#Moszkva

Szele Tamás: Drónok és finomítók
Putyinnak ebben a helyzetben azonnal tárgyalásokat kellene kezdeményeznie, és legalábbis tűzszünetet kéne kötnie, kerül, amibe kerül.
6/27/2026 06:12 PM

Szele Tamás: Moszkva lángjai – a szemtanúk vallomása
Moszkva tehát ég – a világ pedig aggodalmak közepette várja ennek következményeit.
6/18/2026 07:23 PM

Szele Tamás: Az albertai szélhámosok
Minden elképzelhető, csak az nem, amit az ügyben érintett, többnyire munkanélküli színészek és magánzók állítanak, miszerint fogalmuk sem volt, mit művelnek. Egy biztos: valami bűzlik Albertában.
6/8/2026 06:01 PM

Szele Tamás: Phenjan titkai
Kimnek vagy van valami ismeretlen ütőkártyája, amivel magához hívhatta Hszit, vagy Hszi akarja megmutatni Kimnek, hogy Kína szomszédságában Peking az úr, nem Moszkva (annak dacára is, hogy Észak-Korea az Oroszországi Föderációval is ugyanúgy határos, mint a Középső Birodalommal). Esetleg ilyen ravasz módon akarja megalázni Trumpot és Putyint egyszerre.
6/5/2026 05:11 PM

Szele Tamás: A nafta háborúja
Érhet véget azért a háború, mert az orosz hadak előbb az üzemanyagból, aztán meg minden másból fogynak ki? Egyelőre talán még nem – de mindenképpen szép volna egy ilyen végkifejlet, és ehhez csak okosan kell kombinálja Ukrajna a nagy és közepes hatótávolságú csapásokat.
6/4/2026 07:32 PM

Szele Tamás: Hilarion az őserdőben
Mindenesetre Hilarion most misézhet a pumáknak, az ocelotoknak és a bőgőmajmoknak. És még így is lehet, hogy jobban járt, mintha Kirillnek és Putyinnak misézne. Bár ő ezt egészen biztosan nem így látja.
6/3/2026 08:38 PM

Szele Tamás: Képeslapok Moszkvából
Ilyen, kérem, most a hangulat Moszkvában, ezt üzenik a „képeslapok”. Tájkép végromlás előtt.
5/24/2026 05:10 PM

Szele Tamás: Peruiak Ukrajnában
Az Oroszországi Föderáció igazán megtehetné, ha már olyan büszke csapatainak harci szellemére és képességeire, hogy legalább ezt a háborút (meg az összes többit is) a saját erejéből vívja meg és nem hagyatkozik ártatlan perui szakácsok, mérnökök és taxisofőrök kierőszakolt véráldozatára.
5/3/2026 05:42 PM

Szele Tamás: Egy dróntámadás részletei
Nem, nem egy eltévedt madárkáról volt szó, ami amúgy is összetört. Romániát fegyveres támadás érte, és ezt Bukarest teljes joggal nehezményezi.
4/25/2026 06:47 PM

Szele Tamás: Vissza Európába, avagy a megbokrosodott faló esete
Én mondom, nincs szebb állat, mint a megbokrosodott faló.
4/13/2026 05:34 PM

Szele Tamás: Ukrajna és Irán
Az egyetlen kérdés, amit Kijev feltehet Washingtonnak: egyáltalán emlékeztek arra, hogy mi még mindig harcolunk?
3/30/2026 12:37 PM

Szele Tamás: Alekszejev tábornok esete a haragosaival
Meglátjuk, mi történik. Egy biztos: Alekszejevet szitává lőtték ma reggel, és nem lesz könnyű megállapítani, hogy melyik haragosa tehet erről.
2/6/2026 07:38 PM

Szele Tamás: Moldova nyugatnak tart
Chișinău Nyugatnak tart, Bukarest tétovázva bár, de szintén arra igyekezne, Budapesten meg keresik az iránytűt is, a térképet is.
2/1/2026 05:08 PM

Szele Tamás: Moszkva és Grönland
Maradjunk annyiban, hogy Trump ma azt mondta: semmiképen sem akarja Grönlandot erőszakkal megszerezni, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok megkapja a sziget tulajdonjogát.
1/21/2026 04:42 PM

Szele Tamás: Irán – bekötött szemmel
Khamenei igazából már megbukott, még akkor is, ha esetleg sikerülne leverni a mostani tiltakozást: maga a rendszer mondott csődöt.
1/14/2026 03:20 PM

Szele Tamás: Ajatollahok, tüntetések, repülőgépek
Annyit elmondhatunk, hogy a jelek szerint manapság ajatollahnak lenni Teheránban nem egy nyugdíjas állás és nem is nagyon kényelmes munkakör. Könnyen megkergethetik az embert.
1/10/2026 05:39 PM

Szele Tamás: A Káosz örvényében
Éjfél van, az álarc lehullott, a maszkabálnak vége: most látjuk meg, melyik jelmez kit takart. Nagy meglepetések nem várhatóak, de mégis előkerül majd pár mérgezett tőr, lelepleződik néhány orgyilkos. A Káosz közben visongva kacag, míg mindannyiunkat elnyel az örvénye. Nem őrültem meg: birtokomba került egy tanulmány, amely az Oroszországi Föderáció valódi ideológiáját és aktuális politikai alapel
11/26/2025 06:03 PM

Szele Tamás: Dimitrijev küldetése
Kérem, ez az írás hosszú lesz és bonyolult, tehát akinek nincs ideje, ereje, türelme végigolvasni, az inkább bele se kezdjen. Arról szól, hogy az a bizonyos legfrissebb „béketerv”, ami Witkoff és Dimitrijev nevéhez kötődik, voltaképpen mi a csoda lehet, mert nem az, aminek tűnik. Sokkal inkább néz ki egy orosz dezinformációs akciónak. Az ügyet Michael Weiss, a The Insider munkatársa járta körül, a
11/23/2025 03:00 PM

Szele Tamás: Ukrajna megzsarolása
A Witkoff-Dimitrijev-féle 28 pontos „béketervről” mindenki tud, egyébbel sincs tele a világsajtó, elég volna azt is értelmezni, sőt, sok is: azonban a mai délután meglepetése, miszerint a Trump-adminisztráció azzal fenyegeti Kijevet, hogy amennyiben nem írják alá ezt az elfogadhatatlan, nyilvánvalóan Moszkva által diktált ajánlatot Hálaadásig, ami idén november 27-ére esik, úgy leállítják a fegyve
11/22/2025 06:43 PM

Szele Tamás: Összeesküvők Bakuban
Köztudott, hogy Azerbajdzsán és az Oroszországi Föderáció az utóbbi tíz hónap folyamán finoman fogalmazva is kutya-macska barátságban volt, ami komoly eszkalációt is okozhatott volna a Kaukázus térségében. Most ugyan enyhülni látszik a helyzet, de könnyen meglehet, hogy az csak a látszat, és mégis érik az a konfliktus – legalábbis minden lehetőség megvan rá.
11/2/2025 10:49 AM
