#Kína

Békésebb időkben a világ tegnap lélegzetét visszafojtva figyelte volna Donald Trump és Hszi Csin-ping tárgyalásait, hiszen jószerével ezektől függ nem csak a világbéke, de a világgazdaság sorsa is. Figyelemben ugyan most sem volt hiány, de azért mással is foglalkozott a nagyközönség, pedig nagyon érdekes diplomáciai bűvészmutatványt láthattunk.

Hölgyeim, uraim, nem kertelek sokat ennek a valóban hosszúra sikerült írásnak az elején: pár napja nyolcvan éves lett az ENSZ és ebből az alkalomból be kell vallanunk, hogy ideje volna nyugdíjazni. Egy napot sem tagadhatna le ebből az igen magas korból, és mintha szenilis már lenne, de tapasztalt még nem... Kellemetlen véleményemben osztozik velem a The Insider is, melynek hasábjain Eliot Wilson í

Aki azt hiszi, hogy manapság nincs rabszolgaság, vagy ha van is, az a fejlett országok polgárait nem fenyegeti, hatalmasat téved. Csalás révén bárki a modern rabszolgakereskedők markába kerülhet, akik aztán őt kényszerítik szélhámosságra – sok milliárd dolláros üzletág ez, amit a Meduza beszámolója alapján mutatok be.

Mármint a permanens válságból. A cím végén nem véletlen az a kérdőjel, pedig nem szerencsés a használata – magyar nyelvterületen elterjedt az a vélemény, és nem is véletlenül, hogy amelyik cím kérdő formában jelenik meg, az alatt hazugság olvasható. Hazudni ugyan nem fogok, de sajnos nekem magamnak is erős kétségeim vannak a Chatham House tanulmányával kapcsolatban, melyet dr. Cristopher Sabatini

Nagy dolgok várhatóak az Arktiszon – hiszen már önmagában az is nagy dolog, hogy olvad a jégsapka, egyre több vízterület válik hajózhatóvá, egyre több tengerfenéki zóna kutathatóvá, de az Oroszországi Föderáció egyenesen hatalmas terveket dédelget ezzel az övezettel kapcsolatban, melyre természetesen teljesen rá akarja tenni a kezét. Hogy aztán miket is terveznek Moszkvában a sarkvidékre, azt a Ja

A Meduza és a Der Spiegel érdekes elemzést adott közzé: ha annak idején, még a kilencvenes években felveszik Oroszországot a NATO-ba, most finoman szólva is másként nézne ki a világ politikai térképe. Lássuk először, mit mond a cikk.

A világ most – teljes joggal – az ukrajnai fejleményekre figyel, holott nagyon érdekes dolgok zajlanak a posztszovjet térség más területein, például a Kaukázusban is. Röviden szólva, úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok lenyúlta a Zangezur-folyosót, és ezt Moszkvának tétlenül kell néznie, ha jót akar – igaz, Teheránnak még lehet pár szava az amerikai befolyás növekedéséhez a térségben.

Ez az írás egy több részes sorozat első fejezete, amely arról szól, hogy a világ vezető autokratái – ne szépítsük a dolgot – csúnyán öregszenek. Öregedhetnének ugyan szépen is ennyi erővel, de hát az autokrácia természetéből fakad, hogy minden potenciális utódot el kell pusztítania az uralkodónak, míg csak képes kézben tartani a hatalmat, különben vége. Kezdjük a helyzet elemzését Kínával, a Meduz

Nyugalom, nem a történelmi személyről, Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecovról van szó, akinek ugyan kalandos volt az élete, de ágyban halt meg, párnák között, és egy darabban temették el még 1976-ban. Most a róla elnevezett, legendás repülőgép-hordozót fogják szétbontani, ugyanis a javítások már többe kezdenek kerülni a hajón, mint egy új hordozó építése.

Két hete írtam itt arról, hogy hatalmi háromszög kezd kialakulni a Kaukázusban, bár inkább sokszögről van szó, most annyit kell hozzátennem, miszerint a kaszpi térség is forrong és parázslik. Ennek pedig komoly következményei lehetnek a magyar külpolitikára nézvést, de ezzel majd később foglalkozzunk, egyelőre lássuk a Jamestown Intézet tanulmánya nyomán, mit tudunk.

