#Hszi Csin-ping

Kimnek vagy van valami ismeretlen ütőkártyája, amivel magához hívhatta Hszit, vagy Hszi akarja megmutatni Kimnek, hogy Kína szomszédságában Peking az úr, nem Moszkva (annak dacára is, hogy Észak-Korea az Oroszországi Föderációval is ugyanúgy határos, mint a Középső Birodalommal). Esetleg ilyen ravasz módon akarja megalázni Trumpot és Putyint egyszerre.

Azért... ha Orbán Viktornak három éve lett volna ilyenje, ma is ő lenne a magyar miniszterelnök. Putyin sírva könyörög majd a technológiáért, de szerintem Hszi Csin-ping nem fogja odaadni neki.

Egymásnak adják tehát egymásnál a kilincset a világ vezetői. De valahogy mégsem mennek semmire, bármennyit is tárgyalnak. Talán azért, mert mindegyik saját országa problémáiról beszél ahelyett, hogy a világ gondjaival foglalkoznának.

Ma este a pekingi családok bekészítik a tévé elé a nassolnivalót, és megnézik a csúcstalálkozóról szóló összefoglalót – nem csak megnézik, úgy fogják végigröhögni, mint az európaiak egy mr. Bean-filmet. Mert ezen a csúcson bizony Trumpnak jutott mr. Bean szerepe.

„Ha a világ rigó lenne, Kötényemben ő fütyülne, Éjjel-nappal szépen szólna, Ha a világ rigó volna.”

Ez Zhang Youxia kegyvesztettségének rövid magyarázata.

Mind villoghat Putyin a sosemlesz „hiperszonikus” Burevesztnyikjével, Trump meg az Aranyflottájával, ha Kína módszerei – és emberei – ott lesznek mindenhol a világ kerekén. A két előbbi sok mindent meg tudhat hódítani, de Kína nélkül nem bírnak majd semmit megtartani.

Körülbelül így fog kinézni a jövő, ha Trump folytatja a globális őrjöngést. Ha belenéznénk, sok szépet láthatnánk, de keveset tudnánk kiolvasni belőle. Kínaiul lenne írva.

Sok háborúban győzhet Donald Trump, akár száz csatán is, de mind közül ez a leggyalázatosabb – és ebben lehet a legkönnyebb a diadala.

Azt gondolom, hogy a háromoldalú, „multipoláris világrendben” Trump, Putyin és Hszi Csin-ping komoly szerepet szánnak Észak-Koreának, mint kiszámíthatatlan atomhatalomnak.

Békésebb időkben a világ tegnap lélegzetét visszafojtva figyelte volna Donald Trump és Hszi Csin-ping tárgyalásait, hiszen jószerével ezektől függ nem csak a világbéke, de a világgazdaság sorsa is. Figyelemben ugyan most sem volt hiány, de azért mással is foglalkozott a nagyközönség, pedig nagyon érdekes diplomáciai bűvészmutatványt láthattunk.

Nem gondoltam volna, hogy maga Bayer Zsolt lesz az, aki megvilágítja az elmémet egy Marx-idézet kapcsán. Azt mondta ugyanis a szakállas Marx úr vagy elvtárs (bár nekem is van szakállam, de nem akkora, mint neki volt, biztos azért nem értettem a szavait), miszerint az ember a kommunizmusban „reggel vadász, délben halász, este kritikai kritikus”. Ezt már gyermekkoromban is rejtélyesnek találtam.

A huszonegyedik századi autokráciák kezdenek a legsötétebb misztika felé fordulni, igaz, a huszadik századi totális rendszerek mintáját követik – legalábbis így veszi észre Niels Marquard, a Die Zeit kulturális rovatának szerkesztője, akinek írását a The Moscow Times közli. Érdemes pár percet szentelni a gondolatainak.

A kínai fővárosban megtartották azt a katonai felvonulást, amit a világ egyik fele várt, másik fele meg tartott tőle, ugyanakkor nem lettünk sokkal okosabbak a látott műszaki csodáktól – ezek a parádék általában amolyan „haditechnikai divatbemutatók”, persze nem az egyenruha szabásáról szólnak, hanem ilyenkor szokták a nagyhatalmak bemutatni a legfrissebb szabású kis (és nagy) csipkés, habos-babos

Ez az írás egy több részes sorozat első fejezete, amely arról szól, hogy a világ vezető autokratái – ne szépítsük a dolgot – csúnyán öregszenek. Öregedhetnének ugyan szépen is ennyi erővel, de hát az autokrácia természetéből fakad, hogy minden potenciális utódot el kell pusztítania az uralkodónak, míg csak képes kézben tartani a hatalmat, különben vége. Kezdjük a helyzet elemzését Kínával, a Meduz

Kínával viszonylag keveset foglalkozik mostanság a napi sajtó, mert a Tajvan körüli áldatlan állapotokat kivéve leginkább csak gazdasági hírek érkeznek onnan, bár ha valaki alaposabban utánaolvas, megérezheti, hogy komoly válság felé közeledik a Középső Birodalom. Azonban ezt a felszínes jelek nem mutatják, mindenki úgy tesz, mintha minden rendben volna.

Kérem, tegnap is, ma is a román sajtó legsötétebb bugyraiban kutakodtam, konkrétan a geopolitika.ro-n, melyhez az Egyesült Trákia Mozgalom oldaláról jutottam, és érdekes leletre bukkantam. Kiderült, miféle figurák Georgescu elnökjelölt támogatói. Nem elég, hogy elárulták a hazájukat még idén tavasszal, kétfelé is, de antiszemiták, kisebbségellenesek, és ami nagyon szép tőlük, mindezt örömmel írásb

Míg az Európai Unió számára Donald Trump megválasztása hamleti kérdést jelent – lenni, vagy nem lenni, ugyebár, különös tekintettel a populista politikai vezetőkre, melyek valósággal hemzsegnek az öreg kontinensen – Washington és Moszkva jövendő viszonya ennél árnyaltabb. Mint a CEPA rövid tanulmánya rávilágít, Putyin egyáltalán nem biztos, hogy Trump nyakába fog borulni a közeljövőben, és ez ford

A protokoll az bizony protokoll, és mérhetetlenül fontos a nemzetközi diplomáciában. Teljesen érthetőek a kazanyi intézkedések, mi több, valósággal szükségesnek is mondhatóak. Nehogy már rossz benyomásai támadjanak a magas külföldi vendégeknek az őket meginvitáló városról. Ha vendéget hívunk, kitakarítunk, megpucoljuk az ablakot és tisztra inget húzunk. De mi is történt Kazanyban?

Lai Csing-te tajvani elnök szellemes és logikusan, következetesen gondolkodó ember – most olyan ötlettel lepte meg a világot, hogy az fenekestől forgathatná fel az orosz–kínai kapcsolatokat, bár valószínű, hogy egy vita során Oroszországnak kéne engednie. Lássuk, mit vetett fel – a Jamestown Alapítvány tanulmánya alapján.