Hogy egy kicsit védjem a Karácsonyt az óhatatlan spekulációktól.

Karácsonykor nem kéne világpolitikával foglalkozni, sőt, ilyenkor igazság szerint a világon semmivel sem lenne szabad foglalkozni a lakmározáson kívül, csak hát hazudni még karácsonykor sem szabad – és majdnem felérne egy hazugsággal, ha hallgatna az ember Putyin orosz elnök tegnapi sajtótájékoztatójáról. Sok szempontból nagyon jelentős lehet.

Nos akkor, így Karácsonyeste napján. Vagyis Szenteste napján, Karácsony előtt egy nappal.

Írtam én már erről a történetről tegnap egy másik lapban, ma mégis folytatni kell, mert fejlemények vannak és mert mostanra végképp mindenki okosabb lett mindenkinél, minden szitán átláttak, minden ármányt le- és fellepleztek, tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra és oda-vissza egyaránt. Magyarul: senki sem tudja, mi a helyzet. Én talán mégis értem.

Meglehetősen nagy fába vágom most a fejszémet, mert a mai monstre miniszterelnöki sajtótájékoztatót egészen egyszerűen képtelenség összefoglalni tömören és velősen, annyi mindenről volt benne szó és annyi ideig beszélt a váratlanul erőre kapott Orbán Viktor.

Meglehetősen rossz hírem van, kérem: a magyar kormányoldalon kitört a sinológia és most középsúlyos járványként terjed.

Ma nincs hír a Szuperpegazus ügyében, azt is hiába dudorászom, hogy „miért nem énekel nekünk, Völner úr”, semmi válasz, szóval nézzünk körül kicsit Észak-Koreában, különös tekintettel arra, hogy ebben az élenjáró szuverenista államban átmenetileg betiltották a szórakozást, de még a nevetést is, ellenben új Napistenük van.

Hej, száll a trojka a friss havon, künn a pusztában, három pej paripa repíti: Pegasus, Candiru és Predator. Nemezcsizmás muzsik hajtja, nagy bojárok ülnek rajta, mulatoznak, vígan vannak, van vodkájuk, sós heringjük, mégis mind csak hallgatóznak: mit beszél a földjük népe? Nem beszél az,  inkább hallgat, füle van nálunk a falnak!

Három másodpercre belenéztem a Tv2-n most futó, A Nagy Ő című „realitybe”. Kék tenger, bérelt vitorlással, nem „Mészáros Lőrinc” nagyságrendje, de még Borkai mesteré sem, ez János bácsinak szól, és Mari néninek, akik adásról adásra újra üresfejű fiatalnak érezhetik magukat.

A tegnapi kényszerszünet után újult erővel indul a Zóna, blablabla... az a baj, hogy ez most nem közhely. Olyan hír került elém, ami borzongató perspektívákat nyit meg és egyre bizonyosabbá teszi, hogy a közösségi média mindennemű használata olyasmi, mintha az ember meztelenül, fegyver nélkül sétálgatna egy bengáli tigrisrezervátumban.

Nem tudom, mikor érti meg MZP és stábja, hogy a politika és a pártpolitika az kettő, a publikumnak pedig nem azt kell eljátszani, hogy az Othellót alakító színész mit gondol a Desdemonát alakító színésznőről, hanem azt, hogy Othello mit gondol Desdemonáról. Azt viszont hitelesen kell eljátszani.

Abban a valószínűtlen esetben, ha egyszer belőlem magyar miniszterelnök lenne, sosem mondanék beszédeket.

Szeretünk mi itt károgni. Ki itt károg, ki ott, én most itt. Szele Tamás barátom tegnap már írt egy kiváló cikket a kötelező beszolgáltatásról, hasonló illusztrációval, csak most nem aprózzák el, mint Rákosi apánk tette volt.

Az Magyarországon soha nem jó jel, ha egy törvényjavaslatot hiperűr-sebességgel szavaznak meg, márpedig a „beszolgáltatási törvénnyel” így jártunk. Ami tegnap reggel még csak munkaanyag volt, azt délután fél négykor Semjén Zsolt be is nyújtotta, ma pedig úgy megszavazták, mint a huzat.

Mozgalmas ez a hétfő, nem mondom, zajlik az élet, a hétvégén kipihenték magukat a hírek és most kavarognak, mint a viharos tenger. Persze nem a hírek pihenték ki magukat, hanem az emberek, akik elkövetik azt a rengeteg okosságot, amiből a hír lesz.

A mai téma nem igazán új, megvan pár hetes is, talán az én hibám, hogy csak ma reggel került a szemem elé – vagy lehet, nem is hibám, inkább bajom. Mindenesetre hümmögve láttam, hogy a Pesti Srácokban a hóhért akasztották nem is olyan régen.

Semmiféle gúny vagy irónia nincs ebben. Valóban csodálom. Hallgattam Völner mester régebbi megnyilvánulásait, Borkai mester lebukása előtti megnyilvánulásait, hallgatom néha a többit, Varga Juditot, Semjént, és a tágabb holdudvart, most pár perce éppen Pataky Attilát.

Csókolom, ma nincs Völner, mert nem történt vele semmi új – néha neki is kell pihenni – ha nem akarunk a világjárvánnyal foglalkozni, és nem akarunk, akkor marad valami más. Például az a kérdés, hogy lesz-e még Fudan kutyavásár, avagy mégsem.

Nem értem. Nem értem, hogy ennek a jóembernek miért nem jár a doktori cím. Ha Schmitt Pálnak járt, Semjénnek jár, akkor küzdő korunk legnagyobb üzleti géniuszának miért nem jár? Oké, nem akarja az idejét tanulásra fecsérelni.

Hölgyeim és uraim, színháztörténeti pillanatok tanúja volt tegnap a Nemzetbiztonsági Bizottság. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a magyar színjátszás két legreményteljesebb drámai szendéje mutatta be képességeit előttük, poénözön közepette, kár, hogy ott nem illik tapsolni, de hogy szék nem maradt szárazon, az egészen biztos.