Gazdaság

Időről időre érdemes komolyabban is utánanézni az orosz hadiipar helyzetének, ugyanis ha a harcoló felek által közzétett információkra hagyatkozunk, valahogy mindig nagyon furcsa eredmények jönnek ki. Ezért is jött kapóra a Novaja Gazeta Evropa tanulmánya, mely meglehetősen semleges és tárgyilagos alapon kezeli a kérdést. 

Ha nem követnek el merényletet Charlie Kirk ellen, minek következtében az Egyesült Államok épp most ismerkedik meg a sztálini csisztka fogalmával, most a világpolitika egyik alapkérdése lenne Donald Trump drogháborúja Venezuela, illetve sokkal inkább a korrupt és aljas Maduro-rezsim ellen. De a helyzet másként alakult, jóllehet ettől még a drogellenes hadművelet továbbra is központi kérdés, csak é

Kérem, én most nagyon, harsányan, kárörvendően és kissé fülsértően röhögök. Ugyanis a fél világ, de legfőképpen a magyar sajtó „biztonságpolitikai szakértői” bogozgatják ezekben a pillanatokban tulajdon nyakukra ügyetlen ujjaikkal azt a selyemzsinórt, amit maga Patrusev elvtárs küldött nekik, egyenesen Moszkvából, éspedig a feltétlenül kormánypárti, Kreml-barát Komerszant útján.

Különös, de figyelemre méltó ellentmondásra világít rá a Moscow Times (és eredetileg a The Hill) hasábjain Alexander John Motyl amerikai történész és Oroszország-szakértő. Nevezetesen arra, hogy habár Oroszország Ukrajna elleni háborúja jelenleg mintha a Donbássz hovatartozásáról szólna, a valódi győztes mégis az az állam lesz, amelyik majd elveszíti ezt a régiót. Hogy is van ez?

A világ most – teljes joggal – az ukrajnai fejleményekre figyel, holott nagyon érdekes dolgok zajlanak a posztszovjet térség más területein, például a Kaukázusban is. Röviden szólva, úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok lenyúlta a Zangezur-folyosót, és ezt Moszkvának tétlenül kell néznie, ha jót akar – igaz, Teheránnak még lehet pár szava az amerikai befolyás növekedéséhez a térségben.

Ma kedd van, és úgy kell kalkuláljunk, hogy ezen a héten már másról nem is nagyon lesz szó – ha csak meg nem nősül a pápa vagy nem szállnak le a földönkívüliek, pávatollal a fenekükben – mint az alaszkai csúcstalálkozóról. Péntekig azért, mert nem tudjuk, mire számíthatunk, miben egyeznek ott meg Ukrajna és Európa nélkül, péntek után meg azért, mert már tudni fogjuk.

Téeszelnöknek csúfolja a fél világ külseje, műveltsége és szokásai alapján, de a belarusz autokratának ennek ellenére megvannak a maga módszerei: tegnap este és ma reggel majdnem bolondot csinált még belőlem is. De csak majdnem. Az öregedő zsarnokokat és rendszereiket bemutató sorozat részeként ma Aljakszandr Lukasenkáról és az ő kisded játékairól lesz szó.

Ma nem az autokratákat bemutató cikksorozat folytatódik a Zónán, nem hagytam fel azzal sem, csak nehezen gyűlnek az adatok Khameneiről, akit viszont vétek volna kihagyni a listáról – ellenben fájdalmasan aktuálissá vált egy három évvel ezelőtti írásom, tehát megpróbálom összehasonlítani az akkori és a mai helyzetet, nem megfeledkezve a régi írás fogadtatásáról.

Az orosz ellenzéki Dozsgy tévé volt főszerkesztője, Mihail Zygar sommásan kifejtette véleményét a The New Yok Times hasábjain az orosz–amerikai viszony problémáiról. Hoppá... gondoljunk csak bele, hogy milyen hatást keltett volna ez az első mondat olyan 1986–87 körül! Ha leírta volna valaki, vagy börtönbe kerül, vagy – ami valószínűbb – gumiszobába.

Gyanakvó olvasók sokszor teszik fel a kérdést, hogy honnan tudja a sajtó azt, amit tud. Ez az igazán gyanakvóknál azzal is párosul, hogy a szegény tollforgatót azzal vádolják, miszerint mindenféle titkosszolgálatok ügynöke volna – nos, erről szó sincs, az adatok megszerzése egyszerű piaci tranzakciók eredménye. És mostanáig nem is került különösebben nagy pénzbe az ilyesmi.

