#propaganda

Egy korszak véget ért, Atlantisz remeg, repedezik és süllyed. Vigyázzunk a törmelékkel és az örvényekkel, nehogy kárt tegyenek bennünk is.

A Napnál is világosabb: Jurij Poitának igaza van. Ami úgy totyog, mint a kacsa, úgy hápog, mint a kacsa és úgy is repül, mint a kacsa: az kacsa. Sőt, ez speciel pekingi kacsa. De vigyázzunk vele: megfeküdheti a gyomrunkat.

Minden elképzelhető, csak az nem, amit az ügyben érintett, többnyire munkanélküli színészek és magánzók állítanak, miszerint fogalmuk sem volt, mit művelnek. Egy biztos: valami bűzlik Albertában.

A Kreml nem érti, hogy ha az oroszoktól már a csüggedést és a pesszimizmust is elveszi, semmijük sem marad és akkor, de csak akkor – jön majd a forradalom, ami mindent elsöpör.

Van egy olyan érzésem, hogy ebből béke nem lesz, sőt, fegyverszünet sem: de az látszik a törekvésekből, hogy kezdünk közeledni a Putyin-féle orosz rémtörténet végéhez. Mindenesetre annyi biztos, hogy ezt a mesét már a főszereplői is unják.

Sötét, gonosz idők járnak mostanság mindenfelé. De ne feledjük: mindig napkelte előtt van a leghidegebb, legsötétebb.

Meghatározás hiányában könnyen megtörténhet, hogy Iránt legyőzik, de a háború mégis folytatódik, pusztán azért, mert senki sem tudja, mit nevezünk győzelemnek.

Sokat lehetne vitázni a moldovai semlegesség helyes és helytelen értelmezéséről, mégis azt mondanám: ezt nem a szakértők fogják eldönteni, és nem is a választópolgárok, hanem sajnos félő, hogy a kialakulófélben lévő történelmi-politikai helyzet. Ne legyen igazam.

A „kicsikém” ebben az esetben nem egy becéző szófordulat, ugyanis egészen konkrétan egy kicsi kémről van szó, akit ugyan nem én kaptam el – elkapta előttem már a Direkt36 és Panyi Szabolcs, sőt előttük már a hivatásos magyar szolgálatok is – de akinek, bármennyire bebizonyította róla a magyar nemzetbiztonság (tehát nem a sajtó), miszerint orosz ügynök, haja szála sem görbült, sőt, továbbra is a kö

Sajnálom, de még ma is vissza kell térnem Orbán Viktor washingtoni tárgyalásaihoz, jobban mondva azok „eredményeihez”, ugyanis egészen érdekes dologra lettem figyelmes. Nem zárnám ki, hogy a közeljövőben – tehát heteken belül – némi ideológiai alapú ellentét fog kialakulni Budapest és Moszkva között. Ami mostanáig minimum elképzelhetetlen volt.

Nos, az alábbiakban következő történetre rá kellene applikálnom a 18-as karikát és tényleg kérem, hogy kiskorúak ne olvassák – sőt, az a véleményem, hogy a nagykorúaknak sem lesz benne túl nagy élvezetük. Mármint a „Tolerancia” című orosz film cselekményében és megérdemelt bukásának ismertetésében. Ezt a kérdést a Meduza járta körül alaposabban.

Kérem, én most nagyon, harsányan, kárörvendően és kissé fülsértően röhögök. Ugyanis a fél világ, de legfőképpen a magyar sajtó „biztonságpolitikai szakértői” bogozgatják ezekben a pillanatokban tulajdon nyakukra ügyetlen ujjaikkal azt a selyemzsinórt, amit maga Patrusev elvtárs küldött nekik, egyenesen Moszkvából, éspedig a feltétlenül kormánypárti, Kreml-barát Komerszant útján.

Nem gondoltam volna, hogy maga Bayer Zsolt lesz az, aki megvilágítja az elmémet egy Marx-idézet kapcsán. Azt mondta ugyanis a szakállas Marx úr vagy elvtárs (bár nekem is van szakállam, de nem akkora, mint neki volt, biztos azért nem értettem a szavait), miszerint az ember a kommunizmusban „reggel vadász, délben halász, este kritikai kritikus”. Ezt már gyermekkoromban is rejtélyesnek találtam.

Mint tudjuk, Okoska a többi törppel együtt Aprajafalván él, és maximum Hókuszpókkal gyűlik meg a bajuk, aki azonban van olyan jóindulatú, mint Putyin, és olyan éleselméjű is, mint Trump. De hol laknak azok a minden bizonnyal Okoskától származó törpök, akik a nyugati világból vándorolnak be teljesen vagy majdnem teljesen önként az Oroszországi Föderációba?

Körülbelül így kéne kezdődjön egy adás a titokzatos UVB–76 nevű orosz adón. Mely tökéletes értelmetlenségeket sugároz, azonban ettől elég sokan megijednek. Vegyünk egy példát a WIRED magazin írása alapján.

Kérem, most jutottunk el arra a pontra, hogy magam sem vagyok képes megállapítani, mi a csoda is vizsgálódásom tárgya. Elöljáróban csak annyit jeleznék, hogy az öngyűlölet ebben a mai világban felesleges luxus, valóságos fényűzés, aminek semmi értelme – akad elég felebarátunk, akik őszintén, tiszta szívből, sőt, talán sportból is képesek gyűlölni az embert, minek segítsünk nekik?

Mióta – az ellenzék erős megosztása útján – győzött Grúziában az oroszbarát Grúz Álom párt, az új kormány minden erejével azon dolgozik, hogy megakadályozza az ország egyébként már tervbe vett európai uniós csatlakozását és politikáját minél jobban közelítse Moszkva céljaihoz. A Kreml emberei rátették a kezüket Grúzia legnagyobb televíziós csatornájára is.

Kérem, tévedtem, amikor tegnap azt hittem, ezen a héten már csakis Alaszkáról lesz szó úgy a honi, mint a külföldi sajtóban. Találgatásokban persze nincs hiány, ezek a magyar kormánymédiában főként Orbán Viktor világrengető diplomáciai fontosságát taglalják, de konkrét hír csak annyi akad, hogy a tárgyalások helyszíne nem a tegnap említett síparadicsom, hanem az Anchorage-i katonai támaszpont lesz

Amikor 2022 februárjában az Oroszországi Föderáció megtámadta Ukrajnát, országszerte háborúellenes tömegtüntetések robbantak ki. Azonban elég volt a jogrendszer drákói – és azóta is folyamatosan tartó – szigorítása ahhoz, hogy az akkori ellenállóknak mára írmagja se maradjon. Aki nem menekült el az országból, az most büntetőtáborban van – és Oroszország halotti csendbe burkolózik.

Az alábbiakban következő írás a romániai PressOne hasábjain jelent meg, és az orosz propaganda ottani helyzetét elemzi, az orosz álhír-hadjárat hatásait, ami nem sokat változott az elmúlt kétszáz évben – bizony, nekünk is van mit tanulni belőle, ugyanis nem különbözik ám annyira egymástól ez a mi két népünk, kultúránk, mint azt sokan hiszik.