#Oroszország

Nem szívesen ugyan, de folytatom az orosz „csodafegyverek” bemutatását, ha már Vlagyimir Putyin is folytatja a velük való dicsekvést. Nem volt elég neki a közelmúltban azt állítani, hogy a Burevesztnyik nukleáris meghajtású robotrepülőgép sikeresen átesett a teszteken – ami képtelenség – most ugyanezt mondja a Poseidon atomtorpedóról is. Az Oroszhonhoz és Kínához képest szabad világ pedig cserélge

Hölgyeim, uraim, nem kertelek sokat ennek a valóban hosszúra sikerült írásnak az elején: pár napja nyolcvan éves lett az ENSZ és ebből az alkalomból be kell vallanunk, hogy ideje volna nyugdíjazni. Egy napot sem tagadhatna le ebből az igen magas korból, és mintha szenilis már lenne, de tapasztalt még nem... Kellemetlen véleményemben osztozik velem a The Insider is, melynek hasábjain Eliot Wilson í

Oroszország olajiparának állapotával kapcsolatban nem érdemes és nem is szabad a kincstári orosz és magyar állami sajtó adataira hagyatkoznunk, ugyanis ezek az orgánumok és orbánumok vagy azt írják, hogy az orosz olajipar elleni ukrán támadások nem történtek meg, ha mégis megtörténtek, nem okoztak semmiféle kárt, ha netán okoztak volna, azt meg amúgy is kijavították két tekercs szigetelőszalaggal

Sok embert kaptam én már álhír-terjesztésen, sok hazugságot kellett már életemben megcáfolnom – egyébként ez a vád olyan természetű, hogy az igazat is ismerni kell a tárgyról, különben nem sokat ér írni róla – de először kerülök abba a helyzetbe, hogy bizonyítani tudom, miszerint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nagy nyilvánosság előtt álhíreket terjesztett.

Kétségtelen (és eléggé elkeserítő), hogy a szélsőjobboldali AfD a német belpolitika egyik vezető erejévé válhatott, annak ellenére, hogy akárcsak a román AUR, koalíciós karanténban van, egyetlen más parlamenti párt sem hajlandó vele szövetségre lépni vagy akár csak hivatalosan is tárgyalni. Most azonban – leginkább oroszbarátságuk miatt – választaniuk kell, nem folytathatják úgy tovább a politizál

Mármint a permanens válságból. A cím végén nem véletlen az a kérdőjel, pedig nem szerencsés a használata – magyar nyelvterületen elterjedt az a vélemény, és nem is véletlenül, hogy amelyik cím kérdő formában jelenik meg, az alatt hazugság olvasható. Hazudni ugyan nem fogok, de sajnos nekem magamnak is erős kétségeim vannak a Chatham House tanulmányával kapcsolatban, melyet dr. Cristopher Sabatini

Nincs mit szépíteni a dolgon, bármit is harsogjon az orosz (és magyar) propagandamédia, az orosz gazdaság és társadalom recseg-ropog és könnyen lehet, hogy széthullani készül. Ez többnyire nem a hadijelentésekből vagy a nemzetközi diplomácia híreiből tűnik ki, hanem a kisebb fontosságúnak tűnő, helyi, belpolitikai vagy önkormányzati hírekből, ezeket elemezte Andrej Percev is a Riddle: Russia hasáb

Optimista olvasóimat ki kell ábrándítanom: nem látszik reális lehetőség egy békeszerződésre Ukrajna és az Oroszországi Föderáció között, Donald Trump minden közvetítése dacára – vagy talán pont amiatt. Viszont előbb vagy utóbb lesz ilyesmi, de mi biztosítja azt, hogy Oroszország be is fogja tartani, amit aláírt? Semmi, eddig is csak azt tartották be, amihez kedvük volt, és azt se örökké.

Nagy dolgok várhatóak az Arktiszon – hiszen már önmagában az is nagy dolog, hogy olvad a jégsapka, egyre több vízterület válik hajózhatóvá, egyre több tengerfenéki zóna kutathatóvá, de az Oroszországi Föderáció egyenesen hatalmas terveket dédelget ezzel az övezettel kapcsolatban, melyre természetesen teljesen rá akarja tenni a kezét. Hogy aztán miket is terveznek Moszkvában a sarkvidékre, azt a Ja

A Zóna már többször foglalkozott a közelgő moldovai választásokkal és főként az azokra gyakorolt orosz befolyással, de azzal még nem, miért is annyira fontos ez a fordulópont annak a kis országnak az életében. Ezt elemzi Rasmus G. D. Hardt, Jens Vesterlund Mathiesen és Magnus Blechingberg Rixen a Riddle: Russia tanulmányában, melyet az alábbiakban mutatok be.