Az orosz hatalmi utódlás kérdése nagon is reális, hiszen Vlagyimir Putyin már egyáltalán nem fiatal ember, le merném fogadni, hogy egyszerre már csak két barnamedvével áll ki verekedni, már nem is lovagol minden nap szibériai tigrisen és reggelire is beéri maximum két komodói sárkánytojással. Már bizony inkább gyéduska, mint bátyuska de ki követi majd a trónon?

Röviden szólva: az Aeroflot a földre kényszerült. Majdnem összes járatát le kellett állítania, amire a második világháború óta nem volt példa, és nagyon valószínű, hogy az Oroszországi Föderáció egy ideig civil légiközlekedés nélkül marad, ami egy ekkora országban, ahol alig vannak járható közutak és mostanság már a vasútközlekedés is akadozik, felér egy elemi csapással. De lássuk, a Meduza alapjá

Felüdülés végre nem politikai, hanem „kereskedelmi” álhírekről írni, mert ilyen is akad, kérem, bár a kettő között néha elmosódik a határ. Ráadásul a sajtóhirdetések technikájával egy időben magam is aktívan foglalkoztam, mondanom sem kell, a legnagyobb sikertelenséggel... de legalább tudom, honnan indult el az a módszer, ami ma már napi több ezer dollár bevételt is generál az ügyeskedőknek.

A Kaukázusban eddig krétakörről tudtunk, de most háromszöget figyelhetünk meg ott, éspedig diplomáciai-hatalmi háromszöget, melynek csúcsai Moszkva, Baku és Jereván – a három főváros viszonyrendszerét elemzi a Moscow Times mai írása. 

Valami készül a Kaukázusban, valami nagy, egész estét, sőt valószínűleg egész évadot betöltő, ami sokat árthat az Oroszországi Föderáció világhatalmi ambícióinak – és még a legjobb esetben is kompromisszumokra fogja kényszeríteni Moszkvát. Lássuk a helyzet elemzését részben a Riddle: Russia, részben a tegnapi hírek alapján.

Elon Musknak tényleg nincs szerencséje az utóbbi időben, és nem is várható, hogy visszatérnek a hajdani szép idők, mikor a fél világ tartotta zseniális, bár kissé különc újítónak és feltalálónak. A kormányzati szerepvállalása megmutatta valódi természetét, a karbonkvóták megszüntetése veszélyezteti a vállalkozásai jó részét, az Optimus robot sehogyan sem akar bemutatható állapotba kerülni... szóva

A Kreml mindent és mindenkit képes és hajlamos megtagadni, kivéve saját magát. Az izraeli-iráni harci cselekmények során sem adhatott mást, csak, mi lényege: több év hangzatos diplomáciai szólamait és melldöngető nyilatkozatait, sőt, alkuit rúgta fel, mikor kiállt Teherán mögül. Hogyan történhetett ez és miért? Erre ad magyarázatot Nyikita Szmagin, a térség specialistája a The Insiderben. 

Bevallom, a címet Jack Londontól kölcsönöztem, és nem is pontos, mivel most nem ezer, hanem 23 333,3 tucat tojásról van szó – de a helyzet nagyon hasonlít arra, amit London írt le. Volt már ilyesmi az amerikai történelemben és az irodalomban is – de mindenképpen groteszk, hogy valóra válik a klasszikus novella története. Vagy majdnem valóra.

Minden azzal kezdődött, hogy ma reggel rendelni akartam egy fekete zakót. Bűnös élvezet ez, nem mondom, rendes ember inkább kártyázza el a pénzét, vagy vigye ki a lóversenyre, de rá voltam kényszerülve a beszerzésre: hivatalos vagyok egy nemzetközi találkozóra és ott a fekete zakó az elvárt öltözék. Mely beszerezhető olyan háromezer forinttól félmillió körüli értékig.

Arról már többször is írtam a Zóna hasábjain, hogy Donald Trump, a kriptovaluták valamikori nagy ellensége miként monetizálta kriptovalutává a saját politikai népszerűségét, ami viszont az egész világ összes demokráciájára jelent halálos veszélyt, hiszen ha pénzért lehetséges politikai befolyást szerezni ebben a rendszerben, akkor nem tartunk előrébb, mint Néró vagy Caligula idejében.