Az Egyesült Államok Be- jobban mondva Kivándorlási Hivatala egyre embertelenebb lépéseket tesz annak érdekében, hogy teljesítse Donald Trump ostoba választási ígéretét, mely szerint megtisztítja az USA-t a bevándorlóktól.

Valami készül a Kaukázusban, valami nagy, egész estét, sőt valószínűleg egész évadot betöltő, ami sokat árthat az Oroszországi Föderáció világhatalmi ambícióinak – és még a legjobb esetben is kompromisszumokra fogja kényszeríteni Moszkvát. Lássuk a helyzet elemzését részben a Riddle: Russia, részben a tegnapi hírek alapján.

Donald Trump elnökségének első száz napja sok meglepetést hozott, rögtön az első az volt, hogy a lehetőségekhez képest tökéletesnek hitt amerikai kormányzati rendszer a fékek és ellensúlyok dacára sem képes leállítani egy betegesen ostoba, egocentrikus és mániás elnök ámokfutását.

Köztudott, hogy a Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság nem rajong egymásért különösebben, az előbbin tessék a szárazföldi Kínát, az utóbbin Tajvan szigetét érteni – Peking állandóan és minden eszközzel annektálni kívánja a csangkajsekista szigetországot, mely makacsul ellenáll, bár ki tudja, még meddig lesz képes erre. A friss hírek szerint összesen még két évig.

Kínával viszonylag keveset foglalkozik mostanság a napi sajtó, mert a Tajvan körüli áldatlan állapotokat kivéve leginkább csak gazdasági hírek érkeznek onnan, bár ha valaki alaposabban utánaolvas, megérezheti, hogy komoly válság felé közeledik a Középső Birodalom. Azonban ezt a felszínes jelek nem mutatják, mindenki úgy tesz, mintha minden rendben volna.

Kicsit tisztázni kell a ritkaföldfémek helyzetét, ugyanis eléggé különös nézetek terjednek velük kapcsolatban. A sajtó egy része, mely nem szeret utánajárni a dolgoknak, valahogy úgy emlegeti ezeket az elemeket, mint ahogy korábban a kőolajat vagy az uránt, valami homályos kincsként, aminek köze van a jövőhöz és mindenképpen borzalmasan sokat kell érjenek, mert hát a nevükben is benne van, hogy „r

Az Oroszország és Ukrajna közötti „béketárgyalások” amerikai közvetítésével kapcsolatban nekem mindig egy régi székely vicc jutott az eszembe, melynek során Ábel bácsi reggel hatalmas fatörzset farag az udvarán, és mikor megkérdik tőle, mi lesz ebből, büszkén mondja: „Székelykapu, ha el nem b*szom!” Délben már vékonyabb ugyanaz a fa, rá is kérdeznek, hogy mi lesz belőle, Ábel bácsi kicsit kevésbé

Tegnapi ígéretemhez híven folytatom a megkezdett Szurkov-interjú közlését. Mindenkit figyelmeztetnék, hogy az orosz imperializmus őszinte önleleplezése következik, intellektuálisan bicskanyitogató stílusban, tehát kéretik a zsebkések spontán, kattanó kipattanásán nem csodálkozni. De folytassuk ott, ahol abbahagytuk.

Csúnya szerepeket játszik Moszkva a most zajló globális tragikomédiában, de legalább nem is egyet, hanem egész sokat. Mintha el sem tudná dönteni, micsoda ő valójában: Kínában hűséges barát, aki megpróbál a barátjából megélni, Afrikában és a globális Délen harcos antikolonialistaként építi saját gyarmatosítását, az euroatlanti térségben ravasz intrikus, valóságos Jágó az Othellóból, cselt vet, vih

Ott még nem tartunk, hogy az Oroszországi Föderáció nyílt gyarmatosításba kezdjen Afrikában, de a befolyását egyre inkább igyekszik kiterjeszteni ezen a kontinensen, vagy legalábbis fenntartani ott, ahol a tekintélyét megtépázták mondjuk a tuareg lázadók. Mik az orosz terjeszkedés lehetőségei és korlátai a „fekete kontinensen” 2025 folyamán? Milyen a jelenlegi helyzet és mi várható?