Megkésett kicsit a mai hírösszefoglaló, de megérkezett – halaszthatatlan hivatali teendők hátráltatták. Mindenesetre itt van és az benne a jó hír, hogy nincsenek nagyon rossz hírek.

Mióta kettévágtam az orosz–ukrán háborúval foglalkozó napi írást, ami így több lett, de hosszabb nem, érdekes tendencia mutatkozik: az elmúlt három napban öt-hatszorosára emelkedett az olvasottság (érdekes módon a hirdetési bevétel viszont nem, különös erők munkálhatnak az AdSense algoritmusának mélyén...). De az már most is látszik, hogy ez a helyes út, így marad a lap.

Oroszország ukrajnai inváziójában megint minden másképpen van. Nem jobban és nem rosszabbul, mint tegnap, hanem másképp. Ettől még a harcok folynak, csak nekem kell majd megmagyaráznom azt, amit esetleg nem is kéne, mert bármikor kiderülhet, hogy az eredeti hír volt igaz. Ez egy ilyen szakma.

Bolond lenne, mármint Kína és mármint Tajvant, írta pár napja egy igen nagyrabecsült exbankár barátom. Saját chipgyárát, és mindazt, ami nélkül modern technika jószerivel nem létezik.

Ma elég sok dologgal kell foglalkoznunk, valósággal záporoznak a hírek, de mivel van olyan is, ami magyar vonatkozású, azt vesszük előre: röviden és pontosan fogalmazva Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere megint orosz provokáció áldozata lett, csak most meglehet, hogy nem vette észre, mint az előző alkalommal, miszerint szélhámossal beszél. Bár egyesek szerint ez még az első provokáció.

Oroszország ukrajnai inváziója lankadatlanul tart, az események egyre aggasztóbbak, és lassan már nem lehet kétségünk az orosz fél gátlástalansága felől: sajnos már a nukleáris terrorizmus lehetősége is felmerül, tekintet nélkül a valószínűleg egész Európát sújtó következményekre.

A háborúnak sokféle háttere lehet, van, ami bűnös, van, ami aljas, van, ami egy kémregényre hasonlít és van, ami tragikomikus – ebben az írásban ezeket az aspektusokat gyűjtöm össze a mai hírek közül, melyek ugyan nem állnak közvetlen kapcsolatban a hadmozdulatokkal, de mégis ismernünk kell őket a helyzet értelmezéséhez.

Oroszország inváziója Ukrajnában egyre különösebb, egyre vadabb, ugyanakkor mintha mindkét fél hadvezetése a szervezetlenség bizonyos jeleit mutatják, hogy így fogalmazzak – egyszerűbben mondva, mintha egyik oldalon se tudnák, hol a fejük, és ha megkerül, azt nem tudnák, mire használják.

A háború a harcterektől távol is zajlik, és meggyőződésem, hogy nem szabad csakis és kizárólag harci cselekmények összességeként tekinteni: ha nem látjuk a hátterében álló társadalmakat, azok állapotát, elképzelésünk sem lehet az események okairól és az aktuálisan is zajló folyamatokról.

Nem lehet megmondani, milyen irányban, de változik Oroszország ukrajnai inváziója, változik a harcok jellege: mintha egyre gátlástalanabb eszközökhöz folyamodna az orosz fél, különösen Enerhodar térségében, bár az ukrán oldal meg bizonyos mértékű határozatlanságot mutat ebben a hatalmas malomjátékban, ebben az országnagy csiki-csukiban.

Nyugalom, nem tört ki semmiféle béke, a cím csak arra utal, hogy mától a katonai-harctéri híreket külön írásban közli a Zóna, a többi, háborúval kapcsolatos, de mégis más jellegűeket pedig egy másikban, tehát ebben, amit most olvasnak.

Hölgyeim és uraim, mától apróbb változást kell bejelentenem a Zóna szerkesztésében. Természetesen továbbra is foglalkozunk Oroszország ukrajnai inváziójával, csak mostantól megváltozott formátumban, a helyzetre való tekintettel. Annyi harctéri és egyéb katonai vonatkozású hír érkezik ugyanis, hogy ezeket mostantól különválasztva közöljük.

Néha kifejezetten sajnálom a kedves Olvasóimat. Amikor tudom, hogy írhatnék bármit, de nem írok, mert akkor kiesek abból a gondolati körből, ami a Malom.

Ma is sok lesz a harctéri hírből, mint mindig, ha offenzívák indulnak – az Ukrajna elleni orosz invázió jelenlegi állapota azt mutatja, hogy mintha nagy dolgok készülődnének, csak mintha azt nem tudná sem az egyik, sem a másik hadviselő fél, hogy pontosan mik is. Akkor meg hogyan tudhatná a szerény krónikás? Érjük be annak összefoglalásával, ami történt.

Elmúlnak az ünnepek, fába szorulnak a férgek, már a vak tyúk sem talál szemet, hogy a KFT zenekart idézzem 1981-ből, de fogunk ma még régi dolgokat idézni és majdnem elfeledett ismerősök kerülnek elő.

Ma sem szűkölködünk harci cselekményekben: Oroszország ukrajnai inváziója újabb, aktív szakaszába lépett, de az nem mondható el, hogy a hadiszerencse egyértelműen egyik vagy másik félnek kedvezne. Az orosz hátországban pedig egyre abszurdabb az élet: ha a nép ezt kibírja, mindent kibír (bár Sztálint is túlélték valahogy).

Ami tegnap még csak valószínűnek tűnt, ma kezd bizonyossággá válni: élénkülnek a harcok Ukrajnában, bár nagyon sajátosan. Úgy tűnik, mindkét fél szeretné meghatározni, hol legyenek fontos és nagy ütközetek, csak míg az oroszok ezt az egyik helyen szeretnék, az ukránok a másikon, szóval még a végén el fognak csatázni egymás mellett.

Mintha élénkülnének a harcok Ukrajnában, bár nehéz eldönteni, az orosz fél mit akar igazából: Bakhmutot szeretné inkább bevenni vagy Harkivot? Mindkettő nagy falat lesz és a szakértők egyik vállalkozásnak sem jósolnak gyors sikert. Délen ellenben Ukrajna kéne eldöntse, mit is akar igazából: most volna esély Herszon felszabadítására, csak éljenek is vele.

Kicsit csendesebb napja van a megszokottnál Oroszország ukrajnai inváziójának, legalábbis a harctereken nyugalmasabbnak tűnik, de a politika berkei persze továbbra sem nyugszanak. Ez a csend csak átmeneti, véleményem szerint – de azt meg sem próbálnám megjósolni, hol törnek ki legközelebb az eddiginél is véresebb harcok.

Oroszország ukrajnai inváziója kezdi a legcsúfabb arcát mutatni a világnak: maguk a harci cselekmények, csapatmozgások nem annyira jelentősek, de a hozzájuk kapcsolódó kínzások és mészárlások olyan bestiálisak, hogy előre kérem: a háború krónikájának ezt a fejezetét tényleg csak felnőttek olvassák, közülük is inkább az erős idegzetűek.