#Irán

Sose feledjük Helmuth von Moltke híres tételét, mely szerint nincs haditerv, amely túlélné az ellenséggel való első harcérintkezést.

Mahsa Amini most már visszavonhatatlanul az irániak – tehát nem csak a perzsák és nem csak a síiták, sőt! – szabadságának a jelképé vált. Sőt, a muzulmán nők szabadságának szimbólumává is, általában véve.

Kenya nehéz időket él át (és meglehet: még nehezebbeket fog), ami a politikai pillangó-effektus iskolapéldája lehetne, ha a politika művelői egyáltalán foglalkoznának káosz-elmélettel. A pillangó-effektus fogalmát Edward Lorenz amerikai matematikus és meteorológus alkotta meg még 1963-ban, amikor felállította azt a tételt, mely szerint „egy brazíliai pillangó szárnycsapása okozhat tornádót Texasba

Félelmetes az olyan ember, akinek már nincs veszítenivalója, és ezért nem fél a haláltól: félelmetes, mert legyőzhetetlen. Hát ilyenek mostanság a perzsa népi táncok.

Márpedig a tálibok sosem fognak megváltozni, hazudhatják akármeddig, hogy „nem azok, akik voltak”. Ugyanazok, se kutyából, se tálibból nem lesz szalonna. Már az is borzalom, hogy a világ hagyja őket zsarnokoskodni a saját országukban.

A legjobb módja az energiaháború elkerülésének, ha magát a háborút kerüljük el – de épp Ukrajna esete bizonyítja, hogy egy fegyveres konfliktust nem képes csak a védekező fél elhárítani, békés magatartásával. Ha nem rendelkezik megfelelő elrettentő erővel, az agresszor mindenképpen meg fogja támadni, és máris kész a baj.

Akár Vance lesz elnökjelölt Trump után, akár Rubio, Trumptól kitelik, hogy még ezt az egyszerű „fej vagy írás” játékot is kihozza egy alkotmány-módosítással „x”-re. Úgy, hogy ő maradjon az elnök, harmadik ciklusában is. Ne legyen igazam.

Mindenesetre kínos helyzet az, amikor már Donald Trump józan eszében kell bizakodnia az embernek. Majdnem biztos, hogy csalódni fogunk benne.

Ha Iránban nem lett volna háború, a régi rezsim nézne szembe a régi problémákkal. Ha sikerül a rendszerváltás – ami Turmp és Erdogan miatt maradt el – egy új rezsim kéne szembenézzen új problémákkal. Ezzel szemben most ebben a semmilyen állapotban, ami se háború, se béke, a megújuló régi rezsim néz szembe régi és új problémákkal egyaránt. És ezeknek a problémáknak a legnagyobb részét saját magának köszönheti.

Lassan már szó szerint szakállas hasonlat, ha Mojtaba Khamenei bujdosását a világ elől a síita hit Rejtőzködő Imámjának viselkedéséhez hasonlítjuk, de az analógia tagadhatatlan. A legfrissebb hírek szerint apja, az idősebb (Ali) Khamenei temetésén sem jelent meg, holott megígérte, hogy ő fogja elmondani az elhunyt fölött a halotti imát – a mértéktartó források feltételezik, hogy az apját és család

Teheránban temetni veszélyes, de az igazi tánc majd csak a ceremónia után várható. Meglehet, a vártnál is több lesz a halott.

Ghalibaf azt mondta, ellenségeit bolondnak teremtette Alláh. Van a dologban valami, bár talán nem mindegyiket. Mindenesetre az, aki a történtek után Donald Trumpra rábíz bármit, ami bonyolultabb egy kutyasétáltatásnál, tényleg bolond.

Egyet mondok ezek után: meg vagyunk mi áldva a szorosokkal is, a nagyhatalmakkal is, a kis országokkal is meg a világkereskedelemmel is, mindenestől.

Maradjunk annyiban, hogy ezt a kérdést most már el kell dönteni, és még az sem kizárt, hogy nem katonai, hanem gazdasági úton oldódik majd meg

Az egészen bizonyos ugyanis, hogy a harcok kezdetekor senkinek nem volt az a célja, miszerint Iránban a hatalmat a vallási fanatikusok kezéből átjátssza a militarista vallási fanatikusokhoz, de valahogyan (főként a teljesen alkalmatlan amerikai vezetés hibájából) mégis így sikerült.

Azért Trump sem gondolta volna, hogy 2026-ban egy mászkálós játék főhősévé válik. Bár mondjuk arra tényleg nem volna esélye, hogy bekerüljön a Civilizationbe nagy, nemzeti, korszakos vezetőként.

Iránt csak az menthetné meg – és az sem azonnal, egy csapásra – ha az ország megszabadulna az inkompetens vezetéstől és a parazita Forradalmi Gárdától, és ezután szakértők kezébe kerülne az irányítás. Ebben az esetben tíz-tizenöt év alatt talán élhető hellyé válhatna.

Érdekes időket élünk, a fene enné meg őket. De eszi is.

Egyelőre, paradox ugyan, de az lenne a megoldás, ha lelassítanánk a támadó, MI-vezérelt drónrendszerek célzási rendszereit.

Athént tehát nem a hatalom vagy annak természete döntötte romlásba: hanem a hatalommal való visszaélés. Ezt kéne megtanulják a politikusok, és nem csak a Trump-adminisztráció tagjai, de az összes többi is, bár erre kevés esélyt látok – a legtöbben úgy gondolják, hogy ha a hatalommal nem szabad visszaélni, nincs is benne semmi kellemes.