Mikor augusztus huszadikán hivatalosan is bemutatták az ukrán „Flamingo” szárnyas rakétát (melyet azóta harci körülmények között is teszteltek), a magyar közvélemény szokás szerint megoszlott: volt, aki örült ennek a fordulatnak, mások kétségbe vonták az eszköz létezését is, megint mások pedig csak legyintettek azzal, hogy ilyen madár úgy sincs.

Időről időre érdemes komolyabban is utánanézni az orosz hadiipar helyzetének, ugyanis ha a harcoló felek által közzétett információkra hagyatkozunk, valahogy mindig nagyon furcsa eredmények jönnek ki. Ezért is jött kapóra a Novaja Gazeta Evropa tanulmánya, mely meglehetősen semleges és tárgyilagos alapon kezeli a kérdést. 

Ha azt írom, hogy hatalmas az örömünnep a magyar kormányoldal és a szélsőjobb sajtójában, eufemizmussal éltem. Egyesek már valóságos extázisba kezdenek esni attól, hogy Donald Trump amerikai elnök azt közölte saját szociális média-felületén, miszerint terrorszervezetté kívánja nyilvánítani az antifát, sőt, még annak támogatói is készüljenek legalábbis a bűnvádi eljárásra. Ma ezt fogom körüljárni,

Így, idézőjelben, ugyanis az, amire Ukrajna és Oroszország között sor kerülhet, csak a nevében lesz béketárgyalás, minden egyéb szempontból inkább szánalmas színjáték, ócska paródiája a valódi diplomáciának, legalábbis a jelenlegi esélyek szerint. Tatjana Sztanovaja, a Carnegie Endowment for International Peace munkatársa összefoglalta az eddig történteket és nem túl optimista.

Ne tekintsük a Digitális Polgári Köröket vagy a Harcosok Klubját, ezek nevetséges kisvállalkozások. Képzeljük el, hogy a magyar állam betiltja az összes közösségi oldalt, üzenetküldő alkalmazást, csevegőt és elektronikus levelezőprogramot, amit nem tilt be, annak lehetetlenné teszi a működését és cserébe a saját, finoman szólva is alig működő, ám univerzálisnak mondott alkalmazását ajánlja.

A Meduza és a Der Spiegel érdekes elemzést adott közzé: ha annak idején, még a kilencvenes években felveszik Oroszországot a NATO-ba, most finoman szólva is másként nézne ki a világ politikai térképe. Lássuk először, mit mond a cikk.

Különös, de figyelemre méltó ellentmondásra világít rá a Moscow Times (és eredetileg a The Hill) hasábjain Alexander John Motyl amerikai történész és Oroszország-szakértő. Nevezetesen arra, hogy habár Oroszország Ukrajna elleni háborúja jelenleg mintha a Donbássz hovatartozásáról szólna, a valódi győztes mégis az az állam lesz, amelyik majd elveszíti ezt a régiót. Hogy is van ez?

Körülbelül így kéne kezdődjön egy adás a titokzatos UVB–76 nevű orosz adón. Mely tökéletes értelmetlenségeket sugároz, azonban ettől elég sokan megijednek. Vegyünk egy példát a WIRED magazin írása alapján.

Most, mikor a világ attól zeng, hogy hol és mikor fog találkozni Putyin és Zelenszkij valamiféle békekötés céljából, felnőtt emberek vesznek össze azon, hogy ez történhet-e Budapesten, és ha igen, miért nem, mi gondolkodjunk el egy kicsit azon a Moscow Times nyomán, hogy mi lesz, ha ez a Nagy Randi elmarad? Mi akadálya lehet ezeknek a tárgyalásoknak? Nos – elég sokféle előkerülhet, ha a felek is ú

A világ most – teljes joggal – az ukrajnai fejleményekre figyel, holott nagyon érdekes dolgok zajlanak a posztszovjet térség más területein, például a Kaukázusban is. Röviden szólva, úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok lenyúlta a Zangezur-folyosót, és ezt Moszkvának tétlenül kell néznie, ha jót akar – igaz, Teheránnak még lehet pár szava az amerikai befolyás növekedéséhez a térségben.