Szeretünk mi itt károgni. Ki itt károg, ki ott, én most itt. Szele Tamás barátom tegnap már írt egy kiváló cikket a kötelező beszolgáltatásról, hasonló illusztrációval, csak most nem aprózzák el, mint Rákosi apánk tette volt.

Az Magyarországon soha nem jó jel, ha egy törvényjavaslatot hiperűr-sebességgel szavaznak meg, márpedig a „beszolgáltatási törvénnyel” így jártunk. Ami tegnap reggel még csak munkaanyag volt, azt délután fél négykor Semjén Zsolt be is nyújtotta, ma pedig úgy megszavazták, mint a huzat.

Mozgalmas ez a hétfő, nem mondom, zajlik az élet, a hétvégén kipihenték magukat a hírek és most kavarognak, mint a viharos tenger. Persze nem a hírek pihenték ki magukat, hanem az emberek, akik elkövetik azt a rengeteg okosságot, amiből a hír lesz.

A mai téma nem igazán új, megvan pár hetes is, talán az én hibám, hogy csak ma reggel került a szemem elé – vagy lehet, nem is hibám, inkább bajom. Mindenesetre hümmögve láttam, hogy a Pesti Srácokban a hóhért akasztották nem is olyan régen.

Semmiféle gúny vagy irónia nincs ebben. Valóban csodálom. Hallgattam Völner mester régebbi megnyilvánulásait, Borkai mester lebukása előtti megnyilvánulásait, hallgatom néha a többit, Varga Juditot, Semjént, és a tágabb holdudvart, most pár perce éppen Pataky Attilát.

Csókolom, ma nincs Völner, mert nem történt vele semmi új – néha neki is kell pihenni – ha nem akarunk a világjárvánnyal foglalkozni, és nem akarunk, akkor marad valami más. Például az a kérdés, hogy lesz-e még Fudan kutyavásár, avagy mégsem.

Nem értem. Nem értem, hogy ennek a jóembernek miért nem jár a doktori cím. Ha Schmitt Pálnak járt, Semjénnek jár, akkor küzdő korunk legnagyobb üzleti géniuszának miért nem jár? Oké, nem akarja az idejét tanulásra fecsérelni.

Hölgyeim és uraim, színháztörténeti pillanatok tanúja volt tegnap a Nemzetbiztonsági Bizottság. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a magyar színjátszás két legreményteljesebb drámai szendéje mutatta be képességeit előttük, poénözön közepette, kár, hogy ott nem illik tapsolni, de hogy szék nem maradt szárazon, az egészen biztos.

Így mondanák a rendőrségen. Kóbor halála most csak ürügy. Nem rendített meg, ahogy a többi halál se rendít meg: túl sokat láttam belőle, állatot többet, de embert is. Életben, filmen, mindenhogy. Valaha még a földön fekvő alak látványa is megviselt.

Ahogy elnézem, valaki itt valamit nagyon, de nagyon félreértett, és most a Gizike szánt, a gőzekének meg már varrják is a menyasszonyi ruhát, igen csinos erőgép lesz majd benne. Olyan tűzről pattant.

„...az omikron így is sokkal fertőzőbbnek bizonyult, méréseik szerint az új variánssal szemben az oltások termelte antitestek – még azon pácienseké is, akik az oltás mellett korábban fertőzésen is átestek – negyvenedannyira védtek, mint a korábbi variánsokkal szemben. Ilyen alacsony fokú védettség pedig nem óv meg az áttörő fertőzésektől. [Alex] Sigal szerint amúgy ez még így is sokkal jobb eredmé

A mai délelőttöm méla völnerezgetéssel telt, ez egy új magyar türelemjáték, aminek az a lényege, hogy elégtelen információtöredékekből próbáljuk meg összerakni, mi történt Völner államtitkár körül, de akárhogyan is látunk neki, mindig tank lesz belőle, mint a régi szovjet viccben, így csak délben tudtam meg, hogy történelmi ez a nap.

Magyarországon fontos a politika, de azért az üzlet mindennél fontosabb: most például olyan ügyben vitatkoznak a magas kormánykörök, aminek az a tétje, hogy sok pénzt költsünk el egy repülőtérre, vagy inkább rengeteget, és többre, ami lássuk be, nagyon nem mindegy.

A csoda tudja, hogy van az ember így, őszülő fejjel és szakállal Mikulás napján. Lassan már a szakállam alapján inkább lehetnék én a Télapó, abból már kinőttem, hogy várjam. De ez az idei év elég komoly problémákat vetett fel az ügyben.

Hogy mi az apropó – éppen most – nem fontos. Szintén nem fontos, hogy ki az apropó: egy ismert potentát, olyasvalaki, akit Cseh Tamás „régi nagy sólyom”-nak hívna, még az ántiidőkről maradt ránk, megjelenik itt-ott, ezen és azon az oldalon, csatornán, fórumon.

Pihen pár napja a jegyzeteim között ez a téma, most, hogy szombat van és én egy enyhe meghűlést kúrálgatok, volt időm alaposabban is belenézni Békés Márton dolgozatába, melyet Schmidt Mária „Látószög” című blogján publikált, és azt kell mondanom: ijesztőbb, mint akárhány Kövér László-interjú. Pedig az sem épp a teletubbyk cukiskodása.

Egy gorilla IQ-ja 60 és 90 között lehet. Egy kvázi ép elméjű emberé 70 és a csillagos ég között, átlagosan 100. Hát ez nem sokkal több, mint a gorilláé, és innentől kezdhetünk csodálkozni... a gorillán.

Ez alkalommal indulatos írás következik. Melyben leszögezem olvasóim legnagyobb meglepetésére (vagy talán mégsem fognak annyira meglepődni), miszerint nem vagyok azonos Gattyán Györggyel, ő sem azonos velem, sőt, fogalmam sincs, mit akar, de van egy közös rosszakarónk, aki mindkettőnk nevében szélhámoskodik.

A mai nap kérdése kétségtelenül az, hogy hány kormányinfót tartottak ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben és azon hány Gulyás Gergely beszélt, valamint miket mondtak ezek a Gulyás Gergelyek. Ugyanis jelenleg ez még nem teljesen világos.

A budapesti főpolgármester szerintem is jóindulatú balf.sz. Szerintem is a hódmezővásárhelyi polgármester a jelenlegi kínálat egyetlen megfelelőnek tűnő ellenzéki jelöltje. Intellektuális képességeiket nem ismerem, de megkockáztatom, hogy jó pár grádics különbség van utóbbi javára ott is.