„Teherán csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai” – mondaná Petőfi, ha ma élne és híreket szerkesztene Iránról. De azért nincs vége még mindennek, viszont pillanatnyilag úgy tűnik, most a népmozgalmak átmenetileg elcsitultak. Azért hírek vannak, a rendszer nem javult meg, sőt, szóval még ne mondjuk ki, hogy vége a megmozdulásoknak.

Ez a mai második rész teljes egészében az orosz mozgósítással foglalkozik, bár nem véletlenül, hiszen olyan módon szervezték meg, hogy azt európai ésszel felfogni nem lehet: tekintve a megismert tényeket, az sem világos, hogy igazából mi a célja, mert a harcoló alakulatok támogatása semmiképpen sem lehet. Az nem is sikerül, de mintha nem is próbálkoznának vele.

Az ukrajnai harcok nem enyhülnek, Oroszország hamis zászlós támadásra készül a kakhovkai vízi erőmű ellen, hogy több százezer otthon elöntése árán akár, de biztonságban vonulhassanak vissza a csapatai, gyanús mozgolódásokat észlelnek a fehérorosz határon, viszont a pripjatyi mocsarak halálosak lehetnek a támadók számára, szóval minden megy a maga útján.

Ma bizony elég kevés hír érkezett Iránból, ami mégis, az sem túl biztató: a demonstrációk ritkulnak, a résztvevők száma csökken, ellenben a rendszer sem erősödik: kérdés, hogy ha esetleg elcsitul a népmozgalom, miféle bel- és külpolitikai célok elérésére fogja majd felhasználni Khamenei, Khamenei és rendszere az eddigi eseményeket?

Ma elég sokféle hír kerül az összefoglalónak ebbe a második részébe, de egyikük sem békés – szó lesz arról, a propagandisták hogyan kell emlegessék a hadiállapotot, hamleti elmélkedésbe merülünk a „Geran vagy Shahed” kérdésen, ha már a Közel-Keleten járunk, benézünk kicsit Szíriába is, és végül bemutatom, mit művelt Putyin a lőtéren.

Putyin elnök kihirdette a hadiállapotot az Oroszországi Föderációban, bár nem mindegyik területen azonos mértékű ez, ellenben mivel hivatalosan még mindig nincs háború, mindenképpen érdekes lépést látunk. Ami valószínűleg inkább a hátország megrendszabályozását, vagyis az orosz nép ellen folytatott harcot szolgálja, de kevés a haszna Ukrajna ellen.

Olvasóim elnézését kell kérnem, tegnap nem jelent meg a lap, ugyanis technikai akadályok támadtak, melyek mostanra elhárultak. Térjünk tehát vissza a megszokott munkamenethez. Ismertetném a tegnapi nap iráni híreit – a helyzet perzsa földön rossz, de nem reménytelen.

A teheráni rezsim a széthullás összes jeleit mutatja: Izlandot kivéve kezd nem lenni ország a bolygón, amit meg ne vádolt volna a tömeges tiltakozások szításával, harcol a kamaszoktól a vénekig minden polgára ellen de lassan eljut odáig, hogy a tulajdon karhatalmában sem bízik. Ez már a vég kezdete: az már biztos, hogy Irán mostani rendszere rövidesen megváltozik.

A mai második részbe összesen két hír fért bele: egy hosszú és nagyon szomorú, meg egy rövid és nagyon groteszk. Ami ezen felül említésre méltó lenne, az talán bele sem férne a terjedelmi keretbe, de ígérem, foglalkozom majd olyasmikkel is, mint a Wagner-csoport korai története vagy Kadirov gyermekeinek megérkezése Mariupolba.

Eldőlni látszik, hogy az új orosz stratégia nem arról szól, hogy a harctereken nyerjék meg a háborút, az ugyanis nem megy a világ második hadseregének, az orosz fegyverek mindenhol tökéletesen működnek, épp csak a harci körülményeket és bevetéseket kivéve. Leginkább akkor van baj a verhetetlen hadsereggel, amikor az ellenség képes, és visszalő.

Mivel a mai hírösszefoglaló első részébe alig jutott hír a sok magvas gondolattól (melyek azonban fontosak voltak), a második részben igyekszem pótolni az elmaradást. Rögtön először vegyük is azt, hogy miben különbözött ez a mai bombázás az összes többitől?

Örömmel értesítem a közönséget arról, hogy megtaláltam azt a módszert, amellyel az Ukrajna ellen folytatott orosz hadjárat eseményei a legnagyobb biztonsággal megjósolhatóak. Ez sem tökéletes, de megfigyeléseim alapján elég pontos.

Az iráni rendszer kezdi a történelemben is példátlan lépésekre ragadtatni magát: most már középiskolás diákok, sőt, egész tanintézetek ellen harcol, ott razziázik, onnan hurcol el gyermekeket – akik közül sokan többet nem kerülnek elő élve. Drágán fogja megfizetni ennek a bestialitásnak az árát, az már bizonyos – átlépett egy határt, nem lesz kegyelem a számára.

Schiffer Andrást rengetegen szeretik. Hogy melyik „oldalon” szeretik rengetegen, az kérdéses, mert valószínűleg mindegyiken. Talán... az „ellenzékinek” mondotton többen. Nem csináltam statisztikát.

A mai második részben két témát kell körüljárnunk, többre nem lesz sem hely, sem idő: az első a belgorodi mészárlás, ami mindennél jobban rávilágít az orosz mozgósítás hibáira, a második a milbloggerek látszólagos feltámadása, ami most, pillanatnyilag ugyan ellentmond a tegnap esti híreknek, de tudjuk, hogy Moszkvában gyorsan pörögnek a kockák.

Tyutcsevet idézve kell kezdenem: „Oroszországot, ész, nem érted...” és tényleg nem.

Az Iránban zajló események kezdenek tovább jutni az elégedetlenségnél, tovább a demonstrációknál, vérbe fojtott tüntetéseknél, tovább a sérelmek panaszolásánál: világosan megfogalmazott program kezd körvonalazódni, ami már lehet egy társadalmi átalakulás alapja. És ettől jobban tart az ajatollahok rezsimje, mint tízezer dühös tüntetőtől.

Ma kicsit rendhagyó lesz ez a második rész, mert a hírekre adott néhány olvasói reakció alapján úgy látom, el kell magyarázzam, mi is az az „orosz milblogger”, miért fontos, mire használják és egyáltalán: hogyan működik. Meg mi a baj most velük.

A harctereken mérsékelt csatározások folynak, ugyanis az ukránok az emberélettel spórolnak, az oroszok a hadianyaggal, a hátországban most nem estek nagy károk, mert Putyin belenézhetett a rakéta-leltárba és azonnal lefújta a tömeges csapásokat, mért még vagy három-négy olyan, mint az október tizedikei volt, és kifogynak mindenükből.

Iránban egyre több a halott, egyre véresebbek az összecsapások a rendszer biztonsági erői és a tiltakozók között, és egyre távolodik a társadalmi megbékélés lehetősége.