#Ukrajna

A közepes csapásmérő drónrajok jelentenék a háború végét és a hadászat jövőjét? Vagy igen, vagy nem. De nem árt felkészülni arra, hogy szükségünk lehet rájuk, nem is sokára. Igen, Európában is.

Jól mondta Zelenszkij: ez nem békeszerződés, ez csak egy (szükségtelen és néhol sértő) kompromisszumokkal teli tervezet.

Csak így tovább, Donald, csak így tovább. Lesz ebből még impeachment is, ha így folytatod.

Gyáva népnek se hazája, se kontinense nincs. Nem lehetünk gyávák. Most nem.

Európa vagy a sarkára áll, vagy – nem lesz kinek állnia és nem lesz mire. Most kell észbe kapni. Még nem késő.

Nem mondom, sűrű hete volt a világpolitikának, és ha szigorúan veszem a dolgokat, ma még nincs is vége. Épp ezért kapóra jön az összegzés, amit Georgij Csizsov közölt a The Insider hasábjain erről a zűrzavaros időszakról. Annyit mondhatok, a müncheni konferencia óta ekkora kavarodás nem volt a nemzetközi diplomáciában – de lássuk, mit mond erről Csizsov.

Miféle élet lehet Kubában, a „trópusi paradicsomban”, aminél még az is jobb, ha az ember orosz katonának áll?

Hölgyeim, uraim, nem kertelek sokat ennek a valóban hosszúra sikerült írásnak az elején: pár napja nyolcvan éves lett az ENSZ és ebből az alkalomból be kell vallanunk, hogy ideje volna nyugdíjazni. Egy napot sem tagadhatna le ebből az igen magas korból, és mintha szenilis már lenne, de tapasztalt még nem... Kellemetlen véleményemben osztozik velem a The Insider is, melynek hasábjain Eliot Wilson í

Oroszország olajiparának állapotával kapcsolatban nem érdemes és nem is szabad a kincstári orosz és magyar állami sajtó adataira hagyatkoznunk, ugyanis ezek az orgánumok és orbánumok vagy azt írják, hogy az orosz olajipar elleni ukrán támadások nem történtek meg, ha mégis megtörténtek, nem okoztak semmiféle kárt, ha netán okoztak volna, azt meg amúgy is kijavították két tekercs szigetelőszalaggal

Sok embert kaptam én már álhír-terjesztésen, sok hazugságot kellett már életemben megcáfolnom – egyébként ez a vád olyan természetű, hogy az igazat is ismerni kell a tárgyról, különben nem sokat ér írni róla – de először kerülök abba a helyzetbe, hogy bizonyítani tudom, miszerint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nagy nyilvánosság előtt álhíreket terjesztett.

Optimista olvasóimat ki kell ábrándítanom: nem látszik reális lehetőség egy békeszerződésre Ukrajna és az Oroszországi Föderáció között, Donald Trump minden közvetítése dacára – vagy talán pont amiatt. Viszont előbb vagy utóbb lesz ilyesmi, de mi biztosítja azt, hogy Oroszország be is fogja tartani, amit aláírt? Semmi, eddig is csak azt tartották be, amihez kedvük volt, és azt se örökké.

Mikor augusztus huszadikán hivatalosan is bemutatták az ukrán „Flamingo” szárnyas rakétát (melyet azóta harci körülmények között is teszteltek), a magyar közvélemény szokás szerint megoszlott: volt, aki örült ennek a fordulatnak, mások kétségbe vonták az eszköz létezését is, megint mások pedig csak legyintettek azzal, hogy ilyen madár úgy sincs.

Időről időre érdemes komolyabban is utánanézni az orosz hadiipar helyzetének, ugyanis ha a harcoló felek által közzétett információkra hagyatkozunk, valahogy mindig nagyon furcsa eredmények jönnek ki. Ezért is jött kapóra a Novaja Gazeta Evropa tanulmánya, mely meglehetősen semleges és tárgyilagos alapon kezeli a kérdést. 

Az ukrajnai helyzet megoldása érdekében lázas semmittevés folyik világszerte. A nagyhatalmak már nem is próbálnak egyezkedni, mióta Trump rájött, hogy az általa szorgalmazott békeszerződés kicsit bonyolultabb szerkezet lesz egy üveggolyónál, Putyin az időt húzza, Hszi Csin-ping üres szólamokat pufogtat – Európa pedig egy nagyon nehezen megvalósítható, talán irreális terven dolgozik, ami a jelenleg

Így, idézőjelben, ugyanis az, amire Ukrajna és Oroszország között sor kerülhet, csak a nevében lesz béketárgyalás, minden egyéb szempontból inkább szánalmas színjáték, ócska paródiája a valódi diplomáciának, legalábbis a jelenlegi esélyek szerint. Tatjana Sztanovaja, a Carnegie Endowment for International Peace munkatársa összefoglalta az eddig történteket és nem túl optimista.

A Meduza és a Der Spiegel érdekes elemzést adott közzé: ha annak idején, még a kilencvenes években felveszik Oroszországot a NATO-ba, most finoman szólva is másként nézne ki a világ politikai térképe. Lássuk először, mit mond a cikk.

Különös, de figyelemre méltó ellentmondásra világít rá a Moscow Times (és eredetileg a The Hill) hasábjain Alexander John Motyl amerikai történész és Oroszország-szakértő. Nevezetesen arra, hogy habár Oroszország Ukrajna elleni háborúja jelenleg mintha a Donbássz hovatartozásáról szólna, a valódi győztes mégis az az állam lesz, amelyik majd elveszíti ezt a régiót. Hogy is van ez?

Most, mikor a világ attól zeng, hogy hol és mikor fog találkozni Putyin és Zelenszkij valamiféle békekötés céljából, felnőtt emberek vesznek össze azon, hogy ez történhet-e Budapesten, és ha igen, miért nem, mi gondolkodjunk el egy kicsit azon a Moscow Times nyomán, hogy mi lesz, ha ez a Nagy Randi elmarad? Mi akadálya lehet ezeknek a tárgyalásoknak? Nos – elég sokféle előkerülhet, ha a felek is ú

Ha valaki azt kérdezné, mi a különbség az orosz és az ukrán csodafegyver között, azt mondanám, hogy az orosz hiperszonikus, nukleáris, cifra pitykés, átviteles, mindenképpen tökéletes, az ukrán viszont realistább, nincsenek sosem látott-hallott képességei, ellenben megvalósítható. És hogy mi az orosz és az ukrán csodafegyverekben a hasonló? Az, hogy egyik sem létezik, vagy amelyik létezik, az nem

A világ a Trump-Zelenszkij-EU találkozó eredményeit várja komoly balsejtelmek közepette, a magyar külügyminiszter kocsmai szintű szópárbajt vív ukrán kollégájával (bár tapasztalataim szerint – és kocsmológiából bármikor doktorálhatnék! – ezzel a modorral minden tisztességes italmérésből kidobnák), Putyin „béketervét” pedig még egyes felnőtt emberek is komolyan veszik a jelek szerint.