Örömmel értesítjük, hogy felvettük Önt a Nemzeti Lombikprogramba. A következőket kell tennie:

A tegnapi nap poénja váratlan helyről érkezett, de a humort mindig meg kell becsülni, mindig értékelni kell, még akkor is, ha személyesen Palkovics László tréfálkozik a nagyérdeművel angolos, kissé abszurd stílusban. Csak hát: fel is kell ismerni, hogy viccelt.

– Nono. Akarni kici pofon?

...hogy megelőzzem az Önök csalódását. Nevezzük használati javaslatnak (nem utasítás) az én olvasásomhoz. Miért kell ez? Elvégre Önök már felnőttek. Gyerekek nagy ívben elkerülnek, itt legalábbis. Nekik még végig kell menni azokon a stációkon, amelyek után az ember olyan témák felé fordul, mint én. „Témák felé?”

Nem ment el az eszem, hogy most siratom a honi presszókat, mikor úgy néz ki, a héten nyithatnak a teraszok – ellenkezőleg, most jött meg. Nyithatnak ám, csak az nem lesz ugyanaz: és a vendéglátósok várható sorsa sokakét vetíti előre, akik azt hitték, meg lehet élni Hunniában vállalkozásból.

Van a Puzsér-FAM-Nagy Gergely-féle tíz legutóbbi főbűn, az ateizmusé. Mind a három embert tisztelem, másért és másért. Mind a három emberről ugyanakkor gondolom, amit gondolok, részint az általuk demonstrált világnézetről... hopp, hopp! Világnézetről?

Van, amikor reménytelen a küzdelem, Don Quijote fáradtan ül a fogadó asztalánál, a boroskupába mered, de aztán mégis összeszedi magát és újból nekiront a legyőzhetetlen szélmalmoknak: így vagyok én is az álhírekkel, a küzdelem sosem ér majd véget, örök háború ez.

Könnyű volt neki. „Hercegnek” – mai értelemben olyan földesúr-félének - született, otthagyta a családját, egész életében eltartották, volt ideje gondolkodni és észt osztani. Nyolcvanévesen leült egy fikuszfa alá, a többit tőle tudjuk, illetve róla mondják.

Hogy rövid legyek: ma megkaptam az első oltásomat, ennek alkalmából próbálnék egy kisokost írni a nagyközönség számára tapasztalataim alapján, leginkább azzal a szándékkal, hogy eloszlassak mindenféle félelmet, félreértést és burjánzó városi legendát. Épp ezért ez nem lesz hosszú írás, de legalább bonyolult sem.

A valódi tudás mindig saját tapasztalatunk eredménye, sem átvenni, sem továbbadni nem lehet. Amit másoktól veszek át, azt csak hihetem, de sohasem tudhatom. (Thorwald Dethlefsen)

E kettő már csak azért sem ugyanaz, mert a következtetés és a következtetés alapja (a következmény oka) egyáltalán nem biztos, hogy fedi egymást.

Ritkán írok ilyent, de most az egyszer, ha minden igaz – bár meglehet, hogy nem igaz, vagy nem úgy, ahogy tudjuk – sikerült világpolitikai problémát kavarnunk. Mindenesetre amennyiben Magyarország szerepet játszik a balkáni határok tervezett újraszabásában, azzal olyan történelmi hazárdjátékba kezdtünk, aminek a felelősségét egyelőre fel sem mérjük.

Kicsit bonyolult írás következik, ráadásul Kínáról, szóval kérem, aki egyszerű dolgokra vágyik, itt hagyja abba az olvasást, mert ha valamit, ezt tényleg képtelenség pár szóban megmagyarázni. Arról lesz szó, kell-e nekünk kínai egyetem Budapesten és ha igen, miért nem.

Minden liftesben egy pilóta veszett el. (Karinthy Frigyes)

Akkor ma prókátorkodunk, mégpedig fogadatlanul, de nem lehet szó nélkül hagyni a kondorosi esetet – benne van ebben az egész mai Magyarország, mint cseppben a tenger, valósággal mintáját adja annak a különös társadalomnak, amiben élünk.

Néha egészen egyszerű kérdések akasztják meg az embert. Engem, na, nem „az embert”. Pontosnak kell(ene) most lennem. Ecce quaestio: „Honnan tudjuk, hogy mi van?”

Hölgyeim és uraim, járványhíreket mondunk, ugyanis a helyzet megérett rá: kicsit közérdekűek leszünk, kicsit pikírtek, ahogy azt már a Zónától megszokhatta mindenki, ez most nem egy átfogó tájékoztató, a teljesség igényével, inkább csak pár fontosabb információt bogarásztam össze a hírözönből.

Hej, nagy a mi magyar bánatunk, egy Ady kéne hozzá, hogy versbe öntse, de mert Adynk nincsen, s ha volna is, ezzel a témával nem foglalkozna, inkább fenéken billentene, ha elé vinném, én kell megírjam, prózában a magyar gyászt, amiért maholnap feketét ölt az ország.

Minden kedves (értem vagy enmagáért) aggódót megnyugtatok: Egy. Rossz. Szót. Nem. Szólhatok. A. Szputnyikra. Eddig legalábbis.

Amikor az ostobaság és a rosszindulat buzgalommal és politikával párosul, csodákra képes, lássuk be. Erre most, a világjárvány idején számos példa akad, és ezek a különböző országokban látott esetek sajnos kísértetiesen hasonlóak: elmondható, hogy egyelőre mindenhol a nacionalista-populista pártok a krízis politikai haszonélvezői.