Gazdaság

Donald Trump lesz szíves a saját költségén hadakozni. Tudom: nem lesz szíves. Ezt is mi fizetjük helyette.

A történelem azt mutatja, hogy amikor ezek a dolgok – a hatalom, a lojalitás és az intézményrendszer – egyszerre kezdenek összeomlani, a fordulópont rövidesen bekövetkezik.

Ha Trump mégis iráni vezetőt csinál Ghalibafból, az ugyan nagy ostobaság lesz, de ugyanakkor a gazemberek közötti szolidaritás szép példája is.

Egy papírmasé álelnök tett egy papírmasé békeajánlat-utánzatot egy papírmasé diktatúra nem létező vezetésének, mellyel szemben valaki papírmasé ellenajánlattal élt.

Kérem, nehéz a GRU-sok élete. Titkolózás, gyilok, méreg, radarok... és néha, akármennyire is fáj, még a hangyafarmot is el kell hagyni. Pedig nekik is van lelkük, ők is emberek. Vagy hangyák.

Én arra tippelnék, hogy Trump vagy hazudik, és nem is voltak semmiféle tárgyalások, vagy igazat mond, és felvette a kapcsolatot az egyetlen erre meghatalmazott személlyel. Ez pedig a síiták Rejtőzködő Imámja, akit egészen pontosan 1154 éve nem látott senki.

Az igazán nemzeti orosz mesterséges intelligencia nem készülhet egyébből, csak nyírfácskából! Ha ezt is megoldják, elmondható lesz, hogy orosz földön még az MI is fafejű.

Kamaszok vicce vagy orosz diverzió? Egyelőre képtelenség megmondani, még az is lehet, hogy egyszerre mindkettő, de jobb lenne elfelejteni azt, hogy egy NATO-tagállam területén oroszbarát „népköztársaságot” hoznak létre, akár még tréfából is.

Nem érdemes túlgondolni az esetet és nem érdemes túl messzire menő következtetéseket levonni belőle. Remeszlo nem hős, nem lázadó és nem megtért bárány, hanem briganti, mint egész életében volt és lesz is. Ennyi az egész.

Ironikus egy helyzet: Orbán Viktor sosem gondolta volna, hogy a vereségét – ha lesz ilyen – pont Putyinnak köszönheti majd.

Magam is amondó volnék, hogy a fogadási piacot nagyon szabályozni kéne, mert az életünk nem játék. Egy része lehet az, de amikor háborúról van szó, minden fogadást tiltanék.

Meghatározás hiányában könnyen megtörténhet, hogy Iránt legyőzik, de a háború mégis folytatódik, pusztán azért, mert senki sem tudja, mit nevezünk győzelemnek.

Ez a beszéd Orbán Viktorról szólt, az első szótól az utolsóig, és arról, hogy ő mennyire szereti, mi több, tiszteli saját magát és eredményeit. Viszont ellensége az egész világ, tehát válasszuk meg.

Először a szultánnak kell mennie, aztán az udvarnak, majd a háremnek, végül a mamelukoknak, de mind egy szálig. Minél előbb.

Ilyen ember kezébe került a magyar választási kampány orosz befolyásolásának irányítása. Ha rajta állna, már holnaptól, sőt, tegnaptól sem lenne magyar sajtó. Hiszen az oroszt is irtja, ahol éri.

Akkor leszünk bajban, ha addig hagyjuk őket hinni, míg el nem kezdenek a Hit nevében boszorkányokat és eretnekeket égetni. Márpedig ez lenne a legnagyobb élvezet számukra az életben – másfélére nem is nagyon vágynak.

„Azt hiszem, Schrödinger macskája helyett Schrödinger imámjával van dolgunk. Amíg nem mutatják meg, nem tudjuk, hogy él-e vagy halott.”

Nem tudjuk, milyen lesz a háború utáni Irán és azt sem, milyen Oroszországot látunk majd a jövőben. De ha mindkét ország létezni fog később is, adnék egy tanácsot Teheránnak: szóba se álljon Moszkvával, ha jót akar. És ez fordítva is érvényes. Nem jó nekik egy gyékényen, sőt, egy bazárban sem árulni.

Most már csak arra kéne rájönnünk, hogy Irán esetében mit nevezünk egyértelmű győzelemnek. Mert ez is sok mindent jelenthet.

Kérem, hadtudomány-történeti pillanat tanúi vagyunk: a prognózis majdnem minden szava beigazolódott, az elméleti megközelítés helytállónak bizonyult.