Külpolitika

Nem tudom, sírjak vagy nevessek... tegnaptól az Amerikai Egyesült Államokban október 9. Leif Eiricson napja. Elnöki rendelet útján. Aki kétségtelenül rettenthetetlen viking volt, ha ugyan ennek a kifejezésnek egyáltalán van bármi értelme esetünkben, de azért a dolgok nem egészen úgy történtek, ahogy azt Trump olvashatta. Ha ugyan tud olvasni. Lehet, hogy az ismeretei valami rajzfilmből származnak.

Optimista olvasóimat ki kell ábrándítanom: nem látszik reális lehetőség egy békeszerződésre Ukrajna és az Oroszországi Föderáció között, Donald Trump minden közvetítése dacára – vagy talán pont amiatt. Viszont előbb vagy utóbb lesz ilyesmi, de mi biztosítja azt, hogy Oroszország be is fogja tartani, amit aláírt? Semmi, eddig is csak azt tartották be, amihez kedvük volt, és azt se örökké.

Holnap hivatalosan is meg fogjuk tudni a cseh parlamenti választások eredményét, de a közvélemény-kutatások alapján annyit már most is tudhatunk, hogy semmi jóra nem érdemes számítani: Orbán és Fico után újabb „euroszkeptikus” kormányfő kerül hatalomra az Európai Unióban: Andrej Babiš. És ez bizony – mint a The Insider elemzése is mutatja – nagyon rossz hír.

Kérem, engem cserbenhagynak a szavak, fojtogatnak a meghatottság könnyei és keresem a megfelelő kifejezéseket, melyek méltóak lennének arra, hogy megemlékezzek velük Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin tegnapi, hetvenharmadik születésnapjáról. Nagy nap volt ez, kérem, és annak ellenére, hogy az ünnepelt puritán embernek mutatja magát, meg is ünnepelték a nagy Sztálin szellemében.

Tegnap kissé meglepte a nagyvilágot, hogy Lecornu francia miniszterelnök alig három hét regnálás után lemondott. Ez még francia földön is rekord, hiszen ideje sem jutott a választóknak megutálni a kormányfőt – azonban nem ok nélkül cselekedet így. Hogy mi áll Lecornu lemondása mögött, annak a The Insider járt utána. 

Nagy dolgok várhatóak az Arktiszon – hiszen már önmagában az is nagy dolog, hogy olvad a jégsapka, egyre több vízterület válik hajózhatóvá, egyre több tengerfenéki zóna kutathatóvá, de az Oroszországi Föderáció egyenesen hatalmas terveket dédelget ezzel az övezettel kapcsolatban, melyre természetesen teljesen rá akarja tenni a kezét. Hogy aztán miket is terveznek Moszkvában a sarkvidékre, azt a Ja

Az nem is kérdés, hogy Donald Trump eddigi elnöksége alaposan megváltoztatta az Amerikai Egyesült Államokat. És nem a javára változott ez a hatalmas ország – de hogy most már az FSZB-t (vagy, ha úgy tetszik, a KGB-t) is átveszi az orosz hagyományok közül, azt elképzelhető, hogy nem fogják lenyelni az amerikai hazafiak. Márpedig a WIRED magazin szerint erre készül.

Nos, az alábbiakban következő történetre rá kellene applikálnom a 18-as karikát és tényleg kérem, hogy kiskorúak ne olvassák – sőt, az a véleményem, hogy a nagykorúaknak sem lesz benne túl nagy élvezetük. Mármint a „Tolerancia” című orosz film cselekményében és megérdemelt bukásának ismertetésében. Ezt a kérdést a Meduza járta körül alaposabban.

Stirlitz most bosszúsan ráncolná a homlokát, rágyújtana egy Belomorkanalra és talán inna egy konyakot is. Olyan ugyanis van, hogy egy vagy két orosz kém dekonspirálódik a szolgálati helyén, ilyenkor ki kell őket cserélni, ez szakmai kockázat – de olyan tán még sincs, hogy alig érkeznek meg, máris lebuknak! Márpedig a The Insidernek köszönhetően pont ez történt most Bécsben.

