Könnyű volt neki. „Hercegnek” – mai értelemben olyan földesúr-félének - született, otthagyta a családját, egész életében eltartották, volt ideje gondolkodni és észt osztani. Nyolcvanévesen leült egy fikuszfa alá, a többit tőle tudjuk, illetve róla mondják.

Hogy rövid legyek: ma megkaptam az első oltásomat, ennek alkalmából próbálnék egy kisokost írni a nagyközönség számára tapasztalataim alapján, leginkább azzal a szándékkal, hogy eloszlassak mindenféle félelmet, félreértést és burjánzó városi legendát. Épp ezért ez nem lesz hosszú írás, de legalább bonyolult sem.

A valódi tudás mindig saját tapasztalatunk eredménye, sem átvenni, sem továbbadni nem lehet. Amit másoktól veszek át, azt csak hihetem, de sohasem tudhatom. (Thorwald Dethlefsen)

E kettő már csak azért sem ugyanaz, mert a következtetés és a következtetés alapja (a következmény oka) egyáltalán nem biztos, hogy fedi egymást.

Ritkán írok ilyent, de most az egyszer, ha minden igaz – bár meglehet, hogy nem igaz, vagy nem úgy, ahogy tudjuk – sikerült világpolitikai problémát kavarnunk. Mindenesetre amennyiben Magyarország szerepet játszik a balkáni határok tervezett újraszabásában, azzal olyan történelmi hazárdjátékba kezdtünk, aminek a felelősségét egyelőre fel sem mérjük.

Kicsit bonyolult írás következik, ráadásul Kínáról, szóval kérem, aki egyszerű dolgokra vágyik, itt hagyja abba az olvasást, mert ha valamit, ezt tényleg képtelenség pár szóban megmagyarázni. Arról lesz szó, kell-e nekünk kínai egyetem Budapesten és ha igen, miért nem.

Minden liftesben egy pilóta veszett el. (Karinthy Frigyes)

Akkor ma prókátorkodunk, mégpedig fogadatlanul, de nem lehet szó nélkül hagyni a kondorosi esetet – benne van ebben az egész mai Magyarország, mint cseppben a tenger, valósággal mintáját adja annak a különös társadalomnak, amiben élünk.

Néha egészen egyszerű kérdések akasztják meg az embert. Engem, na, nem „az embert”. Pontosnak kell(ene) most lennem. Ecce quaestio: „Honnan tudjuk, hogy mi van?”

Hölgyeim és uraim, járványhíreket mondunk, ugyanis a helyzet megérett rá: kicsit közérdekűek leszünk, kicsit pikírtek, ahogy azt már a Zónától megszokhatta mindenki, ez most nem egy átfogó tájékoztató, a teljesség igényével, inkább csak pár fontosabb információt bogarásztam össze a hírözönből.

Hej, nagy a mi magyar bánatunk, egy Ady kéne hozzá, hogy versbe öntse, de mert Adynk nincsen, s ha volna is, ezzel a témával nem foglalkozna, inkább fenéken billentene, ha elé vinném, én kell megírjam, prózában a magyar gyászt, amiért maholnap feketét ölt az ország.

Minden kedves (értem vagy enmagáért) aggódót megnyugtatok: Egy. Rossz. Szót. Nem. Szólhatok. A. Szputnyikra. Eddig legalábbis.

Amikor az ostobaság és a rosszindulat buzgalommal és politikával párosul, csodákra képes, lássuk be. Erre most, a világjárvány idején számos példa akad, és ezek a különböző országokban látott esetek sajnos kísértetiesen hasonlóak: elmondható, hogy egyelőre mindenhol a nacionalista-populista pártok a krízis politikai haszonélvezői.

A történések időrendbe állítása ugyanolyan önkényes beavatkozás a dolgok valódi összefüggésébe, mint ábécé-sorrendbe tételük. (Balla D. Károly)

A KCNA legfrisebb jelentése szerint Kim Dzsongun pártelnök utasítására mára virradóan kivégezték Kim Dzsongun imperialista ügynököt, rémhírek terjesztése és egyéb diverzáns tevékenységek miatt. A hír nem igaz, bár, amennyit pontosan tudhatunk a Remetekirályság belügyeiről, még elő is fordulhatna.

Valamivel több mint hat éve lettem itthon rosszul. Nagyon. Amikor kezdődött, még nem tudtam, hogy ez infarktus, de azt éreztem, hogy nekem itt reszeltek, ez a vége. Pokoli fájdalom, ájulás közeli állapot tőle, súlyos légszomj és szorítás kísérte.

A kuruzslást, vagyis a jogosulatlan orvosi, gyógyszerészeti tevékenységet mindig büntették, bár régebben kicsit szigorúbban, most egytől három évig terjed a büntetési tétele: járvány idején azonban teljesen megértenék némi súlyosbítást. Például abban az esetben, amiről szó lesz.

Most már tényleg vissza kell térnem a saját dolgomhoz – ez nem az? kicsit, de valójában nem, bár igyekszem belevonni valamelyest –, mindenesetre még ma van valamennyi időm, és ezzel is edzek. Talán. Kérdés, mire? - ironizál az Olvasó. És tényleg: mire edzünk?

Általában arra szoktam panaszkodni, hogy nincs téma, hír, most inkább az a bajom, hogy túl sok is akad, tegnap óta alig győzöm elkapkodni őket. Válogatni kell közöttük, választok hát egy olyant, amihez kicsit jobban értek, mint azok, akik szerepelni fognak benne. Kiderült, mire jó a rejtélyes, „nem közpénzből gazdálkodó” Megafon Digitális Inkubátor Központ.

Most fogadtam meg ötvennegyedszer, hogy nem foglalkozom a koronavírussal. Aztán csak ez csorog a vízcsapból, ha már nincs kétfejű grúz kakas, háromfejű strucc (fogj meg, ha tudsz), százhetven esztendős szuahéli anyóka, mínusz anyakönyvezés, és így tovább, vagyis nem tovább így.