Meg a lekérés is, hölgyválasz nincs. Egyéb válasz sincs, mert szájat befogni és tovább szolgálni, ahogy az első világháborúban mondták.

Akkor holnap elvileg lehet örülni, ünnepelni, nagyon szép, piros és édes cukormázba csomagolta a kormány azt a keserű tablettát, amit lenyeletett velünk. Gulyás Gergely beharangozta az ajándékot, a jóságos Orbán Viktor meg majd átadja, mint alkalmi és nyári Mikulás.

Ma nincsenek szenzációs hírek, inkább csak apróbb érdekességek bukkannak fel, nem is okvetlenül a legfrissebbek, de érdemes ezekkel is foglalkozni, becsüljük meg a kis, különös történeteket, mert jelezhetnek komoly, nagy folyamatokat is. Itt van például rögtön a kenyai jéghoki.

Míg mi csendesen tépjük itt egymás idegrendszerét azon, melyik politikus mennyire tud angolul, új, minden eddiginél veszélyesebb válsággóc kezd kialakulni a világpolitikában, olyan, ami felmérhetetlen kockázatokat rejt magában – érdemes lenne kicsi odafigyelnünk. Csak nem tesszük.

Vannak állapotok, melyekbe nem kívánkozik az ember. Például nem szívesen lennék a Kontra megfelelési kényszerrel küzdő munkatársa, akinek azt dobta a gép, hogy a Kínai Népköztársaság valláspolitikáját mentegesse.

Terjed egy idézet a közösségi oldalakon. Terjed több is, az ember a legtöbbjére csak legyint, de ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Ez ugyanis valóságos kvintesszenciája annak az ostobaságkultusznak, alaptalan önbizalomnak, ami az összeesküvés-elméletek hívőit hajtja. Díszpéldány, ideológiai alapvetés, foglalkozni kell vele.

Az ember néha ismételten rácsodálkozik – kiváló terep erre a célra bármely idézetgyűjtemény –, hogy kifejezetten tehetséges, okosnak tűnő emberek mennyi lapos, felületes, saját színvonaluk alatti zöldséget képesek összehordani.

Van nekem egy kiváló ismerősöm, aki egyszer, egy beszélgetés hevében megalkotta a „toporzékoló seggnyalás” fogalmát, mármint arról a helyzetről, amikor valaki derékig van a Hatalom alfelében, de a kilógó fele még toporzékol nagy boldogságában, hogy ott lehet.

Csak egy kis utólagos és spekulatív elmélkedés az izraeli-„palesztin” csatározásokról.

Ez most nem káromkodás, a mostani világban előállhat olyan helyzet, hogy élet-halál kérdése, pontos-e a QR-kód a kártyánkon vagy az applikációnkon. Vagy hogy egyáltalán van-e.

Ma kicsit azon mélázok, hogy mit is szeretne az olvasó, mely kérdésről már a legelején meg kell jegyeznem, hogy merő ostobaság. Ugyanis mindegyik mást szeretne, az online sajtó esetében gyakran személyre szabott igények is felmerülnek, mi az nekünk, napi pár tízezer különböző anyagot elkövetni ugyanarról, mindenkinek a saját szája íze szerint.

Egyszer már adtam írásnak ezt a címet, ezért a kettes szám, mintegy magamnak. Hátha egyszer beválogatom egy antológiába, bár annak kevés a valószínűsége, tekintve az eddig kiadatlan, csak itt-ott megjelent több ezer oldalt. Ahhoz nagyon jónak kell(ene) lennie.

Mint beszámoltunk róla, iskolai lövöldözés volt tegnap reggel a kazanyi 175-ös számú gimnáziumban, melynek kilenc halálos áldozata és húsz sebesültje volt. A sebesültek közül tizennyolcan 15 év alattiak, hatan közülük rendkívül súlyos állapotban kerültek kórházba, két idősebb sebesült állapota is válságos.

Szegény József Attila, nem egészen úgy érthette, ahogy aztán lett. Még a tankig csak-csak, de utána... szóval, ha megéli a háborút, és túl is éli – ami erősen kétséges így utólagos szemmel is –, tehát utána ugyan minden valószínűség szerint piedesztálra emelik, de hogy ottmaradt volna-e, szintén erősen kétséges.

Vannak furcsa, nagyon furcsa dolgok ezen a kerek világon és a független sajtó azért létezik, hogy ezekre felhívja a figyelmet. Megválaszolni nem mindig tudjuk a felmerülő kérdéseket, a mi képességeink sem határtalanok, de legalább felvetjük őket, hogy aztán senki se reagáljon.

Lövöldözés zajlott egy kazanyi iskolában, egyelőre tizenegy halálos áldozatról tudunk.

Napok óta halogatom, de most már muszáj lesz foglalkozni a legnagyobb független orosz hírportál, a Meduza.io ügyével, mert az életéért küzd.

Hát, megint sikerült belegyalogolnom valakinek a lelkébe. Néha nem állom meg, ismét hamu fejemre, de ha már adta az Isten mára ezt a pompás témát, amit egyébként – vitákon kívül – még szeretek is, a hobbikutyázást, írjunk kicsit róla. Úgy írjunk kicsit róla, hogy tudván tudjuk, én és Önök, nem mindenkit érdekel.

Én nem hittem volna, hogy még találkozom ilyennel. Mármint klasszikus, piros-sárga fejlécű magyar álhírlappal. Valamikor ezek uralták a fake news honi piacát, csak aztán egyrészt változtak az idők, másrészt jöttek a rendőrök és oda hatottak, hogy ezek szűnjenek meg.

Egy bizonyos mennyiségű tapasztalat birtokában (kellő időben, így írja elő a KRESZ az irányjelző kirakását) sem az igazságra jövünk rá, hanem új kombinációs lehetőségekre.