Meghatározás hiányában könnyen megtörténhet, hogy Iránt legyőzik, de a háború mégis folytatódik, pusztán azért, mert senki sem tudja, mit nevezünk győzelemnek.

Ez a beszéd Orbán Viktorról szólt, az első szótól az utolsóig, és arról, hogy ő mennyire szereti, mi több, tiszteli saját magát és eredményeit. Viszont ellensége az egész világ, tehát válasszuk meg.

Először a szultánnak kell mennie, aztán az udvarnak, majd a háremnek, végül a mamelukoknak, de mind egy szálig. Minél előbb.

Ilyen ember kezébe került a magyar választási kampány orosz befolyásolásának irányítása. Ha rajta állna, már holnaptól, sőt, tegnaptól sem lenne magyar sajtó. Hiszen az oroszt is irtja, ahol éri.

Maceszt árultok a Vatikánban szombatnapon, és a mekkai főmuftitól várjátok erre a helyeslést. Őszintén gratulálok. Sikerült rajtam túltennetek.

Akkor leszünk bajban, ha addig hagyjuk őket hinni, míg el nem kezdenek a Hit nevében boszorkányokat és eretnekeket égetni. Márpedig ez lenne a legnagyobb élvezet számukra az életben – másfélére nem is nagyon vágynak.

„Azt hiszem, Schrödinger macskája helyett Schrödinger imámjával van dolgunk. Amíg nem mutatják meg, nem tudjuk, hogy él-e vagy halott.”

Nem tudjuk, milyen lesz a háború utáni Irán és azt sem, milyen Oroszországot látunk majd a jövőben. De ha mindkét ország létezni fog később is, adnék egy tanácsot Teheránnak: szóba se álljon Moszkvával, ha jót akar. És ez fordítva is érvényes. Nem jó nekik egy gyékényen, sőt, egy bazárban sem árulni.

Most már csak arra kéne rájönnünk, hogy Irán esetében mit nevezünk egyértelmű győzelemnek. Mert ez is sok mindent jelenthet.

Hát kösz, Gyedmaróz, hogy eljöttél, a feje tetején is áll tőled az ország, és még csak három napja vagytok itt. Kérhetném legközelebb Sznyegurocskát?

Kérem, hadtudomány-történeti pillanat tanúi vagyunk: a prognózis majdnem minden szava beigazolódott, az elméleti megközelítés helytállónak bizonyult.

A játszma sokesélyes, de úgy tűnik, a leggyengébb lapja az Iszlám Köztársaságnak van, a második legrosszabb leosztás a rendszer politikai ellenzékének jutott, a harmadik a Forradalmi Gárdának – minden más játékosnak erősebbek a kártyái.

Nem kéne hagyni, hogy egész nyomorgó országok terroristákat és szélhámosokat (ne feledjük a Jemenben kiadott „politikai programot”) gondoljanak hősnek és megmentőnek. Most kéne lépni ez ügyben, míg nem késő.

Fogalmunk sincs, milyen lesz az iráni holnap, csak abban lehetünk biztosak, hogy lesz. És erre jobb felkészülni. Vegyünk számításba minden, esetleg most még váratlannak tűnő fordulatot. Ne feledjük: Iránban nem európaiak élnek.

Béke nincs Afganisztán és Pakisztán között, de háborúnak csak péntektől nevezik még ők maguk is a helyzetet.

Nagy háború kezdődött ma és meglehet, hogy sokáig fog tartani. Az biztos, hogy fordulatokban gazdag lesz.

Gyönyörű lenne, ha a kubai titkosszolgálat véletlenül megbuktatná a saját kormányát.

Genfben tárgyalnak az amerikaiak és az irániak. Arról az uránról, ami vagy van, vagy sem. Vagy megegyeznek, vagy sem. Ha nem tudnak megegyezni, vagy lőni fognak, vagy sem. Az egész történetben egyetlen dolog bizonyos: az, hogy tárgyalnak.

Az AfD dilemmája végső soron tehát az, hogy melyik korábban gáláns, most már fukarabb, de mindenképpen erőszakos udvarlónak engedjen, Moszkvának vagy Washingtonnak: több ajándék már nem nagyon fog érkezni egyiktől sem, de ártani mindkettő tud a pártnak, ha elfordul tőle. Viszont mindkettőt megtartani sem lehet, mert pletykálni fognak a választók.

Ukrajna győzni fog és tulajdonképpen már négy éve győzött: a hosztomeli repülőtéren. Ami azóta zajlik nem más, mint véres, kínos, erőltetett és gyilkos orosz agresszió, de ez már nem átgondolt és alaposan megtervezett hadjárat. Ezt a háborút Kijev egy helyen veszítheti el: a tárgyalóasztal mellett.