereken, mindkettőjüknek tizenkilence van és mindketten lapot kérnek. A helyzet úgy kiegyensúlyozott, hogy körülbelül egyenlő eséllyel fuccsolhat be mindkét játékos, bár az ukránok hajszálnyival jobban állnak.

Ukrajnában fordulni látszik a kocka, az orosz megszállók több települést is elvesztettek – de kocka még ilyen lassan nem fordult, mint ez, és nem könnyíti meg a krónikás dolgát, hogy minden nap mást mondanak a kijevi illetékesek az ukrán offenzíva céljáról. Bár mondjuk lehet, hogy rugalmasan kezelik a dolgot: mindig az a céljuk, ami épp sikerül.

Ma sűrű napunk lesz, egymást követték a fontos hírek, sőt, még érdekes is akadt közöttük, hackercsapdától robbantásos merényletig, eltűnt tantárgytól elmaradó népszavazásig terjed a spektrum – jobb, ha azonnal belevágunk a közepébe.

Talán azért, mert hét vége van, de kevesebb a hír, azok sem igazán véresek, kegyetlenek – annál jellemzőbbek az orosz világra. Arra az orosz világra, ami napról napra közelebb jár hozzánk, lassan már karnyújtásnyira van, és ha egyszer bekebelezett, többet sosem szabadulunk belőle. Legalábbis a mi életünkben nem.

Tegnap keveset tudtunk Ukrajna déli offenzívájáról, melyet az orosz invázió ellen indított, ellenben ma egy kicsit sem lettünk okosabbak.

A mai napon nem lehet orosz vonatkozású dolgokról írni anélkül, hogy meg ne említsük Mihail Gorbacsov temetését: az utolsó szovjet pártfőtitkárt és egyben egyetlen szovjet elnököt ma helyezték örök nyugalomra a novogyevicsi temetőben.

Az ukrajnai orosz invázió továbbra is zajlik, bár fogalmunk sincs róla, meddig tart, ugyanis azt már megszoktuk így, az ukrán légierő hatodik teljes megsemmisítése után, hogy Konasenkov vezérőrnagy sajtótájékoztatóinak csak módjával adjunk hitelt, az ukrán oldal viszont betartja a „műveleti csendet”, így aztán fogalmunk sincs a valós helyzetről.

Ha az ember felüti a mai orosz nyelvű sajtót, először az az érzése támad, hogy váratlanul kitört a béke, meglepetésszerűen véget ért a háború, ugyanis minden a tegnapi tanévnyitóról szól, ahogy annak egy normális világban lennie is kéne szeptember másodikán. Aztán elolvassa az ember azokat az írásokat és elillan a remény. Még háború van.

Hölgyeim és uraim, nem szaporítom a szót: Ukrajna déli offenzívájáról azt biztosan kijelenthetjük, hogy vagy valami, vagy megy valahova, de ezen kívül szinte semmiféle pontos információnk nincs az események menetéről, néhány rémülten sápítozó orosz katonai blogger írásait kivéve.

Ma elég sokféle hírrel lesz dolgunk, Gorbacsov tetemétől Atilla hun birodalmán át Ramzan Kadirov hadíszgyűjteményéig. Közben találkozni fogunk pétervári hajléktalanokkal és brit különleges alakulatokkal is, békaemberekkel csak azért nem, mert azokat épp kötik, ürgebőrbe. Akkor vágjunk is neki.

Zajlik az élet Herszonban, egymást kergetik az események és az alakulatok, azt viszont nem lehet pontosan megállapítani, ki kerget kit, annyi tűnik bizonyosnak, hogy ha egy háborút meg lehetne nyerni kizárólag kommunikáció és dezinformáció útján, Ukrajna már nem létezne. Szerencsére létezik, és ezért nem kizárt, hogy az orosz invázió kudarcot vall.