hadügy

Ilyen az orosz béke és ilyenek az orosz békeküldöttségek. Megérdemlik ellenfélnek Budanovot.

Ez Zhang Youxia kegyvesztettségének rövid magyarázata.

Van egy olyan érzésem, hogy Donald Trumpnak nincs semmi szüksége ellenségekre. Egyedül is képes tönkretenni az Amerikai Egyesült Államokat, Peking és Moszkva minden beavatkozása nélkül.

Az orosz hadiflotta tehát hosszú távon menthetetlen. De talán nem is lenne érdemes megmenteni – jobb helyen lenne ott, ahová a Kígyó-sziget védői küldték. Előbb-utóbb oda is kerül.

Mind villoghat Putyin a sosemlesz „hiperszonikus” Burevesztnyikjével, Trump meg az Aranyflottájával, ha Kína módszerei – és emberei – ott lesznek mindenhol a világ kerekén. A két előbbi sok mindent meg tudhat hódítani, de Kína nélkül nem bírnak majd semmit megtartani.

A Béketanács nem egyéb, mint egy csapda, melyet azonban Trump nem okvetlenül az ellenségeinek, hanem sokkal inkább a barátainak állított.

Maradjunk annyiban, hogy Trump ma azt mondta: semmiképen sem akarja Grönlandot erőszakkal megszerezni, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok megkapja a sziget tulajdonjogát.

Ennyit tudunk ma a gyászoló, vérző Iránban történtekről. Ahol a cinikus hatalom már nem csak tömegeket gyilkol meg, de még áldozatainak holttestét sem tiszteli.

Good news – no news, kérem. Reméljük, holnapra már okosabbak leszünk.

Khamenei igazából már megbukott, még akkor is, ha esetleg sikerülne leverni a mostani tiltakozást: maga a rendszer mondott csődöt.

A világ most épp Iránra figyel és jól teszi, minden oka megvan rá – bár lehet, hogy holnap már Kubára vagy Grönlandra fog figyelni, ahogy a helyzet kinéz. Mi azonban tekintsük egy kicsit Izrael és Szíria jelenlegi és eljövendő viszonyát, lévén hogy ez is része annak a folyamatnak, ami majd az ajatollahok befolyása nélküli, végre már békés Közel-Kelet létrejöttéhez vezet – és nem utolsó sorban azér

Jól hangzik, amit Pahlavi koronaherceg üzen és veleje is van. Annyi mindenképpen, hogy Khameneinek legyen mitől nem csak megijednie, de félnie is.

Annyit elmondhatunk, hogy a jelek szerint manapság ajatollahnak lenni Teheránban nem egy nyugdíjas állás és nem is nagyon kényelmes munkakör. Könnyen megkergethetik az embert.

Igen szép volt az orosz karácsony, leginkább Moszkvában, sokat tanultunk, és nem kétlem, hogy Vlagyimir Vlagyimirovicsnak is felmelengette a szívét az ünnep. Meg is támadta örömében Ukrajnát Szenteste, 95 drónnal, még egy Iszkander rakétát is hozzájuk csapott.

Szinte hihetetlen, hogy csak hat napja zajlott a caracasi támadás, melynek során foglyul ejtették Madurót, és máris a feje tetején áll az egész világ ettől. Példátlan is az eset, főleg, mivel még azt sem tudjuk, mi lesz Venezuela jövője, de máris azt kell találgatnunk, melyik ország kerül legközelebb Trump célkeresztjébe. Grönland talán? Egész Kanada, Kolumbia? Vagy Marco Rubio külügyminiszter ked

Rubio lesz a venezuelai „alkirály”, nevezzük talán főmegbízottnak, és emellett ő marad az Egyesült Államok külügyminisztere is. Míg csak bírja a kettős terhet, bár mindkét munkakör egész embert kívánna.

Mi történik Venezuelával, miféle kormányzat követi majd a Maduro-félét? Egyáltalán: hadiállapotban van Venezuela az Egyesült Államokkal? És ha igen, miért nem?

Azt gondolom, hogy a háromoldalú, „multipoláris világrendben” Trump, Putyin és Hszi Csin-ping komoly szerepet szánnak Észak-Koreának, mint kiszámíthatatlan atomhatalomnak.

A helyzet legalábbis bonyolult. Egyelőre mindenkinek az lenne a közös érdeke, ha minél előbb megszűnne Iránban az ajatollahok vaskezű, kíméletlen zsarnoksága.

Hátha összeomlik Putyin rendszere. Vagy legalábbis annyira meggyengül, hogy járógép nélkül ne tudjon közlekedni sem... ennek reményében kívánok boldogabb és békésebb 2026-os évet mindenkinek.