#Putyin

Reggel még kicsit reménykedtem, hogy ma nem kell Charlie Kirk halálának következményeivel foglalkoznom, ki is néztem egy részletes jelentést Ramzan Kadirov kedves egészségéről, ami most épp nem a legjobb, de hát szegény skribler szándékát boldog Isten bírja, az újságírásban épp úgy, mint a sakkban, a fogott figura lép, és én ezt a figurát tegnapelőtt megfogtam, most meg nem ereszt.

A huszonegyedik századi autokráciák kezdenek a legsötétebb misztika felé fordulni, igaz, a huszadik századi totális rendszerek mintáját követik – legalábbis így veszi észre Niels Marquard, a Die Zeit kulturális rovatának szerkesztője, akinek írását a The Moscow Times közli. Érdemes pár percet szentelni a gondolatainak.

Így, idézőjelben, ugyanis az, amire Ukrajna és Oroszország között sor kerülhet, csak a nevében lesz béketárgyalás, minden egyéb szempontból inkább szánalmas színjáték, ócska paródiája a valódi diplomáciának, legalábbis a jelenlegi esélyek szerint. Tatjana Sztanovaja, a Carnegie Endowment for International Peace munkatársa összefoglalta az eddig történteket és nem túl optimista.

Meglehetősen ambivalens érzéseim vannak a Washington Post elemzésével kapcsolatban, mely Észak-Korea fegyverkezéséről szól. Az okozza a kétségeimet, hogy ugyan nagyon alapos eszmefuttatást olvashatunk – de csupa olyasmiről, aminek még a létezésére is kevés bizonyíték van, a minőségére, mennyiségére meg egyenesen semmi. De lássuk, mit ír Michelle Ye Hee Lee a rangos világlapban Kim Dzsongun fegyver

Körülbelül így kéne kezdődjön egy adás a titokzatos UVB–76 nevű orosz adón. Mely tökéletes értelmetlenségeket sugároz, azonban ettől elég sokan megijednek. Vegyünk egy példát a WIRED magazin írása alapján.

Érdekes dolog találgatni a hipotetikus Putyin-Zelenszkij négyszemközti találkozó helyszínét, már csak azért is, mert tegnap Lavrov orosz külügyminiszter a leghatározottabban leszögezte, miszerint ilyesmi nem lesz, sőt, nem is készülnek rá, ugyanis lehetetlen. „No, ha már Lavrov is cáfolta, akkor van esély rá, hogy megtartsák” – gondolhatták az orosz ellenzéki Versztka szerkesztőségében és alaposan

Most, mikor a világ attól zeng, hogy hol és mikor fog találkozni Putyin és Zelenszkij valamiféle békekötés céljából, felnőtt emberek vesznek össze azon, hogy ez történhet-e Budapesten, és ha igen, miért nem, mi gondolkodjunk el egy kicsit azon a Moscow Times nyomán, hogy mi lesz, ha ez a Nagy Randi elmarad? Mi akadálya lehet ezeknek a tárgyalásoknak? Nos – elég sokféle előkerülhet, ha a felek is ú

A világ a Trump-Zelenszkij-EU találkozó eredményeit várja komoly balsejtelmek közepette, a magyar külügyminiszter kocsmai szintű szópárbajt vív ukrán kollégájával (bár tapasztalataim szerint – és kocsmológiából bármikor doktorálhatnék! – ezzel a modorral minden tisztességes italmérésből kidobnák), Putyin „béketervét” pedig még egyes felnőtt emberek is komolyan veszik a jelek szerint.

Ma kedd van, és úgy kell kalkuláljunk, hogy ezen a héten már másról nem is nagyon lesz szó – ha csak meg nem nősül a pápa vagy nem szállnak le a földönkívüliek, pávatollal a fenekükben – mint az alaszkai csúcstalálkozóról. Péntekig azért, mert nem tudjuk, mire számíthatunk, miben egyeznek ott meg Ukrajna és Európa nélkül, péntek után meg azért, mert már tudni fogjuk.

Egy világ találgatja most, mi fog történni jövő pénteken az alaszkai csúcstalálkozón. Nekem baljós előérzetem van, semmi jóra nem számítok, hiszen még az sem biztos, hogy Zelenszkij elnököt egyáltalán meghívják-e azokra a tárgyalásokra, amelyeken Ukrajna sorsa felől akarnak dönteni – sőt, Európa sorsa is eldőlhet bizonyos mértékben akkor és ott, márpedig az eldöntött tény, hogy uniós vezetőket egé

Téeszelnöknek csúfolja a fél világ külseje, műveltsége és szokásai alapján, de a belarusz autokratának ennek ellenére megvannak a maga módszerei: tegnap este és ma reggel majdnem bolondot csinált még belőlem is. De csak majdnem. Az öregedő zsarnokokat és rendszereiket bemutató sorozat részeként ma Aljakszandr Lukasenkáról és az ő kisded játékairól lesz szó.