Kísértett a gondolat, mikor tegnap fél füllel végighallgattam Pete Hegseth és Donald Trump quanticói beszédeit – valóban fél füllel, ugyanis még a fülhallgatóm egyik csatornája is megadta magát ennyi őrültség hallatán – hogy lefordítom szó szerint mindkét szónoklatot, de aztán, mikor ma délben megtaláltam a leiratokat, rájöttem, hogy egyrészt ilyen terjedelemben senki sem olvasná végig az elmebajt

Épp tegnap pedzegettem ezeken a hasábokon, hogy a legtökéletesebb szuverenitásvédelem az volna, ha egészen egyszerűen lekapcsolná az illetékes hivatal az internetet. Azt viszont nem hittem volna, hogy még egy napot sem kell várnom és ez bekövetkezik: az igaz, hogy nem minálunk tették meg, hanem Afganisztánban, de tény, hogy az egész országban lekapcsolták a világhálót, mégpedig központi utasításra

Életem folyamán nagyon kevés olyan időszakot tapasztaltam, amikor nem álltam valamilyen módon célkeresztben, nem figyeltek meg, hallgattak le vagy legalábbis nem tartottak nyilván. Talán az 1990-es évek volt ilyen, legalábbis 1998-ig, Előtte is, utána is sokszor megesett az ilyesmi, bár ritkán volt következménye is. Viszont mindig megnyugtató, ha az ember tudja, hogy a fegyver, aminek a célkereszt

Seregszemlét – vagyis inkább katonai parádét – idén láthattunk már hármat is, Washingtonból (ha ugyan azt annak lehetett nevezni), Moszkvából (az sem volt valami híres) és legutóbb Pekingből, de tábornokszemlét még az öregapám sem látott, főleg azért, mert nincs. A kis országoknak kevés a tábornoka ahhoz, hogy ha össze is hívják őket, az látványos legyen, a nagy országok tábornokai meg sokan vanna

Mindig mondtam, hogy az európai politikát földrajzi szempontból kilométerek, azonban a valóságban fényévek választják el a Közel-Kelettől. Mikor megbukott az Asszád-rezsim, általános volt az öröm Európában, és egyes helyeken azonnal el is kezdték visszavonni a szíriai menekültek tartózkodási engedélyeit azzal, hogy „vége a zsarnokságnak, mehettek haza”. A szíriaiak ebben nem voltak olyan nagyon bi

A Zóna már többször foglalkozott a közelgő moldovai választásokkal és főként az azokra gyakorolt orosz befolyással, de azzal még nem, miért is annyira fontos ez a fordulópont annak a kis országnak az életében. Ezt elemzi Rasmus G. D. Hardt, Jens Vesterlund Mathiesen és Magnus Blechingberg Rixen a Riddle: Russia tanulmányában, melyet az alábbiakban mutatok be.

Mikor augusztus huszadikán hivatalosan is bemutatták az ukrán „Flamingo” szárnyas rakétát (melyet azóta harci körülmények között is teszteltek), a magyar közvélemény szokás szerint megoszlott: volt, aki örült ennek a fordulatnak, mások kétségbe vonták az eszköz létezését is, megint mások pedig csak legyintettek azzal, hogy ilyen madár úgy sincs.

Időről időre érdemes komolyabban is utánanézni az orosz hadiipar helyzetének, ugyanis ha a harcoló felek által közzétett információkra hagyatkozunk, valahogy mindig nagyon furcsa eredmények jönnek ki. Ezért is jött kapóra a Novaja Gazeta Evropa tanulmánya, mely meglehetősen semleges és tárgyilagos alapon kezeli a kérdést. 

Mindenekelőtt szeretném emlékezetünkbe idézni, hogy Moldovában egy hét múlva országgyűlési választásokat tartanak. Ne tessék felnyögni, hogy „már megint”, ugyanis tavaly csak elnökválasztást tartottak és népszavazást az uniós csatlakozásról – ezt igen-igen szoros eredménnyel ugyan, de elbukták az oroszbarát erők, melyek most meg kívánják tartani a visszavágó mérkőzést.

Tudom, ezzel az írással eleven parazsat gyűjtök a saját fejemre, de mégis, úgy érzem, kötelességem megírni. Ez egy tanulmány, amit Dan Diker közölt a The Insiderben, és sajnos nem tudok mást mondani: egyetértek vele. Izraelben a „kétállami megoldás” elképzelhetetlen, elég ránézni a térképre – de akkor miért erőltetik?

Ha azt írom, hogy hatalmas az örömünnep a magyar kormányoldal és a szélsőjobb sajtójában, eufemizmussal éltem. Egyesek már valóságos extázisba kezdenek esni attól, hogy Donald Trump amerikai elnök azt közölte saját szociális média-felületén, miszerint terrorszervezetté kívánja nyilvánítani az antifát, sőt, még annak támogatói is készüljenek legalábbis a bűnvádi eljárásra. Ma ezt fogom körüljárni,