Szele Tamás: Népi kohók és népi finomítók

Nyílt titok, hogy Oroszország fosszilis energiahordozó-ipara mára ezer sebből vérzik. Ezt csak a TASZSZ, a RIA Novosztyi és a magyar jobboldal nem tudja, vagy nem hajlandó tudomásul venni. Még maga Putyin is belátta, hogy tenni kéne valamit az ügyben – bár az a megoldás, ami felmerült, vagyis a kínai „népi kohók” mintájára épülő „népi finomítók” hálózata működésképtelen lenne. Már az is valami, hogy legalább szó esett a problémáról.

Hogy mi a baj a mikrofinomítókkal, azt a Carnegie Russia-Eurasia Center oldalán magyarázza el Szergej Vakulenko, én itt mutatom be, megjegyzéseimet pedig szokás szerint csillag alatt, a bekezdéske végén teszem meg.

Egy Vlagyimir Putyin elnök által vezetett, Oroszország benzinhiányáról szóló megbeszélésen történt egy rövid utalás a kisüzemi olajfinomítókra, ami azonnal élénk vitát váltott ki. Első pillantásra ésszerű megoldásnak tűnik: az orosz olajfinomítókat folyamatosan fenyegetik az ukrán támadások, és a kisipari finomítók kiterjedt hálózata enyhíthetné a kockázatokat. Egy ilyen decentralizációnak azonban alig lenne gazdasági vagy katonai előnye. Ennél viszont sokkal fontosabb az a tény, hogy a tisztviselők egyáltalán szóba hozták ezt a témát – és az, amit ez Oroszország gazdaságának 2026 nyári állapotáról elárul.

Az írás a Patreon felületén folytatódik

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!

Gesta-ajánló:

Az önmagát ismétlő történelem tragikomédiája

Az önmagát ismétlő történelem tragikomédiája

Háborog Erdély, mert az RMDSZ az AUR-ral és az SOS-szel együtt szavazott, a Szövetség pedig a székelyföldi tüntetések óta már másodszor kényszerül magyarázkodási hullámot indítani. Most azonban nem pusztán anyagi okok táplálják a felháborodást, hanem elvi kérdések, amelyekben az RMDSZ nem tűnik a század legsikeresebb politikai formációjának, és akkor még finoman fogalmaztam. Csakhogy mindez nem…

ugar
Szele Tamás: Péntek, háború előtt

Szele Tamás: Péntek, háború előtt

Itt tartunk tehát, ilyen hetünk volt, és – még csak péntek van. Péntek, háború előtt.

zona
Szele Tamás: A befogadó populizmusról

Szele Tamás: A befogadó populizmusról

Ha és amennyiben létezik befogadó populizmus, az megoldást jelenthetne a Demokrata Párt számára, de kérdés, hogy mennyire működne ellenségkép nélkül. Biztató, hogy Acemoglu nem ígér földi Paradicsomot, tejjel-mézzel folyó Kánaánt, csak egy elvi kérdés megoldását – de talán így elkerülhetővé válna az Egyesült Államok egyre radikalizálódó belpolitikai válsága.

zona
RMDSZ: egy székért az AUR mellé

RMDSZ: egy székért az AUR mellé

Amint arról az Ugar olvasói értesülhettek, a minap az RMDSZ együtt szavazott az AUR-ral és a Șoșoacă-féle SOS România párttal.  Ez egy dolog, és van még mellette sok másik, mert vannak dolgok, s dolgok, ahogy mondotta volt drága nagyapám, és nem is kellett hozzátennie semmit, mindenki értette, hogy melyik dolog melyik, s azok bizony úgy vannak, ahogy vannak.

ugar
Kedves Drulă úr, mi nem kérdezzük meg az RMDSZ-t. Tudjuk, hogy nem válaszol.

Kedves Drulă úr, mi nem kérdezzük meg az RMDSZ-t. Tudjuk, hogy nem válaszol.

Cătălin Drulă magyarul fordult az erdélyi magyar választókhoz, és azt kérte tőlük, tegyék fel parlamenti képviselőiknek a kérdést: miért segített az RMDSZ abban, hogy az AUR és az SOS még nagyobb hatalomhoz jusson a román parlamentben? A kérdés jogos, pontos, politikailag telibe talál, csak van vele egy apró erdélyi probléma: az egyszeri magyar választó nem fogja megkérdezni RMDSZ-t, mert az…

ugar