Szele Tamás: Mahsa Amini emlékezete
Pontosan ma négy éve hunyt el Mahsa Amini, a fiatal kurd lány, akinek összesen annyi volt a vétke, hogy nem akarta egészen pontosan úgy viselni a hidzsábot, ahogy azt az „erkölcsrendőrség” emberei képzelték – agyonverték tehát, miután őrizetbe vették. Ez akkora felháborodást keltett az egész országban, hogy azonnal tömeges tiltakozások indultak, és Mahsa Amini tulajdonképpen a „Nő, élet, szabadság” mozgalom jelképe lett.
Erről emlékezik meg az Iran International, a mából visszatekintve az elmúlt négy évre, a mozgalmat és annak jelentőségét is értékelve – és ezt mutatom be én az alábbiakban, azonban saját megjegyzéseim kíséretében, melyeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszek meg.
Négy évvel azután, hogy Mahsa „Jina” Amini halála – aki Irán „erkölcsrendőrségének” őrizetében vesztette életét – kiváltotta a „Nő, Élet, Szabadság”-felkelést, azok a tinédzserek, akik a mártír lány nevét harci jelszóvá tették, továbbra is elnyomás közepette kellett éljenek és felnőjenek, ugyanakkor túlléptek a 2022 előtti Irán számos társadalmi és politikai korlátján.*
*Hozzá kell tennem, hogy az aznapi események – tehát a haláleset – miatt letartóztatták a történtekről tudósító két újságíró kolleginát, Niloufar Hamedit és Elahe Mohammadit is. Teherán hivatalos álláspontja szerint például Mahsa Amini haláláról nem is lett volna szabad beszámolni, sőt, a sajtó tudósítóinak tudnia kellett volna, miről nem írhatnak, minden előzetes értesítés nélkül. Több mint 300 iráni újságíró követelte annak a két kolleginának a szabadon bocsátását, akiket azért tartóztattak le, mert leleplezték a rendőri brutalitást, amelynek következtében Mahsa Amini „rossz hidzsábviselés” miatt meghalt. Az Ebrahim Raisi elnök kormánya alatt működő iráni tájékoztatási minisztérium és a közvetlenül Ali Khamenei legfelsőbb vezetőnek alárendelt és neki alárendelt IRGC hírszerző szervezet október 28-án közös nyilatkozatban azzal vádolta meg Niloufar Hamedit és Elahe Mohammadit, a szeptemberi tüntetések kezdete után napokkal letartóztatott két újságírónőt, hogy több külföldi ügynökség, köztük a CIA, az MI–6 és a Moszad számára kémkedtek. 17 hónap börtön után szabadultak, óvadék ellenében.
Azok a lányok, aki éppen a serdülőkorba léptek, amikor a „Nő, Élet, Szabadság” tüntetések megkezdődtek, most már a felnőttkor küszöbén állnak. Az elmúlt négy év része volt annak az időszaknak, amelyben kialakult a társadalomról, a kormányról és a szabadságról alkotott elképzelésük.
A fejkendőket elégető nők, a lakások ablakaiból éjszaka hallható jelszavak, az iskolákban és egyetemeken zajló tüntetések, a fiatalok, akik leütik a turbánokat a papok fejéről, és a biztonsági erőkkel szembeszálló tüntetők – mindezek azok az emlékek, amelyek ezt a generációt elkísérték a felnőttkorba.*
*Valóban: sok nő levette akkoriban a hidzsábot, mert bátor volt és sok imám levette a turbánját – mert gyáva volt.
Olvasd tovább előfizetéssel
A cikk hátralévő része előfizetőink számára érhető el. Az előfizetéssel a teljes archívumhoz hozzáférsz, és támogatod a demokráciát.
Az előfizetéshez jelentkezz be a fiókodba.
Bejelentkezés az előfizetéshezHa Patreon-támogatónk vagy, jelentkezz be azzal az e-mail-címmel, amelyet a Patreonon használsz — így automatikusan felismerjük a tagságodat.
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Az RMDSZ prefektusai a helyükön maradnak. Mit adott ezért Hunor?
Pénteken megjelentek a leköszönt Bolojan-kormány prefektusainak és alprefektusainak leváltásáról szóló kormányhatározatok, a Niculescu-kormány pedig szinte mindenütt a PSD embereivel töltötte fel a megüresedett helyeket. Néhány erdélyi megyében azonban elmaradt a nagytakarítás: a G4Media beszámolója szerint az RMDSZ képviselői maradhatnak.

Szele Tamás: Választási finis Amerikában
Mindenesetre most már a választási kampány finisében járunk. Nagy változások jönnek, akár így, akár úgy fordul a kocka: és még az sem biztos, hogy a kedvezőnek tűnő fordulat nem válik valójában kedvezőtlenné.

Háromnegyed millió ember adatait lopták el Moldovában – Moszkvának aranybánya lehet a zsákmány
Mintegy 750 ezer ember személyes adatait szerezték meg a moldovai állami rendszereket megtámadó hackerek, akik napokon keresztül férhettek hozzá érzékeny információkhoz. Az elkövetőket a hatóságok egyelőre nem nevezték meg, de egy, az orosz hibrid hadviselésnek évek óta kitett ország esetében a Kremlhez kötődő művelet lehetősége nagyon is kézenfekvő. A megszerzett adatok ugyanis a pénzügyi…

Szele Tamás: Képeslapok Oroszországból
Láthatjuk, milyen az orosz világ: abszurd, legyen szó akár a fényes fővárosról, akár a nyomorgó falvakról, abszurd, veszélyes és átpolitizált. Aki oda vágyik, próbálja ki, de ne akarja a mi nyakunkra hozni.

Zsóti, nem kell visszaadni az állampolgárságot! Neked viszont lehet, hogy érdemes volna
Megnéztem, mert a Facebook feldobta az idővonalamra Veress Zsolt legújabb videóját. Igen, a tekenyős bajkeverőét, a hétköznapi idiotizmus hiteles terjesztőjéét. A videóban azt követeli, hogy az a maroknyi erdélyi magyar, aki magyar állampolgárként a Tiszára szavazott, adja vissza a magyar állampolgárságát. Mert ha nem, mondja a tekenyő, a belezés és a lábmosás szakértője, az olyan lenne, mintha…
