A grönlandi jégmezők lovagja (vagy inkább tolvaja?), a „Béketanács” alapítója, a Büntetővámok Atyja kisgyermekeket csukat le, aztán elvárja, hogy a világ csodálja őt és boruljon lábai elé, önként és dalolva, majd halmozza el királyi ajándékokkal hálából jótéteményeiért.

Körülbelül így fog kinézni a jövő, ha Trump folytatja a globális őrjöngést. Ha belenéznénk, sok szépet láthatnánk, de keveset tudnánk kiolvasni belőle. Kínaiul lenne írva.

Maradjunk annyiban, hogy Trump ma azt mondta: semmiképen sem akarja Grönlandot erőszakkal megszerezni, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok megkapja a sziget tulajdonjogát.

Kínában csökken a népesség, mert nem alapítanak családot az emberek, de azért nem alapítanak családot, mert csökken a népesség és nem érzik a jövőjüket biztonságban. Csoda lesz, ha ebből a spirálból Kína valahogy kievickél.

A varázsló elveszítette pálcáját, Robin Hood a hírnevét, Bongino a hitelét.

Lám, nem csak papírtigris létezik, hanem papírmedve is. Sőt, előre látom a papírsas és a papírsárkány hanyatlását úgyszintén.

Ennyit tudunk ma a gyászoló, vérző Iránban történtekről. Ahol a cinikus hatalom már nem csak tömegeket gyilkol meg, de még áldozatainak holttestét sem tiszteli.

Száz szónak is egy a vége: a petíció jó szándéka vitathatatlan, indulata derék és becsületes. Csak épp nem így és nem ennyire karikacsapás-szerűen kell és lehet megoldani a magyar sajtó létező és vitathatatlan problémáit.

Good news – no news, kérem. Reméljük, holnapra már okosabbak leszünk.

Khamenei igazából már megbukott, még akkor is, ha esetleg sikerülne leverni a mostani tiltakozást: maga a rendszer mondott csődöt.

Sok háborúban győzhet Donald Trump, akár száz csatán is, de mind közül ez a leggyalázatosabb – és ebben lehet a legkönnyebb a diadala.

A világ most épp Iránra figyel és jól teszi, minden oka megvan rá – bár lehet, hogy holnap már Kubára vagy Grönlandra fog figyelni, ahogy a helyzet kinéz. Mi azonban tekintsük egy kicsit Izrael és Szíria jelenlegi és eljövendő viszonyát, lévén hogy ez is része annak a folyamatnak, ami majd az ajatollahok befolyása nélküli, végre már békés Közel-Kelet létrejöttéhez vezet – és nem utolsó sorban azér

Jól hangzik, amit Pahlavi koronaherceg üzen és veleje is van. Annyi mindenképpen, hogy Khameneinek legyen mitől nem csak megijednie, de félnie is.

Annyit elmondhatunk, hogy a jelek szerint manapság ajatollahnak lenni Teheránban nem egy nyugdíjas állás és nem is nagyon kényelmes munkakör. Könnyen megkergethetik az embert.

Igen szép volt az orosz karácsony, leginkább Moszkvában, sokat tanultunk, és nem kétlem, hogy Vlagyimir Vlagyimirovicsnak is felmelengette a szívét az ünnep. Meg is támadta örömében Ukrajnát Szenteste, 95 drónnal, még egy Iszkander rakétát is hozzájuk csapott.

Szinte hihetetlen, hogy csak hat napja zajlott a caracasi támadás, melynek során foglyul ejtették Madurót, és máris a feje tetején áll az egész világ ettől. Példátlan is az eset, főleg, mivel még azt sem tudjuk, mi lesz Venezuela jövője, de máris azt kell találgatnunk, melyik ország kerül legközelebb Trump célkeresztjébe. Grönland talán? Egész Kanada, Kolumbia? Vagy Marco Rubio külügyminiszter ked

Mindenesetre tudni azt is érdemes, hogy ha Donald Trump nem lenne amerikai elnök, bárhol sikeresen pályázhatna a falu bolondjának állására.

Mennyibe kerül egy iráni állampolgár politikai véleménye? A teheráni ajatollahok szerint havonta hét dollárba. Hát nem mondom, elég kevésre tartják a saját polgáraikat, ha ilyen olcsón árazták be őket, ez inkább sértés, mint segítség, de vizsgáljuk meg alaposabban is a kérdést a The New York Times és az Iran International alapján.

Rubio lesz a venezuelai „alkirály”, nevezzük talán főmegbízottnak, és emellett ő marad az Egyesült Államok külügyminisztere is. Míg csak bírja a kettős terhet, bár mindkét munkakör egész embert kívánna.

Mi történik Venezuelával, miféle kormányzat követi majd a Maduro-félét? Egyáltalán: hadiállapotban van Venezuela az Egyesült Államokkal? És ha igen, miért nem?