#Moszkva

Nem vagyok annyira pesszimista, mint Bondarev, de csak hajszálnyival látom enyhébben a helyzetet: ha most nem kapunk a fejünkhöz, lábon vesznek meg vagy rabolnak el minket az oroszok, mint a búzát. Egész Európát, mindenestől.

Idegek háborúja ez, és Kreml előnyből indult: azonban már Európa is kezdi felismerni a különben nem túl bonyolult moszkovita taktikát és stratégiát. Ha észnél vagyunk, mi győzünk. Háború nélkül is. Tehát legyünk észnél.

Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

Nos, akkor most már minden részlet világos – ennek a merényletkísérletnek az esetében. Tekintve azonban Oroszország terrorháborúját Európa ellen, érdemes megjegyezni a brigantik neveit. Fogadni mernék, hogy nem utoljára hallunk róluk.

Mindenesetre most már legalább tudjuk, hol tart az orosz jövő. Úszik a Volgán lefelé. Egyelőre senki sem tud kiszállni belőle. Valószínűleg zátonyra fut.

Tiszteljük a hírszerzőket és az elemzőket, mert az ilyen jelentéseket még elolvasni és megérteni sem könnyű, lefordítani pláne nem az: képzeljük el, micsoda munka lehetett megírni.

Minden jel arra mutat tehát, hogy a siker és a békekötés záloga Ukrajna kitartása és bátorsága. Reméljük, ha idén nem is, de legalább jövőre eljön a győzelem órája is.

Moszkva és Ankara kapcsolata testvérinek mondható: van olyan jó, mint Káiné és Ábelé volt.

Könnyen jósol az, aki előre tudja a végeredményt – annyi azonban biztosnak látszik, hogy Kijev és Moszkva között még a békeszerződéshez vezető legrövidebb út sem Washingtonon keresztül vezet.

Vannak nehéz pillanatok az életben, mikor az ember távol kerül Moszkvától, távol a régi Baszmannaja utcától, távol a Lubjankától...

A folyamat már megállíthatatlannak látszik: nem kétséges, hogy az lesz a végkifejlet, amikor az FSZB letartóztatja és kivégzi saját magát hazaárulásért.

Az orosz politika a jelek szerint képtelen belefáradni a hazudozásba. Ez még érthető. A csodálatos az, hogy világszerte sok millió ember még mindig hisz nekik. Ez viszont már érthetetlen.

Olyan Putyin és Kim Dzsongun, mint a király és a herceg a Huckleberry Finnből: két szélhámos egy tutajon, akik egymást főnemesnek titulálják, és azt várják, hogy mások is higgyenek nekik.

Legyen bár Radev az új Orbán, csak aztán időnek múlásával Orbán ne legyen majd az új Radev.

Csajko volt olyan magas rangú főtiszt, hogy a vendégei között szerepelhessen az orosz hadsereg szinte bármelyik kulcsfigurája, Jevkurovtól akár még Geraszimovig is. De egyelőre még azt sem tudjuk, Csajko milyen állapotban van és mennyire alkot összefüggő egészet.

Ha Európa megtanulna egzakt, jogi módon különbséget tenni a valódi sajtó és a propaganda között: legyőzhetetlenekké válnánk. De legalábbis Moszkvától többet sosem lenne félnivalónk.

Míg Trump világképe és ambíciói leginkább egy dühöngő őrülthöz illenének, úgy Putyin hasonló téren egy tomboló elmebeteghez fogható. Egyetértenek, de csak a bolondság tényében, már annak milyenségében sincs közöttük harmónia.

Egy biztos: drágán fogja még megfizetni Moszkva ezt az olcsó befolyás-kiterjesztést. Ára lesz ennek, nem is kevés: Afganisztánban egyszer már sikerült teljes kudarcot vallaniuk. Legfeljebb ugyanúgy járnak majd megint, ha nem a fegyveres harc, hát a gazdaságpolitika terén. Úgyis Kína nevet a végén.

Putyinnak ebben a helyzetben azonnal tárgyalásokat kellene kezdeményeznie, és legalábbis tűzszünetet kéne kötnie, kerül, amibe kerül.

Moszkva tehát ég – a világ pedig aggodalmak közepette várja ennek következményeit.