Az elöregedő politikai vezetőket bemutató sorozatunk második részéhez értünk, és míg tegnap Kínáról volt szó, ahol a helyzet fenyegető ugyan, de nem kritikus, ma Moszkvát és Vlagyimir Putyint vesszük górcső alá, mivel arrafelé az állapotok rosszak, de legalább reménytelenek is. Az elemzésben Andrej Percev írását veszem alapul, melyet tegnap közölt a Moscow Times. Pikírt kommentárjaimat szokás szer

Az orosz ellenzéki Dozsgy tévé volt főszerkesztője, Mihail Zygar sommásan kifejtette véleményét a The New Yok Times hasábjain az orosz–amerikai viszony problémáiról. Hoppá... gondoljunk csak bele, hogy milyen hatást keltett volna ez az első mondat olyan 1986–87 körül! Ha leírta volna valaki, vagy börtönbe kerül, vagy – ami valószínűbb – gumiszobába.

Moldováról akkor szokott beszélni a világsajtó, amikor vagy baj van ott, vagy baj készülődik. Most épp a második esetről van szó: habár a Kreml nem sikerült megszerezze a választásokon a befolyást az ország felett, még nem adta fel a próbálkozást, egymás után állítja a maga oldalára a kis ország eredetileg is erősen oroszbarát oligarcháit és korrupt politikusait. Ezekre az áldatlan állapotokra hív

Az orosz hatalmi utódlás kérdése nagon is reális, hiszen Vlagyimir Putyin már egyáltalán nem fiatal ember, le merném fogadni, hogy egyszerre már csak két barnamedvével áll ki verekedni, már nem is lovagol minden nap szibériai tigrisen és reggelire is beéri maximum két komodói sárkánytojással. Már bizony inkább gyéduska, mint bátyuska de ki követi majd a trónon?

Amikor 2022 februárjában az Oroszországi Föderáció megtámadta Ukrajnát, országszerte háborúellenes tömegtüntetések robbantak ki. Azonban elég volt a jogrendszer drákói – és azóta is folyamatosan tartó – szigorítása ahhoz, hogy az akkori ellenállóknak mára írmagja se maradjon. Aki nem menekült el az országból, az most büntetőtáborban van – és Oroszország halotti csendbe burkolózik.

A Kreml mindent és mindenkit képes és hajlamos megtagadni, kivéve saját magát. Az izraeli-iráni harci cselekmények során sem adhatott mást, csak, mi lényege: több év hangzatos diplomáciai szólamait és melldöngető nyilatkozatait, sőt, alkuit rúgta fel, mikor kiállt Teherán mögül. Hogyan történhetett ez és miért? Erre ad magyarázatot Nyikita Szmagin, a térség specialistája a The Insiderben. 

A kesernyés magyar közmondás mostanság úgy tartja, hogy „mindig van lejjebb” és tapasztalatunk szerint ez igaz. Az Oroszországi Föderáció nagyobb hely a mi kis Magyarországunknál, náluk nem lejjebb van mindig, hanem sokkal lejjebb is – ki hitte volna, hogy Putyin FSZB-je képes lesz maga mögé utasítani Sztálin szolgálatait? Márpedig valami ilyesmi készülődik Andrej Szoldatov és Irina Borogan szerin

Úgy is lehetne fogalmazni, hogy alapos csávába került a Kreml külpolitikája a Közel-Keleten és most bármit is lép, mindenképpen hibázni fog – sőt, akkor is árt saját magának, ha semmit sem tesz! Hogy miképpen is került ebbe a kutyaszorítóba a híresen álnok és csavaros orosz diplomácia, annak a Moscow Times járt utána.

Az orosz IT-szektorral kapcsolatban két legenda tartja magát makacsul: az egyik, vatnik körökben terjedő verzió szerint az oroszok valóságos mágusok, ha számítógép közelébe kerülnek, nem ismernek sem határt, sem tűzfalat, bárhová bejutnak, mindent megoldanak és az orosz hardvereknek nincs párjuk sehol a világon. Ami mondjuk igaz is, csak épp nem jó értelemben.